„Körülbelül 40 ezer vajdasági magyart öltek meg 1944-45 fordulóján.” – e megállapítást a dr. Bogner István ny. egyetemi tanár és dr. Mészáros Zoltán főlevéltáros, történész tollából, a szabadkai Grafoprodukt nyomdában, Szabadka Város és a Keskenyúton Alapítvány támogatásával napvilágot látott Mégsem lehet eltitkolni – A Tito partizánjai által 1944–45-ben elkövetett szervezett népirtás áldozatai névsorának kiegészítése című kötetből idézzük. A kiadvány a bevezető szerint ,,a szabadkai emlékhely kialakulásáról, bővüléséről, valamint a Szabadka és környéke áldozatairól szól.”
Előzmények, kor- és kórképek egyaránt elénk vetítik az emléktáblák, listák rideg és megdöbbentő valóságát.
Például: ,,A kommunista vezetőség már a háborúban megtervezte, hogy milyen lakosságot akar az új országban látni. Ebbe nem illettek bele az öntudatos, csak a megfélemlített, rettegő magyarok. Ez volt a helyzet a más nemzetiségű lakosság esetében is, a Tito-féle rendszerben bárki egy pillanat alatt egy rossz szó miatt a nép ellenségévé válhatott.”
Az egyes fejezetcímek: Kiegészítések a meglévő emléktáblákon, A listán szereplő, de a táblákra még fel nem került áldozatok, A táblákon szereplő áldozatok, akik hiányoznak a listáról, Azon áldozatok névsora, akik még nincsenek feltüntetve az emlékhelyen, A 2014-beli, Memento70 című műben megjelentetett névsor kiegészítése a későbbi kutatások alapján, (ebben a fejezetben található még a Más településekről származó, kivégzett áldozatok névsora is), Összefoglaló (a helységnevek alapján is ismert, illetve ismeretlen nevű áldozatokról).
Mindezek tartalmazzák településekre bontva az áldozatok neveit, továbbá életkorokat, foglalkozásokat… fájdalmasan ,,beszédes” adatok, mint például: Szabadka – Bambach János, 50, hangszerész, Dobó István, 34, mészáros; Bajmok–Kiss József, 17, tanuló; Palics –Nagy László, 30, pincér; Topolya – Vörös István, 20, ácssegéd; Nemesmilitics – Pein Csaba,-, kereskedő-felvásárló…
,,Az életkor szerinti táblázat alapján pedig a legfiatalabb áldozat (közvetve Szabadka környéki) egy 6 (hat!) éves kislány, aki Bajmokon született 1938-ban, és Zimonyban ölték meg, ő név szerint Kabai Verona.”
Az összegző mű képanyaga a szabadkai emlékhelyen készült fotókból áll, az emlékezők arcaival. Az áldozatok hozzátartozói, emlékhely állítók, előtte tisztelgők…
Mementókról, a kutatásokat végzők vállalásairól dr. Kiss Gábor Ferenc, szegedi történész egyebek mellett így fogalmaz a könyv előszavában:
,,Hosszú, erős lelket kívánó munka ez. A kutatás tárgyától való távolságtartás nehézsége, a szubjektivitás ebben az esetben különös nehézséget okoz. Egészséges lelkű embernek súlyos teher, hogy szomorú történeteket kutatva is megőrizze objektivitását. Az emlékező utókornak is feladata ez. Na persze nem úgy, mint a téma kutatójának, hanem inkább úgy, mint amikor az orvos a beteg személyiségétől függetlenül kezeli a betegséget (...) Elengedhetetlenül fontos, hogy pontosan tudjuk, mire is emlékezünk, mit idézünk fel, milyen értékeket és üzeneteket adunk tovább. De ez kell ahhoz is, hogy az áldozatok megkapják az őket megillető tisztességet, hogy ne legyenek temetetlen halottak.”
