A 44. INFANT fesztivál második napja William Shakespeare jegyében, pontosabban az angol szerző műveinek bűvöletében telt, Kokan Mladenović ugyanis Szerda Zsófia asszisztálásával és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulatának hathatós közreműködésével ismét maradandó élményben részesítette a közönségét. Az angol drámaíró 66. szonettjére építkező Shakespeare, Sonnet 66 című produkció az író opusára reflektál amellett, hogy a Mladenovićtól megszokott, intellektuálisan szókimondó nyerseség, a társadalomkritikát nyíltan vállaló, azt artisztikusan megjelenítő problémafelvetések, Irena Popović kiváló zenéi, Andrea Kulešević a színészek számára olykor valódi erőpróbát jelentő koreográfiái, Marija Kalabić látványvilágában letisztult, egyszerűségükből fakadóan hatásos díszletei, Góli Kornélia dramaturgiai megoldásai és nem utolsósorban a temesvári színház társulatának játéka együtt és a maga nemében is emlékezetes teljesítmény. Az előadás 80 percéből 66 alatt pereg a visszaszámlálás, a reneszánsz korát idéző körgalléroknak pedig elsődlegesen metaforikus szerepük van, hiszen az előadást kisebb egységekre, jelenetekre bontó, és a jelölésükre szolgáló 66. szonett sorai között olvasva arra eszmélünk rá, hogy Shakespeare korának problémái sokkal aktuálisabbak a jelenünkben, mint azt elsőre gondolnánk. A vezérmotívumként vissza-visszatérő, baljós előjelként a szereplők feje felett függő, a rendszerek különböző béklyóit szimbolizáló akasztókötelek a mindenkori szubjektum állandóan veszélyeztetett léthelyzetére utalnak, a Shakespeare színpadi műveiből jól ismert tragédia előjeleként értelmezhetőek. Mladenović – ahogyan egy helyütt fogalmaztak, univerzális – előadása globalizált világunk égető kérdéseit feszegeti, miközben egy pucér, nemtelen angyal küzd a bűnbeesés és a szelfimánia ellen. Az utolsó vérig tartó versengés, a családon belüli erőszak, az etnikai és vallási alapú népirtás, az én minden személyes kapcsolatát felülíró, végletekig vitt individualizmusa, a bankrendszer könyörtelen mókuskereke, és ezen viszonyok között az alkotó ember önkifejezési módjai állnak az előadás kérdésfelvetéseinek tematikai középpontjában, miközben saját mindennapjainkból és a híradásokból ismert borzalmakkal szembesülünk. Egy olyan világgal, amelyben az emberélet időnként annyit sem ér, hogy árucikk lehessen. Egyszerre megrendítő és felemelő a temesvári társulat színészeinek alakítása, az a gyakran végletekig vitt, fizikailag szemmel láthatóan komoly felkészülést és hatalmas energiát igénylő játék, amelynek során az önreflexió eszközeit is felhasználva végső soron a művészet létrehozásának lehetőségeit és határait keresik.
