– A hangulatról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Ez egy alkotótábor, ahol tehetséges, kreatív diákok és tanárok dolgoznak együtt. Itt a pihenő időben is mindig történik valami, így elmondhatjuk, hogy nagyon aktívak a napjaink. A nevetés és a jókedv az uralkodó a diákok között, ami itt még felfokozottabb, hiszen van benne alkotói láz – ezekkel a lelkes gondolatokkal fogadott Hernádi Krisztina beszédtechnika tanár, aki a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemről érkezett Zentára, a Vajdasági Magyar Amatőr és Diákszínjátszók Táborába.
– Egy táborba bőröndökkel, táskákkal, csomagokkal jövünk… nekem az a célom, hogy ezekbe a bőröndökbe, csomagokba valami útravalót beletegyek. Akár azt, hogy az illetőnek picit kinyissam a fülét, fejlesszem a beszédbeli hiányosságát, segítsek neki kiművelni a beszédét, erősítsem a koncentrációját, amennyire persze időnk engedi. Ha ezek elindulnak, akkor már nagyon eredményesek voltunk. Beszédtechnika tanárt azért hívnak, hogy fejlessze a beszédet, de erre egy hét nem elég. Ahhoz, hogy beszédet korrigáljunk, vagy akár beszédhibákat javítsunk, itt nincs lehetőség. Mindig olyan szándékkal, céllal és anyagokkal érkezem, hogy a beszéd szabadságát és örömét tapasztalják meg, és erre legalkalmasabbak a ritmusgyakorlatok és a ritmikus szövegek. Akusztikailag is nagyon erős, nagy élmény és nagy hatás a nézőknek és az előadásban résztvevőknek is. A ritmus minden színpadi jelenlétnek az alapja. Ezért szoktam ilyen erőteljesen ritmusközpontú anyagokat feldolgozni és használni a táborokban.
Az oktató gondolataival a zsebemben továbbhaladva, más helyszíneket is meglátogattam a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium épületében, ahol több teremben is folyt a színésztanoncok oktatása, fejlesztése. A képzés három csoportban folyik, színházi, mozgástechnikai és rendezői csoportokban. Az egyes csoportok vezetői megpróbálják kibillenteni őket a megszokott kényelemből, sablonokból. Meg kell tanuljanak szimbólumokban gondolkodni, mivel díszlet és kellék nélkül is tökéletesen működő produkciót lehet színpadra vinni. Megmutatják az oktatók, hogyan merjenek kilépni a fiatalok a komfortzónájukból úgy, hogy közben jól érezzék magukat.
– Nálunk többféle munka folyik. Egyrészt megpróbáljuk megismerni egymást, minél jobban egymásra hangolódni. Ezeket különböző gyakorlatokon keresztül érjük el – mondta Kőműves Csaba, az egyik tábori résztvevő. – Három darabot vettünk elő, az Elektrát, a Hamletet és a Sirályt. Ezekből fog majd összeszövődni valami. Még nem tudjuk pontosan, mi lesz a végeredmény, folyamatosan alakul, de pont ez a szép benne.
A lelkes szavakat nemcsak az amatőr, lelkes színész-diákoktól kaptam meg, hanem olyan táborlakótól is, aki harmadéves színész Kolozsváron, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház- és Filmművészeti karán. Fekete Edda a következőképpen nyilatkozott:
– Mindenképpen pluszt ad. Az egyetemen vannak bizonyos keretek, de itt nincs semmi erőltetett kötöttség, sokkal lazább. Nekem építő jellegű.
– Érdekes, hogy egymást formáló tevékenységeink vannak. Az oktató is formál minket, de mi is formáljuk őt, és együtt alakítjuk a hetet.
Az ő gondolatait továbbfűzve oktatója, Sardar Tagirovsky rendező, a következőket emelte ki:
– Engem nagyon sok esetben tanít az a létezés, ahogy ezek az emberek érzékenyen szeretnék megtapasztalni a színháznak a különböző módjait és nagyon szép, hogy egymást tudjuk megismerni a gyakorlatokon keresztül. Van valami nagyon erős hit ezekben a fiatalokban, ezért nagy felelősséget érzek abban, hogy én is tudjam emelni ezt a lelkesedést. El kell felejtenünk azt a státuszt, hogy oktatók vagyunk. Fontos, hogy lássuk, hogy tanulni tudunk egymástól. Szerintem ez a szakma arra kell, hogy épüljön, hogy szabadon tudjunk tanulni egymástól. Nem az a lényeg, hogy megmondjam, amit tudok, hanem megkeressem azt, amit még nem tudok, és általa fejlődhessek.