Az idei Desiré fesztiválon is sor került a Desiré Akadémiára, a szabadkai Kortárs Galériában, ahol színházi alkotókkal folytak érdekfeszítő beszélgetések. A Desiré Akadémia egyik vendége Irena Popović Dragović volt, térségünk egyik legfoglalkoztatottabb zeneszerzője, aki régiónk kiemelkedő rendezőivel működik együtt, például Kokan Mladenovićtyal, Urbán Andrással, Oliver Frljićtyel és Snežana Trišićtyel. A fesztivál idején három előadást is láthattunk, amelynek zenéje Irena Popović Dragovićhoz fűződik, ezek a Kokan Mladenović rendezésében készült Koldusopera, valamint az Urbán András által rendezett Gogoland és What Is Europe. Irena Popović Dragović zenéje felismerhető jegyeket hordoz, a zeneszerzővel Kokan Mladenović rendező beszélgetett, amely során a zeneszerző az alkotói folyamatra is kitért:
– Egyszerűen csak leülök és dolgozok, ezzel mintegy lerombolva bármilyen misztifikációt azzal kapcsolatban, hogy feltétlenül búskomornak kell lenni, behúzott függöny mögött és szomorú időjárásban alkotni. Nem érzem, hogy burokba kellene zárnom magamat ahhoz, hogy alkossak. Tíz évvel ezelőtt rájöttem, hogy erre alapvetően szükségem van, ha nincs is konkrét feladatom, reggel felébredek és írok. A gyerekeimmel is foglalkozok, tehát nem ülök folyton a hangszerem mellett. Olykor jegyzeteket készítek és amikor eljön az idő, ezeket hangjegyekké váltom át. Ebben a munkában fontos a folyamatosság, úgymond edzésben maradni. Amikor elolvasom a szöveget és beszélek a rendezővel, legtöbb esetben világossá válik számomra mit várnak tőlem. Előfordulhat, hogy terminológiai értelemben ütközünk. Például, ha egy rendező szomorú dalt kér, de nem biztos, hogy neki az szomorú, ami nekem. Ilyenkor abban a helyzetben vagyok, hogy a rendezőnek hinnie kell nekem. A következő lépés az, amikor hallanom kell a színészeket is, hogy mérlegelhessem mennyire lehet bonyolult egy-egy zenemű. A színésznek olyan művet kell felkínálni, amiben jól érzi magát és kiteljesedhet, nem az én zeneszerzői megmutatkozásom a legfontosabb. Ha némelyik dal ki is emelkedik, mert fülbemászóbb, az is az előadás szolgálatában készült, nem magamnak írok. A színház csapatmunka, amikor színházi zenéről van szó, az egy színészi feladat lesz. Mivel a színészek nem énekesek, fontos, hogy legyőzzék magukban a kételyeket. Szabadkán megközelítőleg tíz előadáson dolgoztam, nagyszerű színészekkel, akiktől én is tanultam – hallottuk Irena Popović Dragovićtól, aki belgrádi egyetemi tanulmányai után Salzburgban végezte magiszteri tanulmányait.
– Salzburgban megtanultam, hogy nyitott legyek a különböző fajta kifejezésformák iránt, tiszteljek olyasmit is, ami távolabb áll tőlem. A magiszteri tanulmányaim idején az is világossá vált a számomra, hogy minden munka egyformán fontos, legyen szó akár az utcasöprésről is. Azokban az időkben nem volt ösztöndíj és munkához is nehezen lehetett hozzájutni. Mindenféléket dolgoztunk annak érdekében, hogy tanuljunk és megtaláljuk önmagunkat. Arra is rájöttem, hogy nem vagyok különleges, mert ott volt még rengeteg alkotó, aki hasonló lelkesedéssel és szenvedéllyel dolgozik, mint én. Nagyon jó energiák keringtek, a salzburgi időszak hozzásegített ahhoz, hogy magamba nézzek, leszálljak a földre és ne misztifikáljam túl a munkámat – mondta a zeneszerző, aki szólt a Mozartnak szentelt rockoperáról, amely során együttműködött a Kanda Kodža i Nebojša zenekarral.
– Szerettem volna a rocknak is teret engedni a színpadon, de a független zenészekkel nem könnyű, mert nincsenek terminusaik. A tíz órára meghirdetett próba nem kezdődik el tízkor, sajtótájékoztatókat nem lehet délben tartani, mert előző nap későn feküdtek le és sokáig alszanak. Ugyanakkor hozott más izgalmakat. Kifejezetten érdekes volt számomra, egy ilyen „fegyelmezett strébernek”, azzal a világgal találkozni, ahol mások az értékrendek – tért ki élményére a zeneszerző, aki arról is szólt, hogy mi érdekli legjobban.
– Írtam már filmzenéket és nagyívű zenei darabokat is, de mostanában folyton mozgásban vagyok. Talán az idegállapotomon múlik, de jelenleg nem vagyok képes arra, hogy hosszú órákat töltsek egy nagyobb zenei mű megírásával, majd pedig évekig várjak az előadására. Ilyesmit azelőtt csináltam, hogy színházzal kezdtem volna foglalkozni. Jelenlétem a próbákon, a munka a színészekkel, valódi terápia. Ez hozza meg számomra az igazi izgalmat. A színház, a színházban történő élő kommunikáció inspirál leginkább – mondta Irena Popović Dragović.
