Pénteken lesz a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának új bemutatója, az első reprízre pedig szombaton kerül sor. Ingrid Lausund német kortárs írónő Gerincbántalmak című darabját Veljko Mićunović montenegrói származású rendező állítja színpadra. Az előadás szereplői Pálfi Ervin, Szőke Attila, Pesitz Mónika, G. Erdélyi Hermina és Ralbovszki Csaba. A rendezőt a darab témájáról, az előadásról és a Népszínház Magyar Társulatával való együttműködésről kérdeztük.
Hogyan került sor a közös munkára a Népszínház Magyar Társulatával?
– Úgy másfél évvel ezelőtt Gyarmati Kata művészeti vezető megkeresett az együttműködés ötletével. Könnyen közös nevezőre jutottunk. Nem ismertem a Magyar Társulatot, de ösztönösen éreztem, hogy egy nagyon érdekes előadást hozhatnánk létre. Szerintem ez mára bebizonyosodott. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mekkora profizmusra vall az, amikor valaki már több mint egy évvel korábban új előadásokban gondolkodik és ezek kapcsán konkrét megbeszélésekre is sor kerül.
Milyen témát feszeget a darab?
– A darabot 2003-ban írta meg Ingrid Lausund. Habár csaknem tizenöt év telt el azóta, még mindig nagyon tanulságos és érdekfeszítő. Ez a darab a liberális kapitalizmus egyfajta kritikáját fogalmazza meg, de nem csak erről szól. Ha a 2003 óta végbement változásokra, a Németországban uralkodó körülményekre és Szerbiára gondolunk, úgy vélem, hogy sok minden megkérdőjelezhető. Mi egy örökös tranzícióban, egyfajta átmenetben vagyunk, és emiatt különösen érdekes számunkra ez a darab, amelyet nem kizárólag a kapitalizmuson, hanem a rendszerben való létezésen keresztül is megpróbálunk olvasni. Az írónál ez a történet egy korporációban játszódik. Ezt megtartottuk, de a látóteret kicsit szélesebbre tártuk, az előadást egy metaforikus térbe, egy váróterembe helyeztük, ahol a szereplők a főnök elé járulva sorsdöntő pillanat elé kerülnek. A helyzetük kilátástalan, nem tudják mi történik majd velük, nyereséghez jutnak-e, degradálva lesznek vagy elbocsájtva, és az utcára kerülnek. Ez az előadásunk központja: felteszi a kérdést, hogy vajon mi mindenre vagyunk képesek munkahelyünk megtartása érdekében. Az ilyen helyzet kihívás elé állít, nyugtalanságot, intim harcokat eredményez, szembesülést a valósággal. Mindez átvonul abszurd komédiából tragikomikus szituációba, avagy kiderülhet, hogy mennyire lehet elvetemült valaki a megélhetésért folyó harcban.
Egy nagyon is mai előadást láthatnak majd a nézők?
– Ez egy aktuális történet, hiszen nem csupán a liberális kapitalizmusra vonatkozik, hanem egy kicsit a rendszerünket, a jelenünket is boncolgatja. Arra törekszünk, hogy az előadással ne csupán kritizáljunk. Megpróbáljuk felismerni, hogy valójában hol a probléma, és lehet-e belőle kikecmeregni.
Mondhatni-e, hogy a darab története és szereplői a társadalmunk egyfajta mikrokozmoszát vetítik elénk?
– Nagyon is tükrözi a társadalmunkat. Különösen nagy hangsúlyt fektettem arra, hogy az előadásban fessük meg a valóságot, de közben legyünk szellemesek is. Öniróniával álljunk hozzá, de valahol mélyen érezni lehessen a tragikusságot. Nem könnyű elérni azt, hogy az előadás tartalmazzon különböző rétegeket, legyen aktuális, közben hol komikus, hol pedig tragikus.
Mennyire ismerte fel a darab témáját a mindennapi valóságunkban?
– Ez a helyzet a társadalom minden szférájában fellelhető. Ezért is volt fontos számomra, hogy ne csak egy meghatározott korporációra szűkítsük. Nincs kivétel, legyen szó akár bankokról vagy színházakról, mindenhol és ugyanúgy jelen van. Kár lenne behatárolni vagy konkretizálni, ezért igyekeztünk ezt a történetet úgymond minél jobban kinyitni és egy csaknem apokaliptikus környezetbe helyezni, ami valójában egy igen erős metafora.
Szinte a bemutató küszöbén vagyunk, így visszatekintve milyen volt az együttműködés a Magyar Társulattal?
– Nagyon szépen dolgoztunk, hittem bennük a kezdetek óta. Meghallgatták az elképzelésimet és ők is hozzájárultak a saját ötleteikkel. Együtt sikerült létrehoznunk egy olyan előadást, amely mondhatni napi aktualitással bír.
Dolgozott-e már korábban magyar színészekkel?
– Ez volt az első alkalom, és az is, hogy magyar nyelven készítettem előadást. A nyelvi különbségek nem jelentettek nagy akadályt, ebben segített az előadás két dramaturgja: Gyarmati Kata és Slobodan Obradović is.
Szabadka után hol rendez?
– Sok munka vár rám. Podgoricán, Szarajevóban és Belgrádban rendezek az elkövetkező egy évben. Nincs pihenés, de ez is a valóságunkhoz tartozik. Távol leszek a családtól, de ez egy ilyen hivatás, ezzel szembe kell néznünk. Még mindig úgy gondolom, hogy privilégium és megtiszteltetés ez a munka. Ebben szeretnék hinni ameddig csak ezzel foglalkozom.
