SZALONSPICC
– Agárdi Gábor első kötete hódolat Párizsnak, a fény városának. Novellaciklusában a szerző sajátos párizsi időutazásra invitálja olvasóját, történetei egy sosem volt aranykor nosztalgikus világába kalauzolnak bennünket. Kezdetben kissé idegennek hathat az elénk táruló közeg, de amint átengedjük magunkat a dohányfüstös szalon hangulatának, nyomban beszippant bennünket a hely atmoszférája, s azon kapjuk magunkat, hogy a melankolikus hősök társaságában már mi is szalonspiccesen merengünk az élet nagy kérdésein és apró semmiségein – olvasható a Szalonspicc című novelláskötet hátoldalán Sándor Zoltán író, kritikus ajánlójában.
„Jules minden vasárnap hajnalban leült a Notre-Dame-székesegyház melletti park egyik padjára. Sosem ment be, mert úgy gondolta, nem méltó hozzá, hogy betérjen. Pedig az ő világa is nagyon hasonló volt, mint azoké ott, a díszes boltíveken túl. A Le Petit Parisien ajtaján is fohászkodó alakok léptek be, kortyonként remélve a megváltást” – e részletet a Levél az ismeretlenbe című novellából idézzük.
– A Mirabeau-híd közelében található Le Petit Parisien vendéglőbe lépve az olvasó úgy érezheti magát, mintha egy ódon fekete-fehér filmbe csöppent volna: a bárzongorista andalító dzsessz-sztenderdeket játszik, az előkelő vendégek gasztronómiai finomságokat és egzotikus italkülönlegességeket fogyasztanak, miközben emlékeikbe révedve a tovaszállt fiatalságról, egykori álmaikról tűnődnek. Nap nap után jönnek-mennek a kor hírességei, költők, zenészek, színészek adják egymásnak a kilincset, és megannyi névtelen társasági figura is megfordul odabenn. Francia elegancia jellemzi őket, s mindahányan menthetetlen álmodozók. Nem csoda, hogy ebben az idő múlásától megkímélt közegben számos régimódi történet elevenedik fel: végzetszerű szerelmekről, titokzatos bűntényekről, félresiklott életekről – írta Sándor Zoltán a kötetről. A könyvet Kanyó Ervin illusztrálta.
MEZEI ERZSÉBET
Egy olyan képzőművészeti albumot vehet kezébe az olvasó, amely betekintést ad Mezei Erzsébet művészetébe. Grafikái, akvarelljei, kombinált technikával készült képei, hidegtű-alkotásai nemcsak egy-két pillanatra kötik le a kötetet lapozgató figyelmét, hanem hosszabb szemlélődésre, tűnődésre, elmélyülésre késztetik.
A kötet élén Tolnai Ottó költő esszéje olvasható. Egy 1992-es írásról van szó, amelyben Tolnai azt fejti ki, hogy Mezei Erzsébet bonyolult képi világát megteremtette, teljes, összetett képi világgal toppant elénk, és most már csak az van hátra, hogy ennek az összetett képi világnak egy-egy jelét elkülönítse, kinagyítsa, felmutassa. Tolnai arra is felhívja a figyelmet: az, hogy Mezei Erzsébet nagy sötét fésűjele szép, rejtélyes meanderünk lesz, vagy magát a Szörnyet rejtő labirintus, nem tőlünk függ. De lehet, nem is a nagy fésű (fogak, félbehasadt létrafokok) nő ki jelünkké, hanem valami más.
Péter László képzőművész, képzőművészeti szakíró a Megálmodni és megállítani az időt címet adta írásának, amelynek alcíme: Metamorfózisok Mezei Erzsébet alkotásaiban.
Bicskei Gabriella, a kötet szerkesztője Benned a létra címmel írt esszét, ebből idézünk: „Mondanom sem kell, hogy a létra a fölemelkedés legelterjedtebb szimbóluma, az Ég és Föld közötti kapcsolat, a felsőbb régiók elérésére szolgáló segédeszköz. De a létra vagy a lépcsőfok csak egy az átjáró/átjárás számos szimbolikus kifejezésmódja közül.” S rámutat, Mezei Erzsébet pléhkrisztust ábrázoló képei is besorolhatók a fokokat, az átjárókat, átjárást ábrázoló képek közé. S felhívja a figyelmet az Ismeretlen tér című, 2023-as ciklus képeire is, ahol már a padlást és a pincét – a lentet és a fentet – nem köti össze létra…
Sokáig el lehet meditálni a Tisza-part sorozat grafikái fölött, de az Otthon ciklus is a képi megjelenítés nyelvén szinte egy-egy novellát mesél el a nézőnek/olvasónak.
Baráti tűz / Elterelő hadművelet
A Forum és a Kalligram Kiadó közösen adta ki Bozsik Péter Baráti tűz / Elterelő hadművelet című kötetét.
A könyv rendhagyó: ha egyik oldalról lapozzuk fel, Baráti tűz címmel kisprózákat olvasunk, ha másik oldalról, akkor Elterelő hadművelet címmel verseket.
A Baráti tűz-rész fülszövege Reményi József Tamás kritikus (1949–2023) leveléből idéz:
– (...) Elolvastam, igazi élvezettel. Elragadott ennek az egésznek (micsodának?) a forgószele. Ez a nyelv működik, nincs benne semmi „vagánykodás, egyszerűen „van”. Ez az, amit a középszer soha nem ért meg. (...) A mottók és egyéb ismétlések is olyan fokot értek el, amelyen megkérdőjelezhetetlenek (kimondani nem tudnám). (...) Gratulálok, de legfőképp köszönöm, jó volt olvasni. (...)
Ilyen könyv még nem volt – legyen!!!
