Színész és kelléke volt a témája a Malomfesztivál drámatáborának, amelyet Mészáros Gábor színművész, a Kosztolányi Dezső Színház társulatának tagja vezetett. A tábor 14-étől 17-éig tartott. A négy nap folyamán a résztvevők improvizációkon keresztül kutatták a színész és kelléke viszonyát, a tábor végén pedig performance-ot is bemutattak a közönségnek.
Mészáros Gáborral a malom körüli nyugalmas környezetben, a tábor idején beszélgettünk.
Miért épp a színész és kelléke lett a tábor témája?
– Első hallásra talán mellékesnek, semmitmondónak tűnik, viszont fontosnak tartom azt, hogy a színész számára ne legyenek idegenek a színpadon levő tárgyak. Ha megfog egy tárgyat, tudjon vele természetesen bánni, ne jöjjön zavarba a használatától. A néző ezt azonnal érzékeli, ronthat az élményen. Előfordul, hogy egy-egy kellék köré épül az előadás, és nem feltétlenül a színész, a színészkedés kerül középpontba. Ilyen színházzal is találkozhatunk. A résztvevőknek ezt a világot próbáltam bemutatni. Mindig is érdekelt az a fajta színház, ahol a kellékek dominálnak, egy vagy több tárgy köré épül egy történet, vagy mindez a nézőben fogalmazódik meg.
Hogyan zajlott a műhelymunka?
– Úgy fogtunk hozzá, hogy először is a résztvevőknek feladatul adtam ki, hozzanak egy olyan szöveget – verset, prózát vagy monológot –, amit fejből tudnak, és olvasgassák szorgalmasan Domonkos István Der springt noch auf! című versét. A saját maguk által választott szöveget nem kötöttem témához, a csavar viszont az volt, hogy egy-egy, a szövegben megjelenő tárgyat is magukkal kellett hozniuk a táborba. Hétköznapi használati tárgyak kerültek elő, például kancsó, madzag… Első találkozásunkkor felvázoltuk a munkamenetet. Másnap nekikezdtünk a gyakorlati résznek. A kiválasztott tárgyak köré szőtt gondolatokból etűdöket, rövid, esetleg frappáns jeleneteket hoztunk létre, azután pedig a Domonkos-verset is feldolgoztuk. Az egészet egy eszme köré próbáltuk szőni. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a klisékhez nyúlni, így a művészethez szóltunk, a művészetnek áldoztuk a jeleneteket. A következő körben, amikor a résztvevők már látták, hogy tulajdonképpen miről is van szó, megpróbáltak mindettől elvonatkoztatni, és teljesen más hangulatú jelenetek kerültek elő. Nem a sikerre törekedtünk, nem versenyeztünk egymással. Azt tartottam lényegesnek, hogy jól együttműködjünk. Azonnal leszögeztem, hogy nincs rossz jelenet, mindegyik jó.
Hány résztvevője volt a tábornak? Hogyan sikerült magukévá tenni az ilyen fajta színházi műhelymunkát?
– Tízen vettek részt a drámatáborban. Három generáció találkozott: a végzős középiskolások, az akadémisták és azok, akik a harminc felé közelítenek. Csaknem egy nap alatt nagyon jó együttműködés alakult ki közöttünk, és a résztvevők is egymásra hangolódtak. Meglátásom szerint egytől egyig élvezték a közös munkát, megnyíltak, és sok mindenre kaphatók voltak. Megpróbáltam elmagyarázni nekik, hogy itt nincs számonkérés és nincs csődélmény. Az idősebbek számára nem volt ismeretlen az ilyen jellegű alkotómunka, a középső generáció pedig most ismerkedik az akadémián a színészet alapjaival. A legfiatalabb generációnak mindez még új, viszont többnyire már ők is láttak előadásokat fesztiválokon, és értették, miről szól ez az egész. Mindhárom generáció különbözőképpen, de jól kezelte ezt a helyzetet. Egytől egyig mindenki nagyon bátor volt. Nem sokat hezitáltak, merészen és lazán vágtak neki az alkotófolyamatnak. Ez a merészség és lazaság jellemezte az egész fesztivált és a táborokat is. A résztvevők bátran közelítettek egymáshoz, barátságok alakultak ki, mindenki nyitott volt, bárki bárkihez odamehetett beszélgetni. Nagyon kellemes, családias hangulatban zajlott.
Szerinted mik az erősségeik az ilyen táboroknak? Neked vannak-e hasonló élményeid?
– Egyetemistaként kezdtem el műhelymunkákra járni. Előfordult, hogy a tanárok kötelezővé is tették a hallgatóknak. Amikor idegen emberek találkoznak és dolgoznak együtt, az mindig hoz valami újat. A közös cél biztatóan hat, és erőt ad a csapatnak. Persze mindig akad egy-két domináns, aki húzza a többieket. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy az együtt dolgozás az egésznek a fő eredménye, a tábor nem csak az egyéni munkáról szól. A résztvevők egymásból is kihozzák azt, ami szükséges egy jó műhelymunkához, és ez az előadáson is meglátszik.
Hogyan telik a nyár? Várod-e az új évadot?
– Mivel májusban apa lettem, így a nyaram örömteli, családias hangulatban telt. Éppenséggel a tábor is, hiszen pici gyermekem is itt volt, így máris belekóstolt a fesztiválos életbe. Most már várom az új évadot, hogy elkezdjük a munkát a Kosztolányi Dezső Színházban. Az első produkcióba már belekóstoltunk az évad végén, úgyhogy jöhet a folytatás.
(Az írás Üveggolyó mellékletünkben jelent meg.)
