A 2016-os évadot a nyár végén zárta a mórahalmi Patkó Lovas Színház. Óriási sikernek tartja az igazgató, hogy az öt különböző darab kilenc telt házas előadást jelentett. Terveik szerint karácsony előtt már megvásárolhatóak lesznek a belépők a jövő évad bemutatóira, amelyek kínálata gazdagabb lesz az ideinél is.
Duka Félix ügyvezető igazgatóval a helyi értékekről, derűs színházról és szerethető médiáról is beszélgettünk.
Mi adta az ötletet, hogy a lovas színházat Mórahalmon is érdemes elindítani?
– A turisztikai programokat szerettük volna lovas programokkal kiegészíteni. Itt a Homokhátságon sok lovasgazda él, úgy gondoltuk, hogy ha egy lovardát létrehozunk, akkor ezt megvalósíthatjuk. Igaz ugyan, hogy a ló szerepe megváltozott, hiszen ma már igavonásra nem használják, de a ló szeretete megmaradt, és hobbiból vagy sportlovaglásra most is tartanak lovakat. Megépítettük a lovardát, egy fedett résszel, ami megfelel rendezvénytérnek. Tavaly a Pintér Tibor által vezetett Nemzeti Lovas Színházzal közösen három előadást sikerült létrehoznunk, aminek akkora sikere volt, hogy az idén már egész nyárra szerveztünk előadásokat.
Minek tulajdonítja a nagy sikert?
– Ez híd a színház, a cirkusz és a film között. Olyan produkciókat lát a közönség, ahol kaszkadőrök, tűznyelők, akrobaták, táncosok, énekesek, színészek együttes munkája adja az élményt. A ló és az ember kapcsolata nagyon régi múltba nyúlik vissza. Ha egy történelmi darabot lóháton adnak elő, az egy különleges töltést ad az előadásnak, olyan élményt jelent a nézőnek, ami sokáig elkíséri.
Létjogosultságát bizonyította a rendezvény ebben a két évadban. Hova tovább?
– Mindenképpen marad a lovas színház. Úgy tervezzük azonban, hogy a musicalek, rockoperák, zenés darabok mellé koncerteket is beemelünk. A hely adott, ezt szeretnénk minél jobban kihasználni. Közel ezer ember jön be egy-egy előadásra, ami bizonyíték arra, hogy a nézők szeretik a lovas színházat. Előadás előtt egy órával már be lehet jönni a területre, körbe lehet sétálni, nézelődni. Ezt is igyekszünk bővíteni jövőre családi programokkal.
Általában az ilyen programok nagyobb városok köré szerveződnek. Mi ösztönözte Önt, hogy egy alföldi kisvárosban indítsa el a lovas színházat?
– Mórahalom Szegedtől karnyújtásnyira van. Jelentős fürdővárossá nőtte ki magát, és mindenképpen a Homokhátság központja. Tizenhat település tartozik a vonzáskörzetébe, de a szegediek is szívesen jönnek ide. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a város központjában levő kulturális intézmény, aminek színpada is van, az Aranyszöm Rendezvényház már több mint tizennégy éve működik Mórahalmon. Ehhez csatlakozott a mi szabadtéri színházunk, és úgy gondolom, hogy aki egyszer belekóstol ennek a hangulatába, az vissza fog jönni legközelebb is. Amikor turisztikáról vagy természeti értékekről beszélünk, szeretjük a hegyeket, a patakokat emlegetni. Itt amikor kimegyünk a kaszálóra – az itteniek úgy nevezik, sömlyék –, amelyben kora tavasszal víz áll, később kiszárad, és különböző növénytársulások élednek meg, akkor olyan szépséggel és értékkel találkozunk, ami sokszor egyedülálló. És megmenteni való! Hiszen közel negyven védett növényünk van. Mórahalom most már föl van vértezve olyan szakemberekkel, akik ezeket a csodákat ki tudják bontani.
Sajtót is indított…
– A média külön világ. Ma a sajtó attrakciókkal, poénokkal foglalkozik, ami nem éppen emberközeli. A bulvár a divat. Szerethető médiát kell készíteni, utána el lehet vinni a híreket is a szélesebb réteghez. Volt egy harmincnyolcezer példányszámú Térségi Tükör című újságunk, ma már nem él, de helyette van televíziónk. A hírek mellett nagyon fontos a helytörténet. Hiszen nemcsak az a fontos, hogy valami megtörtént, átadtuk, elkészült, hanem az is, hogy majd harminc év múlva, ha az utódaink kezükbe veszik az újságot, akkor megtudjanak belőle sok mindent az egykori életről. Ha módomban állna, évente-kétévente végigjárnám a településeket olyan fotóssal, akinek szeme is van, és megörökíteném a házakat, az utcákat, az embereket, a fákat… Nem kell messzire menni, félévente változnak, tűnnek el vagy alakulnak át, modernizálódnak az alföldi kisváros formái, jellegzetességei.
Ezért mi emberközeli médiát és derűs kulturális programokat igyekszünk nyújtani a helyieknek és az idelátogatóknak. Emberi közösségben gondolkodunk.
(Az írás Üveggolyó mellékletünkben jelent meg.)
