Gyurkovics Hunor grafikus, festőművész a haraszti néprajzi gyűjtemény megálmodója és létrehozója. A gyűjtéssel párhuzamosan rajzokat is készített a gyűjteménybe került tárgyakról, valamint a házakról, templomokról, viseletekről is. Ezek a rajzok, valamint festmények, sőt még népdalok kottái is most immár a Bölcsőtől fejfáig címmel megjelent kötetben is őrzik Haraszti, Kórógy, Rétfalu és Szentlászló, a szlavóniai magyarság néprajzi kincseit.
– A gyűjtemény gazdagodásával egyidejűleg készültek a rajzok is. Amikor Harasztiba mentem, mindig rajzoltam, festettem, fényképeztem is, amíg gyűjtöttem a tárgyakat. A fényképeket szétosztottam a helybeliek körében, cserébe kaptam a tárgyakat. A megüresedett paplak épületébe helyeztem el a dolgokat, mert amikor 1957-ben mi onnan eljöttünk – a családommal éltem ott, az apám lelkész volt – nem lakott ott senki, tehát volt hová bementenem a tárgyakat. Azután amikor odakerült Szenn Péter lelkész, akkor a tárgyak kiszorultak, kitették azokat a hambárba, de a lelkész is úgy látta, hogy e gyűjteménynek méltó helyet kell biztosítani és anyaországi támogatással sikerült megvenni a paplak melletti régi polgári házat, s miután felújították, megkértek, hogy rendezzem be a tárgyakkal – meséli nekünk Gyurkovics Hunor – 1971-ben kerültem Szabadkára tanárként, és akkor kezdtem visszajárni Harasztiba, a hétvégéket szinte mindig ott töltöttem abban a reményben, hogy majd összeáll egy gyűjtemény. Ez végül sikerült is. Valahogy éreztem, hogy ezeket a tárgyakat össze kell gyűjteni, meg kell menteni. Bár ezt a helybeliek nem tudták mire vélni, hiszen nekik ezek használati tárgyak, például a festett tányérok, kancsók is. Azt gondolhatták, hogy ezeket miért is kellene múzeumba tenni. Meg ők ezeket a tárgyakat nem is úgy értékelték, nem látták benne a menteni valót. Ezek a régi tárgyak ugyanis a szegénységükhöz, a szerényebb környezetükhöz kötődtek, s amikor például az ő házaikba is bekerült a mosógép, a villanytűzhely, akkor fellélegeztek, hogy már nem kell sulykolóval verni a ruhát, nem kell főzéshez tüzelni. A tárgyakat így vagy eltették vagy kidobták, eltüzelték. Sok tárgyat már kint a hambárokban, padlásokon találtam. Viszont azzal is szembesültem, hogy például egy gyerekkori ismerősöm is gyűjtött, de ő külföldre vitte ezeket a tárgyakat és ott üzletelt velük, mert szép összegeket fizettek értük. Tehát a tárgyakból mind kevesebb lett már, s mondhatom, hogy szinte az utolsó pillanatban értem oda, hogy elkezdjem a gyűjtőmunkát.
Az Aracs Alapítvány gondozásában megjelent kötetben megjelent rajzok is tulajdonképpen a gyűjtőmunkát szolgálják, a rajzok e néprajzi értékek megmentését jelentik ilyen formában is az eljövendő generációk számára. Fejfák, címerek, viseletek, a kendertörés, a rokkázás, a fonalcsévélés, a szövés eszközei, úrvacsorai kegytárgyak, kórógyi, haraszti házak, templomok rajzait is megtaláljuk a kötet oldalain, de megcsodálhatjuk a szlavóniai kócsagos ládákat és szobabelsőket a használati tárgyaival: gerebenek, sulykolók, mángorlók, mozsarak, régi konyhai darálók mérlegek, világító eszközök, órák, vasalók, edények, korsók, kancsók… A rajzok mellett Gyurkovics Hunor a gyűjtemény és a gyűjtőmunka ihlette festményei is helyet kaptak, a könyv végén pedig még néhány kottát is találunk népdalokhoz.
