Nemrég jelent meg Sándor Zoltán tizedik kötete, Apátlanok címmel, a zEtna Kiadó gondozásában, kedd este pedig könyvbemutatót tartottak a szabadkai Népkör MMK-ban. Az esten jelen volt maga a szerző, akivel Csík Mónika, a kötet lektora és Beszédes István, a zEtna Kiadó szerkesztője beszélgetett.
A könyvbemutató elején szó esett a számokról, a számmisztikáról is, hogy Sándor Zoltán idén tölti be az ötvenet, A gonosz átváltozása című kötete ötvenedikként jelent meg a Vár Ucca Műhely könyvek sorozatában, az Apátlanok pedig a zEtna Vulkáni Helikon sorozatának az ötvenedik könyve.
Az Apátlanok alcíme Vallomások, a benne szereplő elbeszélések pedig első személyben íródtak. Ennek kapcsán fogalmazódott meg a kérdés, hogy Sándor Zoltán mit tart leginkább szem előtt egy kötet összeállításánál:
– Számomra nagyon fontos az, hogy végül egy teljességet képezzen. Ebbe a kötetbe első személyben íródott elbeszéléseket válogattam, és innen ered az alcím, hogy Vallomások. Egyes elbeszélések egy egész regénytörténetet is felölelnek, tömören megírva. Ha valamivel is kísérleteztem, akkor az épp ez volt, hogy miként lehet első személyben kifejezni egy történetet. Az is fontos volt a számomra, hogy a hősöknek kitaláljam a jellemét, hogyan beszél az illető, valaki nagyon letisztultan mondja el a történetet, más ide-oda csapong. Kihívást jelentett, hogy megtaláljam az elbeszélők hangját, mert lényegében az irodalom a nyelvről szól. Azután pedig fontos volt persze az is, hogy az elbeszélőnek a beszédje által nagy mértékben a karakterét is felvázoljam. Ha találkozunk egy ismeretlennel és megszólal, nagyjából kikövetkeztethetjük, hogy kivel állunk szemben – fejtette ki az író.
Az est folyamán szó esett a kötetben megjelenő témákról is – mint amilyen az erőszak, a zaklatás, a történelmi igazságtalanság –, pontosabban arról, hogy Sándor Zoltánt ezek miként foglalkoztatják, szem előtt tartva azt, hogy jogásznak tanult:
– Foglalkoztat az, hogy mennyire beszélhetünk igazságszolgáltatásról, nem helyesebb-e azt mondani, hogy jogszolgáltatás, és mi a helyzet az erkölccsel, a szokásokkal, és más jellegű társadalmi normákkal. Ugyanakkor a novelláimban, a prózáimban igyekszem ütköztetni is a véleményeket, különböző nézőpontból láttatni ugyanazt az eseményt, mert megítélésem szerint, sokszor nem tudunk azonosulni a másik nézőpontjával. Márpedig ha vitát folytatunk és szeretnénk a vitában dűlőre jutni a másikkal, akkor igenis fontos egy bizonyos fokú empátia, hogy megpróbáljuk a másik szemszögéből szemlélni ugyanazt a problémát, még ha nem is értünk egyet vele, de legalább próbálkozunk és közelebb juthatunk valamiféle megoldáshoz. Szerintem ez ma hiányzik a világban, ezzel talán csak az irodalmárok foglalkoznak, holott köztudottam nem az a feladatuk, hogy választ adjanak a kérdésekre, hanem pont az ellenkezője, hogy felvessenek problémákat, amelyekre másoknak kellene megfelelő válaszokat adniuk – hallottuk Sándor Zoltántól.
A könyvbemutatón Torok Orsolya játszott gitáron.
Nyitókép: A közreműködők és a közönség egy része a könyvbemutatón, fotó: Molnár Edvárd
