Dr. Korhecz Papp Zsuzsanna, a Szabadkai Városi Múzeum festő-restaurátor művésze nagy feladatot vállalt magára. Jelenleg Paulus Antonius Senser pécsi festőművész Csodálatos kenyérszaporítás című festményének restaurálásán dolgozik. Elmondása szerint ez a legnagyobb méretű alkotás, amelyen valaha dolgozott. A munka kihívásairól és magáról a festményről beszélgettünk.
* Ez egy monumentális alkotás. Mit kell tudni róla?
– A Csodálatos kenyérszaporítás című festmény 1751-ben készült Fodor István pécsi kanonok rendelésére. A festmény jelenete a Genezáreti-tó partján játszódik. A központi alak Jézus Krisztus, előtte látható a kisfiú, aki elhozta a kenyeret meg a halakat. Körülöttük van a sokaság. A Szentírás szerint 5000 ember volt ott, amikor Jézus az igét hirdette. Mi még nem számoltuk össze, hogy pontosan hányan vannak a festményen, de az biztos, hogy több száz alak van a képen. Azért is értékes, mert nagyon nagy méretű, 6x3 méteres, és rajta van a festő önarcképe a jobb alsó sarokban. A második világháborúig eredeti helyén, a pécsi szeminárium ebédlőjében volt. Témájával is igazodik hozzá. Miután az épületet elvették a püspökségtől, a képet leszerelték onnan. Szerencsére levédte egy korábbi restaurátor, és a festmény ennek köszönhette a megmaradását. Az alkotás egy rolnira feltekerve került fel a padlásra. Ez nem igazán jó hely egy műtárgynak, mert télen hideg van, nyáron meleg. Mirjana Reparić Braun művészettörténésszel, aki Senser opusát kutatta, egy új monográfiát készítünk, és ennek kapcsán született meg a kiállítás ötlete is. A kiállítás először Szabadkán, majd Pécsen is bemutatásra kerül. A Csodálatos kenyérszaporítás című festményen kívül még további tíz alkotást hozunk Magyarországról, Horvátországból. Bácsról is elhozunk néhány mozdítható Senser-képet. A boszniai Visoko kolostorból is elhozunk egy alkotást, amely Szarajevó közelében van.
* A restaurálás során milyen kihívásokkal kellett szembenéznie? Milyen állapotban találta a festményt?
– Nem tudtam, mire vállalkozom, mert a kép le volt ragasztva és fel volt tekerve. Még ha ki is tekertük volna, akkor se lehetett volna felmérni, hogy pontosan mekkora munkáról van szó. Deformálódva volt, ami azt jelenti, hogy a vászonhordozó sok helyen hullámos lett és megtört. Több helyen hiányzik az eredeti festékréteg. Graits Ede pécsi festőművész 1900-ban restaurálta ezt a képet a helyszínen, a szeminárium ebédlőjében. Nagy részét át is festette. Ezeket az átfestéseket el kellett távolítani. A festett oldalon található lyukakat a hátoldalról kellett befoltozni. A képet ki kellett feszíteni egy feszítőkereten, hogy az egyenetlenségek kisimuljanak. Át kellett vasalni konzerválóanyaggal, hogy azok a felületek, amelyek lehullani készültek, megmaradjanak. Ennek konzerválásnak köszönhetően nem romlik tovább a festmény állapota. Egyébként minden restaurálásnak ez a legfontosabb célja, hogy megállítsa ezt a pusztulást. Mivel a kép visszakerül eredeti helyére és eredeti funkciójába, ezért esztétikailag is rekonstruálni kell a hiányzó részeket. A retusálás a leghosszabban tartó munka, és ez magán a kiállításon fog folyni a Szabadkai Városi Múzeumban. Ez egy modern tendencia, hogy megengedik, hogy az érdeklődők nyomon kövessék a munkát. Minden kiállításra restaurálási pannókat készítek, hogy láthassák az emberek, hogy ezek az alkotások milyen állapotban kerültek hozzánk a terepről, és milyenek lettek a restaurálás után. Jó érzés, ha jól sikerül és jól folyik a munka, mert olyan dolog születik újjá, amelyet egyébként senki sem látna. Ki tudja, hogy mikor került volna sor a restaurálásra, ha nem szervezzük meg ezt a kiállítást.
