A Szabadkai Népszínház különleges bemutatóra készül, egy ősbemutatóra, amely nagyszabású koprodukcióban jön létre, a mű szerzője Albina Podgradska, az előadás címe pedig Szegény boszniai Mileva 1878-ban a mi civilizációnkban. A szöveggel a közönség tulajdonképpen ősszel már felolvasószínház keretében megismerkedhetett, ezúttal viszont előadásként is megtekintheti, a bemutató 14-én lesz, a Jadran színpadon.
Anđelka Nikolić több ízben dolgozott Szabadkán, a Népszínházban a Glorija című előadást rendezte, a Kosztolányi Dezső Színházban pedig Elfriede Jelinek Szeretők és Miroslav Krleža Temetés Terézvárott c. műveit állította színpadra. Az új előadás kapcsán a rendezőnőtől először is azt tudhattuk meg, hogy egy igazán különleges szövegről van szó.
– Nagyon izgatottak vagyunk, hogy ezt a darabot elsőkként mutatjuk be előadás formájában. Eddig még nem lett színpadra állítva, úgyhogy ez egy ősbemutató lesz. Több érdekessége van, egyebek közt az is, hogy itt, illetve ezen a területen írta meg Albina Podgradska. Róla azt tudni, hogy szlovák származású volt. Épp befejezte a tanulmányait, a tanítónői pályára készült, amikor elhunyt, nem sokkal azután, hogy megírta ezt a drámát. Ez az egyetlen darabja, sajnos nem kapott lehetőséget arra, hogy kibontakoztassa a tehetségét, ami kétségtelenül megvolt neki, erről tanúskodik ez a szöveg is. Nem sokkal a halála után a darab megjelent kiadásban, de senki sem mutatta be. Amit mi teszünk, annak tulajdonképpen már jóval előbb meg kellett volna történnie. Már csak azért is, mert ez az első női szerző által írt dráma szerb nyelven, legalábbis az első, amelyik fennmaradt és amelyet kiadtak. A darab egy menekült családról szól, anyáról és lányáról, akik a török megszállás alatt levő Boszniából menekülnek az Osztrák–Magyar Monarchia területére, és megpróbálnak boldogulni. A szövegben több nyelv is megjelenik, a szerb mellett a magyar, a roma, a szlovák, sőt a lengyel is. A története az akkori idők problémáit taglalja, de nem lehet nem észlelni valamiféle hasonlóságot a mai időkkel. Legyen szó a többnyelvűségről, az emberek közti különbségekről, a társadalmi ranglétrán való elhelyezkedésekről, mindez emlékeztethet a mai Vajdaságra is. Ezekre a témákra nem csupán a nők, hanem például a gyerekek szemszögéből is ráláthatunk, valójában azon embercsoportok által, amelyek érzékenyebb helyzetben vannak, legyen szó menekültekről, vagy a társadalmi réteg más csoportjairól, akik kevesebb joggal rendelkeznek, mint a többség.
A szöveget felolvasószínház keretében nemrég megismerhette a közönség. Erre hogyan került sor, és mi vezetett oda, hogy előadás is készüljön belőle?
– Ennek története visszanyúlik egy könyvtárhoz, amely egy faluban, Markovacon található, a neve Ekatarina Pavlović, és a helyi Falusi Kultúrközpont hozta létre. Ez a könyvtár egyebek közt azért is különleges, mert síkra száll a nemek közti egyenlőségért a kultúra területén, és ezt szem előtt tartják a kínálatukban is. Ha elmennénk bármelyik könyvtárba és leszednénk a polcokról azokat a könyveket, amelyeket férfiak írtak, vagy amelyek főleg férfiakról szólnak, nagyon kevés könyv maradna. Egyszerűen csak azért, mert a múltunk és az irodalmi múltunk is olyan, hogy a férfiak évszázadokig több lehetőséghez jutottak az oktatást, az írást illetően, és abban is, hogy a műveiket kiadják és színpadra kerüljenek. Az is egy íratlan szabály, hogy a drámákban gyakran több a férfi szereplő. A régiekben különösen, de a mostaniakban is. Ha pedig jobban belegondolunk, ehhez hozzá is szoktunk. Mintha manapság is férfi szemszögből látnánk a dolgokat, tekintenénk a világra. Ha pedig tovább gondolkodunk, nem is csak a férfiakéból, hanem a többség szemszögéből, és ez vonatkozik a nyelvhasználatra és az írásmódra is. Egy kutatómunkában veszek részt, amely a drámákra fókuszál, a munkatársaimmal pedig elég nagyszámú női szerző munkájára bukkantunk, pont ebből a 19. század második és a 20. század első feléből. Nagyon érdekesek ezek a drámák, nem csupán színházi darabként, kordokumentumként is szemlélhetőek, látásmódilag pedig valamelyest eltérnek, különböznek azoktól, amelyeket a domináns féltől tudunk. Mint valaki, aki a kultúrában tevékenykedik és színházakban előadásokat rendez, azt szeretném kiharcolni, hogy ezek a drámák teret kapjanak és színpadra kerüljenek. Úgy gondolom, hogy ezekkel épp nekünk, színházi alkotóknak kell előbb megismerkednünk, ezeket felkapnunk, majd pedig átadnunk a közönségnek. Így jött létre ez a felolvasószínházi projektum is, amelynek keretében a közönség megismerhette a szóban forgó darabot.
Miért esett a választás Szabadkára?
– Pont ezért, mert Szabadkának különböző anyanyelvű színészei vannak, akik több nyelven beszélnek. Másrészt pedig együtt is élnek a különböző nemzetek. Azt gondoltuk, hogy az itteni közönségnek érdekes lehet ez az előadás. A felolvasószínházon úgy tűnt, hogy ez a szöveg nem csak nekünk izgalmas, akik részt vettünk ebben a projektumban, hanem a közönségnek is, amely spontánul és jól reagált rá. Nem azzal foglalkozott, hogy mikor lett megírva, hanem inkább a témákkal és a kérdésekkel, amelyeket felvet. Ezután pedig lehetőség mutatkozott erre a koprodukcióra is. Ez egy nagyobb projektum része, amely a kultúra demokratizálására, mindenki számára való hozzáférésére irányul. Ilyen úton jutottunk el ehhez a projektumhoz.
A Temetés Terézvárott is egy különleges előadás volt, nyelvileg és színpadilag is. Ezúttal mire számíthat a közönség?
– A Temetés Terézvárott is már tulajdonképpen egyfajta kutatás eredménye volt, amely a többnyelvűséget vizsgálta a színházakban, ezúttal viszont ez hangsúlyosabb lesz, és nagyobb teret kap. Az előadásban részt vesz a Szabadkai Népszínház magyar és szerb társulatának nagy része, a Szabadkai Gyermekszínház drámaszakkörének több mint tíz tagjai, képviselve lesz a roma közösség is, továbbá a körünkben köszönthetjük Miroslav Fabrit is, aki az újvidéki Szerb Nemzeti Színház nyugalmazott, de aktív színésze, akire pont amiatt esett a választás, mert szlovák az anyanyelve. Több mint negyvenen lépnek fel, de azt szeretnénk éreztetni a közönséggel, hogy valamelyest ők is a része. Ez az előadás tehát több téren is specifikus lesz, azt szeretnénk, hogy beszélgetéseket is tartsunk azokról a témákról, amelyeket a darab feszeget, amelyekről egyébként is azt gondoljuk, hogy fontosak és a mindennapjainkat érintik.
A próbák is mondhatni specifikus körülmények közt zajlanak...
– Eleve másmilyen hozzáállást követel az, amikor hivatásos színészekkel dolgozunk, mint az, amikor amatőr színjátszókkal van dolgunk, és megint csak más a helyzet, amikor gyerekekkel is foglalkozunk. Érdeklődéssel figyelem a csoportok közti kommunikációt, a próbák szervezése viszont nagyon bonyolult. Főleg kisebb csoportokban dolgozunk, de amikor mindannyian találkozunk, akkor az a próba olyan, mint egy különleges esemény. Nagyon várom, hogy a közönség is csatlakozzon hozzánk és része legyen ennek az élménynek.
Gyerekek, fiatalok próba közben / Baráth Attila felvétele
Nyitókép: Anđelka Nikolić szövegolvasás közben / Baráth Attila felvétele
