Marko Mandić szlovén színész, térségünk egyik legkiemelkedőbb performance-művésze, akinek az előadásai nem maradnak figyelem nélkül. Merész, gyakran provokatív produkcióival sok színházrajongót vonz, azután egyeseket meg is botránkoztat. A Desiré fesztivál közönsége tavaly a Szóló című előadásban láthatta, amelyet Nina Rajić Kranjaccal, Nataša Keserrel és Benjamin Krnetićtyel készített. A Szólót a szabadkai Népszínház Jadran színpadán játszották, de nemcsak ott, hanem az épület előtt, az előcsarnokban, sőt az épület körüli parkban is. Habár az előadás megközelítőleg négy óra hosszát tartott, többen is mondták, hogy ez volt életük legjobb színházi élménye, és ez több volt, mint színház. A közönséget különleges látvány várta, az egész épület biztonsági szalagokkal volt bevonva, a járókelők pedig elsőre megijedtek, mert azt hitték, baleset történt vagy arra készülnek, hogy lebontsák az épületet.
Egy kortárs színházi fesztiválon bármi előfordulhat, az is, hogy Marko Mandić pucéran lép fel és sétál az emberek közt. Az újságok több ízben írták róla azt, hogy káoszt csinál, polgárpukkasztó az, amit művel, de ez is csak játék, ez is csak színház. Nem csak a tavalyi Szóló előadása maradt emlékezetes a Desiré hűséges közönségének, hanem a MandićGép ún. one-man show is, amelyet tíz évvel ezelőtt láthattak a nézők. Ebben a színész visszatekintett csaknem negyven szerepére és minden figurájává egy előadáson belül transzformálódott át. Az előadás akkor a Via Negativa és a Szlovén Nemzeti Színház koprodukciójában készült, Bojan Jablanovec rendezésében. Most tíz évre a MandićGép után, a Via Negativa, a Szlovén Nemzeti Színház, Bojan Jablanovec és Marko Mandić egy újabb visszatekintővel, a MandićCirkusszal tért vissza. A kiindulópont ugyanaz volt, mint a MandićGép esetében, most azonban Marko Mandić az összes szerepét úgymond átfuttatta a testén, ami az 1996-ban kezdődő pályafutása óta megközelítőleg csaknem százat jelent. Az előadás kapcsán Marko Mandićtyal beszélgettünk:
– Bojan Jablanovec rendezővel több mint húsz éve dolgozunk együtt. Egy intenzív és gyümölcsöző együttműködés alakult ki közöttünk. Miután a MandićGépben szemezgettünk az előadásaim közt, most a MandićCirkuszban valamennyire kitértünk, sorra vettük minden szerepemet, kivettünk belőlük egy-egy részt, és mindezt egy monológba helyeztük. Az egész olyan, mint egy lélegzetvételnyi sortűz. Úgy állítottuk össze az előadást, hogy a technikai személyzet is megjelenjen benne, és persze a közönség is a része – hallottuk Marko Mandićtól.
Bojan Jablanovec több ízben is járt Szabadkán, a Desiré fesztiválon:
– Fenomenális a szabadkai közönség fogadtatása, nagyon jól reagál az előadásokra, a provokációkra, és ez remek érzés. Amikor Mandićtyal az előadást készítettük, sokat gondolkodtam a térről, az időről és a történelemről. Szerintem a legfontosabb mindig az, amit a múltból merítve itt és most teszünk. Miközben elmeséljük a saját történetünket, azon keresztül a múltról is szólunk, átszűrve önmagunkon, rajtunk keresztül. A MandićCirkusz arról szól, hogy az egész társadalmunkra úgy tekintünk, mint egy nagy cirkuszra, amelyben mi is játszunk. A színház egy kiváló médium, amivel nagyon jól tudunk reflektálni a múltra és a jelenre is, összekötni a kettőt, valamelyest pedig akár a jövőt is előrevetíteni. Amin Marko Mandićtyal dolgozunk, az egy ciklus, és a tervek szerint folytatjuk. Tíz év múlva talán lesz egy újabb előadásunk, hasonló címmel, Mandić és valami, amit még majd kitalálunk – tudtuk meg a rendezőtől.
Nyitókép: Marko Mandić a sajtótájékoztatón, fotó: Molnár Edvárd
