Az Újvidék Színház fiatal színművészével, A képzelt betegben Toinette-et, a cselédet alakító László Judittal is a főpróbahetén beszélgettünk a Tanyaszínházban tapasztalt élményekről, kihívásokról. Először arra kértük meg Juditot, fogalmazza meg a Tanyaszínház „fílingjét”, milyen érzés a vándorszínház gárdájához tartozni.
– Ez egy nagyon-nagyon nehéz kérdés, ugyanis ez a hetedik Tanyaszínházam, és évről évre megpróbálom megfogalmazni vagy megmagyarázni magamnak is azt, hogy mit is jelent mindez. Eddigi meglátásaim szerint vagy szeretik a Tanyaszínházat, vagy nem – nincs középút. Én azok közé tartozom, akik imádják. A fílingje… ezt igazából tényleg nem lehet elmondani, mert ki kell jönni ide és látni kell, hogy itt mi zajlik. Egyébként is külön helyzet, hogy építkezés zajlik, tehát betonkeverő, motorfűrész, motorcsónak, van, amit akarsz, és itt kell próbálni, itt kell megcsinálni egy előadást. És közben egyébként nem henyélés van, hanem rengeteg házimunka: mi takarítunk magunk körül, mi csináljuk a kosztümöket, és sokan vagyunk egy helyre összezárva. Mindennek van pozitív és negatív oldala is, de van egy különleges varázsa ennek az együttlétnek, ennek az izoláltságnak – én mindig különlegesnek érzem magam, amikor ide tartozok. Tavaly kihagytam, és amikor kijöttem a házhoz, azt éreztem, hogy nem az enyém – borzasztóan rosszul esett, és nem is szívesen jöttem utána már ki. Nem rosszból, hanem inkább tartozni szeretek ide, mintsem vendégként megjelenni.
Arról, hogy a közel két hónapos állandó úton lét hogyan hat egy nőre, Judit így vallott:
– Megvisel, igen, viszont aki már sokadszorra jön ide, az tudja, hogy mire vállalkozik, meg hogy ez mivel jár. És egy idő után megedződik az ember. Emlékszem, amikor külföldről jöttek vendégszínészként néhányan, ilyen Barbie baba jellegű lányok, parfümmel és körömlakkal, kiscicával a táskában. Hát, érdekesen néztünk rájuk, és egy ideig küzdöttek ők a por meg a meleg, meg a minden ellen, de érezhető volt rajtuk egy idő után, hogy végül is mindegy, abszolút alkalmazkodtak, beilleszkedtek. A közeg húzza magával az embert, egyszerűen tényleg hozzászoksz, megedződsz, és egy idő után már nem is zavar sem a por, sem az, hogy éppen nincs olyan rend. Persze törekszünk rá, hogy minél kevesebb legyen rendetlenségből is, meg szutyokból is, de ez elkerülhetetlen.
