„Gyúrták, formálták az agyagot a kishegyesi iskolában a falusi gyerekekkel – játékos kedvteléssel, ahogyan az minden teremtő munka lényegében ott van, s ma már kevesen tudják, hogy az a bácskai keramikus telep ebből a művészi és pedagógiai kezdeményezésből, példamutatásból bontakozott ki. Megformálásban, festő és égető technikában egészen újszerű, lenyűgöző szépségű kerámia-plasztikái adják meg a választ. Szárnyas halait, madarait, mintha a gyönyör és a szenvedés mesés Atlantiszából mentette volna ki – talán épp a kicsi tanítványai között átélt élmények emberfölötti erejével, hitével. De ezt már csak búcsúzás után tudom megfogalmazni magamban, mert az igaz, nagy művészet előtt mindig szótlanságra van kárhoztatva az ember.” (Fehér Ferenc, 1968)
Fehér Ferenc, a 20. század második felének tipikusan vajdasági magyar költője – aki minden jugoszláviai magyar lapban és folyóiratban publikált, emellett közreműködött a rádióban és a televízióban, de a magyarországi szemlékben, újságokban is jelentek meg írásai – írta le ezeket a sorokat Mojak Arankáról. A róla megjelent monográfia szerzői is nyilván azért válogatták be a kötetet illusztráló idézetek közé, mert egy bizonyos megközelítésből hűen tükrözi a keramikusművész alkotómunkájának lényegét. Mojak Aranka kerámiaművész életéről és munkásságáról 2015-ben a topolyai Solymosy Könyvesház gondozásában jelent meg egy gazdagon illusztrált, színvonalas monográfia.
Szabó István és Verona Aranka leánya 1932-ben született Gunarason. 1953-ban végzett az újvidéki iparművészeti középiskola kerámia szakán, majd 1957-ben diplomázott a Tanárképző Főiskola képzőművészeti szakán. 1956 és 1962 között Kishegyesen tanított, ebben az időszakban alapította – topolyai mintát követve – a kerámiai művésztelepet, mely később felvette társalapítója, Dévics Imre nevét. Petar Mojak szintén ennek az iskolának a grafikai szakán szerzett oklevelet, és 1956-ban Kishegyesen, ahol Aranka az elemi iskolában tanított, családot alapítottak. Az iskolaműhelyben – Petar terve alapján – elkészült az égetőkemence. 1958-ban, a katonai szolgálat után Petar is az elemi iskolában kezdett dolgozni mint a műszaki ismeretek oktatója. A Mojak házaspár az oktatói munka mellett művészi alkotómunkával egybekötött kerámiatermelésre szerette volna kihasználni az iskolaműhelyt. Dévics Imrének, a Topolyai járás művelődésügyi osztálya és az akkor már nyolc esztendeje működő topolyai művésztelep vezetőjének a javaslatára szervezték az első művésztábort az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola műhelyében.
A Kishegyesen megtartott könyvbemutatón jelen volt Mojak Aranka is, de eljöttek egykori kollégái, tanítványai, munkásságának tisztelői is. Tanítványainak egyike, Horváth László elhozta magával azt a különös mozaiktechnikával készült alkotását is, melyet több díjjal is jutalmaztak annak idején. A beszélgetésből kiderült, hogy pályakezdőként a tanárnő több képzőművészeti technikával is megismertette a kishegyesi diákokat. Az alkotó vallott arról is, hogyan próbálta meg pl. egy-egy levél lenyomatát az agyagban megőrizni, hogyan születtek fákat, halakat, madarakat stilizáló alkotásai.
A kishegyesi diákok sikeres képzőművészeti oktatása még a képzőművészeti akadémia tanárainak a figyelmét is felkeltette abban az időben – emlékezett vissza Mojak Aranka, akinek az alkotásait később számos egyéni és csoportos kiállítás keretében mutatták be. Köztéri művei pedig máig megtekinthetőek Újvidéken, Palicson, Péterváradon, Bácsfeketehegyen, Szeghegyen, Dunacsében, Kátyon és más településeken is. Korabeli alkotásainak egy részét a kishegyesi könyvtárban és a helyi iskolában őrzik.
A kerámiai művésztelepet Mojak Aranka 1958-ban Kishegyesen alapította meg férjével, Petarral, valamint más pedagógusokkal és alkotókkal együtt. Ő maga volt a telep első vezetője is. Az első alkotótáborban – amit 1959-ben, az iskola épületében szerveztek meg – részt vett Kosta Đorđević Belgrádból, Kalmár Ferenc Szabadkáról, valamint Mojak Aranka és Petar Kishegyesről. A második alkalommal jelen volt még Mira Jurišić, Matija Vuković és Deák Ferenc is. A jó hírű kishegyesi iskola akkori igazgatója, Molnár Géza lelkesen támogatta a képzőművészek munkáját. A résztvevők bekapcsolódtak a „kis szintézis” programba, melynek az volt a nem titkolt célja, hogy a képzőművészetet összekösse a kortárs építészettel. A helybeli téglagyárban kezdtek el alkotni, ahol az agyag és a kemence is adva volt, és ahol a tervek szerint egy külön részleget szerettek volna létrehozni, ahol használati és emléktárgyak is készültek volna agyagból. A művésztelep rendszeres résztvevői voltak még a későbbiekben olyan jeles művészek, mint Togyerás József, Ivan Jandrić, Kalmár Magdaléna, Baranyi Markov Zlata vagy Baranyi Károly keramikusművészek. 1973-tól a művésztelep Dévics Imre, az egyik alapító nevét viseli. Mojak Arankát követően korábbi tanítványa, Nemes Fekete Edit, majd Cservenák Erzsébet és Csernus László vezette a művésztelepet. Számos amatőr keramikus is bekapcsolódott a munkába, a rajzórákon és a képzőművészeti szakkörben az iskola diákjai is elsajátították az agyag megmunkálásának fortélyait.
A monográfiáról elmondható még, hogy a kétnyelvű kötet a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jelent meg. A szövegét Bela Duranci írta, Mojak Aranka életrajzát Ksenija Katanić írta, magyarra pedig Nagy Klára fordította. Lektorálta és a bibliográfiát összeállította Celluska Apostolović Márta.
(Az írás Üveggolyó mellékletünkben jelent meg.)
