Ott laktunk. Annak az iskolának a kollégiumában. Kőszegen, nagyon messze tőlünk. És nem is rendhagyó iskolában. Milyenben? Hát ilyenben. Tökéletesen tisztában, rendezettben, gyönyörűben. Az az iskola hétvégén szabad volt. De egyébként foglalt. Nagy Gábor iskolaigazgató tudja, miért.
– A Dr. Nagy László Gyógypedagógiai Intézmény 1957-től foglalkozik sérült emberekkel. Előtte egy katonai alreáliskola működött az épületben, de 1945 után a szovjet csapatok elfoglalták. Igen siralmas állapotban hagyták itt. Újjáépítették, és egy tizenkét hektáros park veszi körül. A fogyatékosság megítélése mindig változó. Mi ebben a környezetben az enyhén értelmi fogyatékos gyerekekkel foglalkozunk. 1962-től egy beszédjavító általános iskolát is elindítottunk, itt főleg olyan súlyosan dadogó fiúkat tanítunk, akiket ambuláns módon nem sikerült kezelni. Azért fiúkkal, mert elsősorban ők dadognak, sérülékenyebb az idegrendszerük, mint a lányoknak. Bennlakásos kollégiumi rendszerrel igen intenzív terápia van nálunk.
Később, amikor a beszédproblémák közül a megkésett beszédfejlődés maradványtüneteként megjelent az iskolában a diszlexia, akkor vált az iskolánk ezeknek a gyerekeknek is a központjává. Vannak speciális szakiskolás tanulóink is, az egyéb értelmi fogyatékos gyerekek szakmát tanulhatnak. Utóbbinak nagyon nagy jelentősége van, hiszen divat ma az integrációról beszélni. Személyes meggyőződésem, hogy az integráció fogalma rendkívül széles körű. Beszélnek a társadalmi rétegek, a roma, illetve nemzetiségi integrációról. Mi azt tartjuk fő feladatunknak, hogy a felnőtt társadalomba tudjanak beintegrálódni, és egy boldog gyermekkort kívánunk biztosítani nekik, amihez minden segítséget megadunk az oktatásban, illetve a rehabilitációban. Az intézmény olyan szempontból is szerencsés, hogy 2000-től egy uszoda is működik a területén a megyei önkormányzat fenntartásában, így a terápiás lehetőségeink ezzel is bővültek.
Említette az integrációt s azt is, hogy roma gyerekekkel foglalkoznak. Milyenek az eredményeik, hogyan foglalkoznak velük?
– Statisztika pontosan nem készül arról, hány roma gyerek jár hozzánk. Nem a romasággal magával van a gond, hanem azokkal a családokkal, akik nem akarnak dolgozni, nem hajlandóak fölzárkózni, hanem csak a segélyből akarnak megélni. Nálunk ez a „roma, nem roma” kérdés nem jelentkezik az intézményen belül, maguk a gyerekek sem tartják számon, hogy ki a roma, és ki nem. A magatartás az, ami döntő fontosságú. Cigányként is élhet valaki nagyon becsületes, munkás életet, s attól, ha valaki nem ehhez a közösséghez tartozik, még lehet becstelen, a társadalom perifériájára szorult ember. Mi nem teszünk különbséget, s talán ez vezet jó eredményhez.
A társadalom, a világ folyamatosan változik. Számokban érzik-e ezeket a változásokat, növekszik-e a sérült gyermekek száma?
– A tudomány szerint ez egy konstans szám, a lakosság 3–5 százaléka igényel sajátos nevelési módszert. De más-más tünetegyüttesek jelentkeznek, mint 20-30 évvel ezelőtt. Több az az egyén, akinek a sérülése összetett. Feltűnő, hogy sok a beszédfogyatékos gyerek, amihez talán a rohanó élet járul leginkább hozzá. Kutatások szerint a szülők keveset beszélnek a gyerekhez, kevés az olyan interperszonális kapcsolat, amikor a háttérben nem szól a rádió, a televízió. Bizonyítható, hogy a gyereknek háttérzajban sokkal nehezebb tájékozódnia. Az anya-gyerek kapcsolat megváltozott, felgyorsult a világ, s egyáltalán nem biztos, hogy ezzel minden kisgyerek lépést tud tartani. Fontos a meseolvasás, nem jó, hogy a családtagok nem beszélgetnek egymással, s az se, ha a szülő beszélget, de közben főz, és a gyereknek háttal van.
Több száz gyerekkel foglalkoznak, amihez megfelelő szakemberállomány szükséges. Hogyan sikerül ezt megteremteni?
– Sok olyan fiatal, aki Magyarországon tanári diplomát szerez, nem tud elhelyezkedni. Túlképzés van, s jó, hogy erre a szakra is szívesen mennek Budapestre, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen belül a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karra. Kőszegen hagyománya is van ennek, sokakat „megcsap a mozdony füstje”. Az pedig, hogy a szakembereknek tovább kell képezniük magukat, ebben a korban már teljesen evidens.
Magyarországnak mekkora területét tudja kiszolgálni ez az iskola?
– Mi megyei intézmény vagyunk, Vas megye önkormányzata az eltartónk. A jelenlegi törvények szerint Vas megyei gyerekeket vehetünk fel, a beszédjavító iskola azonban országos volt korábban. Jelenleg is jöhetnek más önkormányzású területről gyerekek, ha a két önkormányzat szerződést köt erről. A közigazgatás átszervezése mellett azonban szeretnénk visszaszerezni az országos jellegünket, hiszen van rá kapacitásunk.
Szép az iskola, rendezett az udvar, gyönyörű a park. Mi az, amit még el szeretnének érni?
– Továbbra is az a cél, hogy még jobban kialakítsuk az akadálymentes környezetet, és valahogy energiatakarékos üzemeltetést eszközöljünk, mert egy ekkora épületnek a fenntartása borzasztó költséges. Szeretnénk családotthonos körülményeket teremteni a gyermekotthonban elhelyezett tanulóknak. Ezen a területen még komoly előrelépésre van szükség. Pályázataink is vannak a pedagógia munka fejlesztésére, részt kívánunk venni a Magyarországon kialakulóban lévő egységes módszertani hálózat kiépítésében, s bővíteni is kívánunk a látás-, illetve a mozgássérült gyerekek ellátása terén.
Vajdaságban is vannak speciális tagozatok. Beszélhetünk az iskolák közötti együttműködésről?
– Az emberi szándékon túl sok minden a pénzről szól. De például közös pályázatokat tudnánk beadni. Ez senki számára sem jelentene nagyobb anyagi terhet, s ki lehetne használni a meglévő kapcsolatrendszerünket.
