Negyvenéves az Újvidéki Színház. 1974. január 27-én volt a Macskajáték bemutatója, ennek évfordulóján ünneplik a színház születésnapját. Az intézményt Újvidék város közgyűlésének döntése alapján 1973-ban alapították meg úgynevezett befogadó színházként. Tehát társulat nélküli színház lett az Ifjúsági Tribünön. Maga a munka a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület akkori helyiségeiben indult.
Ezt Vencel Valentintól, a temérdek díjat, elismerést és megbecsülés begyűjtött európai hírnévre szert tett színházunk mostani igazgatójától hallottuk. Ő 1974 szeptemberében iratkozott be az Újvidéki Művészeti Akadémia színészosztályába, az első magyar generáció tagja.
– Vegyes osztályba jártunk, mert így oldották meg a kérdést, a magyar tannyelvű gyakorlatokat Pataki László tanár úr vezette, a szerb gyakorlatokat Šalajić tanár úr, a mesterünk Milenko Maričić volt.
Hányan voltak magyarok?
– Négyen: Kovács Frigyes, Tallós Zsuzsa, Szűcs Hajni és jómagam. Szkopál Béla is felvételt nyert akkor ebbe az osztályba, de ő később abbahagyta a tanulmányait, előbb újságíró volt, majd ő lett a jugoszláv térségben az első disc- jockey.
Volt-e összefüggés aközött, hogy januárban indult az Újvidéki Színház magyar társulata, ősszel pedig az akadémián a magyar tagozaton kezdték meg az oktatást?
– Az Újvidéki Művészeti Akadémia megnyitását az akkori kultúrpolitikai megfontolás hozta létre azért, hogy vajdasági kisebbségek számára is a művész-utánpótlását biztosítsák, a művészeti ágazatok mindegyikében. Ebben a multimediális felsőoktatási intézményben ilyen oktatásban részesültünk mi is, mert voltak közös tantárgyaink a zeneművészeti és képzőművészeti ágazatokban tanuló hallgatótársainkkal is.
Melyik volt az első előadás az Újvidéki Színházban, amelyben játszhatott?
– Molnár Ferenc a Játék a kastélyban című előadásban a titkár szerepébe váltottam fel Balázs Piri Zoltánt. Viszont az első jelentős színházi megmutatkozásom főiskolás koromban a Kör négyszögletesítése című darabhoz kötődik.
Én a Buszmegállóban láttam először színpadon.
– Az már az érettebb korszakom egyik alakítása.
Nagyon jól csengő név a Vencel Valentin. Eredeti? Igazi?
– Milyen lehetne még? Jó ideig azt mondtam, hogy Rudolf Valentino után színészt Valentinnak nem lenne szabad hívni, de hát nekem ez a nevem, így kereszteltek, az anyakönyvi hivatalban ilyen néven jegyeztek be, nem tehetek különösebben ellene semmit, kivéve ha megváltoztatnám, de nem szívesen tenném.
Elkezdődött egy fejlődési folyamat 40 évvel ezelőtt az Újvidéki Színházban, sok-sok munkával, művészeti odafigyeléssel, folytonos építkezéssel, aminek az eredménye rengeteg elismerés, díj, kitüntetés lett. Volt egy felívelése a színháznak és eljutott a csúcsra, ha egyáltalán a csúcsra el lehet jutni ebben a szakmában, s most az a kérdés merül fel óhatatlanul, hogy a színvonalat lehetett-e tartani?
– Meggyőződésem, hogy a csúcsra el lehet jutni. Nekem erről a negyven évről a fejlődés vonatkozásában van saját véleményem, amely nem feltétlenül vág össze akár a környezetünkben tevékenykedőknek az Újvidéki Színház fejlődéséről alkotott nézetével. Németh P. István volt a színház alapító igazgatója, aki nyomban felvetette a kérdést: honnan indulunk és hova tartunk. Újvidéknek, az újvidékieknek a magyar színjátszás vonatkozásában szerény múltja volt. Hiszen itt soha nem létezett hivatásos magyar színjátszás és az amatőr, műkedvelő színjátszásnak is szerény volt a múltja. Kimaradt az organikus, természetes fejlődése a színjátszásnak. Ezt látván Németh P. István feltette a kérdést: hol tart az európai színjátszás. Így lett az első pillanattól kezdve egyfajta európai orientáltság a fő vonulata a színháznak. Ne feledjük, hogy a második bemutatónk a Play Strindberg című dráma volt, amellyel az Újvidéki Színház Szarajevóból, az abban az időben nagy hírnévnek örvendő kis- és kísérleti színpadok találkozóján szerepelt, és ahonnan díjjal tért vissza, és ezzel feljutott az akkori jugoszláv színházi élet élvonalába. Ez 1975-ben volt. Ha azt vesszük, hogy a második előadásunkkal a regionális élvonalba kerültünk, akkor a mai színvonalunkat és annak minősítését illetően arról beszélhetünk, hogy a színház nem egy felfelé ívelő utat tett meg a negyven év alatt, hanem sikerült megtartani négy évtized folyamán azt az igazán kimagasló pozícióját a régióbeli színházak sorában, amit már a kezdetekkor elért. Nagyon nagy ugrás volt ez akkor.
Mégis a négy évtized alatt mi volt a csúcsteljesítmény?
–A már említett Play Strindberg-előadást kell kiemelnem, azután Harag György Csehov-trilógiáját emelném ki. És egyáltalán a Harag György munkásságának azt a néhány évét, amelyet itt töltött el velünk. Ennek során nemcsak vendégrendezőként tevékenykedett nálunk, hanem esztétikai művészeti tanácsadóként is dolgozott, ez volt annak a bizonyos magas színvonalnak a továbbvitele. A következőkben, gondolom, ennek a szintnek a fenntartása során érdemes megemlíteni azt az időszakot, amelyben a Godot-ra várva előadás jött létre, meg Mrožek Mészárszéke, amellyel helytálltunk néhány nemzetközi fesztiválon.
Ekkor jött egy visszaesés.
– Sajnos volt egy zuhanás, a nyolcvanas évek végén a kilencvenes évek elején. Ezt a visszaesést a társadalmi és gazdasági körülmények és az értékrendszerek újra rendezése okozta Jugoszlávia széthullása idején, ami nem kedvezett a művészeteknek, így az Újvidéki Színháznak sem. Volt egy túlélésre és megmaradásra irányuló törekvés, ami sok energiát elvont, ennek a kreativitás látta kárát. A zuhanást akkor sikerült megállítani, amikor Vicsek Károly került a színház élére. Ő nem tudott belenyugodni a megváltoztathatatlanba és nem tudott megbékélni a körülményekkel. Kompromisszum nélkül, csökönyösen küzdve, új energiát adva a színháznak megint felröppentette ugyanarra a szintre, ahol azelőtt volt, s amelyen most is vagyunk.
Most, az Ön által vezetett színház idején mire számíthatunk, lesz-e újabb emlékezetes sikere az Újvidéki Színháznak?
– Szeretném a saját korszakomat megteremteni. Ez a repertoár, ami a 2012-es és 2013-as szezonban zajlott, nem az enyém. De nem menekülök attól a kötelességtől és feladattól, hogy én ennek a repertoárnak minden mondatát elősegítsem, ezért a legjobb tudásomat és mindenféle professzionális és emberi képességemet arra fordítom, hogy most ezekben a napokban a korábban kitűzött repertoárt és a megtervezett programtervet maradéktalanul megvalósítsuk, és erre vagyok a legbüszkébb az eltelt száz napom folyamán. Ugyanis az igazgatásom során eltöltött száz nap során semmilyen halasztás nem volt bemutató vonatkozásában, semmiféle kompromisszumra vagy elmarasztaló egyéb álláspontra nem kellett helyezkedni, természetesen a színvonalat nem csökkentettük. A programokat maradéktalanul, tartalmilag, pénzügyileg, háttérileg, művészetileg megvalósítottuk. Fontos ez manapság Szerbiában, hogy az adófizető polgárok pénzét felelősségteljesen költsük, mert eredményesen és hatékonyan dolgozunk.
Milyen korszak következik ezután?
– Javában tervezem, hogy mi lesz az elkövetkező időszakban. Sok megállapodás előtt állunk, számtalan kapcsolatfelvételre került sor, a szlovén Nemzeti Színházzal Ljubljanában, akikkel most januárban elindul az együttműködés, úgyhogy ők fognak itt vendégszerepelni nálunk, majd mi jövő év januárban őnáluk. A jövő szezonban olyan rendezők rendeznek nálunk, mint Keszég László, Oliver Frljić és Egon Savin, valamint Haris Pašović, ez utóbbi előadást a Szerb Nemzeti Színházzal közös projektumként készítjük, változásban gondolkodván a jövő szezonban az Újvidéki Színház programjára fog kerülni egy klasszikus operett, a mi felfogásunkban természetesen, az általunk elképzelt megjelenítésben.
Biztos a Csárdáskirálynő lesz.
– Jó téma, nagyon jó. A szezon második felében egy magyar történelmi darabot is műsorra fogunk tűzni, amivel megpróbálom a magyar színházi tradíció valamiféle tartós értékét itt megjeleníteni. Háy Gyula Mohács című drámájára gondoltam. Az említett vendégrendezőkkel és a kiszemelt darabokkal úgy kívánok élni, hogy azokkal a karakterjegyekkel legyenek felvértezve, amelyek eddig is jellemezték a színházat.
A társulat bővítése várható-e?
– Jómagam természetesen bővíteném a társulatot abból a megfontolásból, hogy akkora számú társulat legyen, hogy párhuzamosan tudjunk próbálni két nagy színházi darabot, de a bővítés adminisztratív és jogi okokból kifolyólag akadályokba ütközik. A közintézmények tekintetében jelenleg egy kétéves moratórium érvényes, a munkalehetőségek megnyitása tekintetében. Úgyhogy egyelőre marad az 51 alkalmazott az Újvidéki Színházbank, közülük 20 színész. Ami egy kamaraszínházi repertoárhoz elég, nem azt mondom, hogy kényelmes, de a megvalósításhoz megfelelő. A bővítést úgy szándékozom mégiscsak megvalósítani, hogy több vendégszínészt kívánok majd alkalmazni.
Kiket láthatunk majd a színpadon?
– Szeretném, hogy azok, akik innen, ebből a színházból, az országból elmentek, egy-egy vendégszereplés erejéig felálljanak ismét a jól ismert deszkákra. Gondolok például Földi Lászlóra, JankovicsAndreára, Szorcsik Krisztára, Szőke Zoltánra. Szeretném látni a színpadunkon Haumann Pétert, Udvaros Dorottyát és Blaskó Pétert is.
