Ha a huszadik századi vajdasági magyar képzőművészetről beszélünk, megkerülhetetlen Oláh Sándor festőművész munkássága. Dr. Baranyi Anna művészettörténész már régóta kutatja a festő életútját. Nemrég a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában rendezett Átívelés – Oláh Sándor (1886-1966) festőművész és Nemes Fekete Edit (1944) keramikus című tárlatot kísérő tanácskozáson tartott előadásából az is kiderült, hogy miként került kapcsolatba a szabadkai festő a hódmezővásárhelyi majolikával. A konferenciát a hódmezővásárhelyi Újtemplomi Református Egyházközösség és a Szabadkai Városi Múzeum Közös művészeti örökségünk nyomában IPA-projekt keretében rendezték meg. A részletekről az előadás után beszélgettünk vele.
* Mennyire ismerik el Oláh Sándor művészetét? Megvan-e a megérdemelt helye a magyar festők és az egykori jugoszláv térség képzőművészei között?
– Úgy gondolom, hogy Oláh Sándor nagyon előkelő helyen van a vajdasági képzőművészek között. Egészen biztos, hogy a művészek őt rendkívül nagyra értékelik. Az is biztos, hogy azok a vajdasági emberek, akiknek a falait Oláh-képek díszítik, tisztában vannak az értékével. A Szabadkai Városi Múzeum is nagyon jól tudja, hogy milyen értékekkel rendelkezik a gyűjteményében. Emlékszem rá, hogy 1986-ban, amikor elvittük az Oláh Sándor centenáriumi kiállítást Újvidékre, Zentára és Zomborba, mindenki nagy örömmel fogadta. Ha mégis úgy éreznénk, hogy valami nem stimmel, az azért van, mert nem ismerjük teljesen az opusát. A Szabadkai Városi Múzeum folyamatosan gyűjti a képeket, és a szakemberek folyamatosan foglalkoznak Oláh Sándorral. Dr. Ninkov K. Olgának köszönhetően, ha valaki betér a múzeumba, biztosan találkozik Oláh Sándor valamelyik képével, most pedig a hódmezővásárhelyi közönség is megismerkedhet alkotásaival. Mi, művészettörténészek úgy gondoljuk, hogy a már meglevő monográfia után érdemes lenne egy nagy monográfiát szentelni ennek az életműnek.
* A kutatásai során felfedezte, hogy Oláh Sándornak köze volt a kerámiához. Hogyan került kapcsolatba a festő a kerámiával?
– Minden alkalommal, amikor egy újabb feladat elé nézünk, nem elégszünk meg azokkal az ismeretekkel, amelyekkel rendelkezünk, hanem elkezdünk kutatni, hátha találunk valamit, amit eddig még nem tudtunk. Egészen biztos, hogy rengeteg olyan adat és információ van, amelynek a felkutatása még ránk vár. Amikor Oláh Sándor és a kecskeméti művésztelep kapcsolatát kutattam, rábukkantam arra az adatra, hogy a hódmezővásárhelyi Majolika kiállításán a tervező művészek között említették Oláh Sándor nevét is. Erre az akkori kecskeméti sajtóban akadtam rá. Előtte Ninkov K. Olga kikutatta, hogy az egyik festményén található kerámiavázát Oláh Sándor a hódmezővásárhelyi művészek szabadkai kiállításán vásárolta.
* Az előadásából megtudhattuk, hogy számtalan forrásban említik a festő munkáit, ám ezek a festmények elvesztek. Hova tűnhettek?
– A nagybecskereki művésztelep tagjaként 1931-ben harminc képet állított ki. A sajtó nagy elismeréssel írt róla. Ezt a harminc festményt sajnos nem ismerjük, nem tudjuk, hogy melyek lehettek azok. A szabadkai sajtó beszámolt az 1912-es és az 1914-es csoportos kiállításokról. Arról például van adatunk, hogy 1913 őszén, Kecskeméten a művésztelep kiállításáról a Múzeum és Könyvtárbizottság Oláh-festményt is vásárolt. Hatalmas feladat felkutatni, hogy milyen munkák születtek a nagybecskereki művésztelepen, vagy Kecskeméten szeretnénk többet ismerni azokból az alkotásokból, amelyek Oláh Sándor szabadkai műtermében készültek.
* Oláh Sándor minden korszakából maradtak ránk olyan művek, amelyek alapján rá tudunk mutatni a művész fejlődésére. Mennyire lehet őt kategorizálni?
– Nem lehet. Oláh Sándor egy interjúban kifejtette, hogy próbálja megteremteni a saját világát, és aszerint alkotni. Szerencse, hogy a kulcsfontosságú művei a Szabadkai Városi Múzeum tulajdonában vannak. Budapesten az öccsénél, Józsefnél kiváló művek voltak. A kettejük közötti szoros kapcsolatnak köszönhetően olyan munkákat adott oda testvérének, amelyek méltón reprezentálják az ő opusát. Ezek később a Szabadkai Városi Múzeumba kerültek. Ha végignézzük az önarcképeit, végigkísérhetjük a művészi fejlődését. Kiváló alkotásokról van szó. Természetesen Szabadkán magántulajdonban is vannak olyan kitűnő művek, amelyekre rendkívül büszkék vagyunk.
*Oláh Sándornál kettősség tapasztalható, hiszen részt vesz a szakmai egyesültek létrehozásában, viszont alkotás közben elvonul a világtól. Mennyire hatott ki ez a művészetére?
– Úgy gondolom, hogy ennek semmilyen negatív hatása nem volt a munkásságára. Véleményem szerint arról van szó, hogy ő egy tiszta, nyíltszívű ember volt, aki örömmel segített a művésztársainak. Például Baranyi Károly ír arról, hogy amikor az első világháború idején együtt voltak, nagyon sokat tanult Oláh Sándortól. Szívesen és örömmel adta át a tudását, és vett részt a szervezőmunkában. Egészen más lapra tartozik a művészi alkotómunka, amikor a legnagyobb tudása szerint hozta létre azokat a műveket, amelyek az ő világát prezentálják. Rá is hatottak a különböző stílusirányzatok. A főiskolás évei alatt olyan merész színvilágú önarcképet festett, amelyet csak csodálni tudunk. Az egy évvel korábbi önarcképen egy fiatal, gyerekes arc néz vissza ránk, később pedig egy komoly fiatalember.
* Mi lehet annak az oka, hogy egyetlen művész sem lépett Oláh Sándor nyomdokaiba?
– A második világháború után más idők jöttek. A szocialista realizmus szele Oláh Sándort is megérintette. A szabadkai művészek ezen gyorsan túlléptek. Nagyon kreatív szellemű, önálló gondolatokat kifejező művészeink voltak. Ha belegondolunk, lehetséges, hogy mindezt Oláh Sándornak köszönhetik, vagyis azt a bátorságot, hogy legyenek őszinték, keressék a saját útjukat, és ne lépjenek más nyomdokaiba. Úgy gondolom, hogy ilyen módon hatott rájuk Oláh. Amikor fiatal művészettörténészként Szabadkán dolgoztam, az idősebb művészek közül mindenki kiemelte Oláh Sándor jelentőségét. Hatással volt azokra a fiatalokra, akik a második világháború után kezdték el a művészi pályafutásukat.
