Egy igazán nagyszabású produkciót állított színpadra a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata, a Képzelt riport című legendás zenés előadást, amely egy fesztiválra invitálja a közönséget. A bemutatót csütörtökön tartották meg, ez volt egyben az évadzáró is, úgyhogy a Képzelt riportot legközelebb őszre, azaz ősztől lehet majd látni, talán már az új épületben. Az előadást Bal József rendezte, akivel az eredeti műről beszélgettünk és arról, hogyan lehet egy régi színpadi művet a mai szemnek is érdekessé tenni.
A hetvenes évek legelején járunk, amikor is megjelent Déry Tibor Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című regénye, amely alapján musicalt készítettek...
– Kezdjük talán azzal, hogy nagyon propagandisztikus és megrendelt volt. Akkoriban, a sötét szocialista rendszer idején, mindent nagyon felügyeltek, a hetvenes évek elejétől viszont egyre több tévé költözött be az otthonokba, mindenhonnan előbukkantak a reklámok, és a politika már nem tudta izolálni a keleti blokkot. A Coca Coláról már tudtak az emberek, de a hivatalos állami narratíva még elátkozta. 1970-ben megjelent egy írás, egy képpel, amely sebesült amerikai katonákat mutatott Vietnamban, akik Coca Colat ittak. A felirat pedig az volt, hogy Coca Cola-mámorban fetrengő amerikai katonák.
Felügyelték a zenét is...
– Megpróbáltak sok mindent kizárni és ugyanez volt a helyzet a zenével is. Akkortájt robbant be a rock és a pop, ez a terület pedig kezelhetetlen és ellenőrizhetetlen lett. A korai együttesek – köztük az Illés is – pinceklubokban játszottak, mert nem kaptak nagyobb lehetőséget a kibontakozásra, de már nem lehetett úgy se tenni, mintha mindez nem létezne. Erre az állami kultúrgépezet megkereste Déry Tibort, aki akkor már idős volt, néhány évre rá el is hunyt. Déry Tibor 1956-ban „listára” került, és egy ideig nem engedték publikálni. Azután felkeresték, és azt mondták neki, ha ír egy negatív hatású kisregényt a rockról és a kábítószerről, akkor feloldják a szilenciumot. Déry Tibor akkor már sok mindenen volt túl, a regény pedig olyan lett, hogy adott is meg nem is. Valóban arról szólt, hogy a rock és a kábítószer összefüggése métely, de közben filozofikus is volt. Ezt követően elővettek egy rendezőt, akivel megíratták a színdarabot. Nem is mondható színdarabnak. A műfaját rock oratóriumként határozták meg, gyászemlékezésként, a rock és a kábítószer által megölt emberekért. Nagyon tendenciózus volt az egész, de kellett hozzá a rockzene, hogy prezentálják milyen káros. Először az Illést keresték fel, mert ők voltak a legnépszerűbbek Magyarországon, de Szörényiék nem vállalták. Azt mondták nem vesznek részt egy olyan programban, ami a rockzenét, a rockzene elleni propagandára használja fel. Második körben Pressert találták meg, aki akkor még fiatal volt, és balhéból elvállalta az egészet. Az eredeti cél tehát az volt, hogy elriasszák a fiatalokat a rocktól, beparáztassák őket, hogy a rock és a kábítószer ugyanaz. Ez viszont nem jött be, mert akkora sikere lett a zenének, hogy senki sem a történetet nézte, hanem hallgatták a zeneszámokat. A forgatókönyvet, illetve a librettót túlélték a dalok. Mindebből pedig Adamis Anna kihagyhatatlan, hiszen gyönyörű szövegeket írt. Sokáig játszották az előadást, a dalok miatt elővették, de a többivel nem nagyon tudtak mit kezdeni.
Lukács Melinda felvétele
Honnan jött a mai Képzelt riport színpadra állításának az ötlete?
– Több mint tíz évvel ezelőtt az egri színház kért fel rá. Akkor elővettem a kisregényt, és csomó izgalmas dolgot találtam benne, amit nagy gonddal kihagytak a darabból. Déry megtette ugyan a kötelező köröket, megírta azt, amit elvártak tőle, de írt másról is. Foglalkozik például a harmincas és ötvenes korosztályhoz tartozó értelmiségi generációval, hogy nem tudja mi a dolga, súlyos identitásválságban van, nem tudja merre kell mennie. Csupa eltévedt, bolyongó ember, akik belesodródnak olyan helyzetekbe, amiket a könyv is taglal. Nekem pedig ez nagyon fontos lett, mert sajnos mára is érvényes. Úgyhogy készítettem egy adaptációt, egy másik színpadi változatot, természetesen Adamis Annáék engedélyével. Gyakorlatilag fogtam a kisregényt, megnéztem egy háromórás dokumentumfilmet a Woodstock fesztiválról, és ebből elkezdtem összegyúrni egy új történetet, de meghagyva az alaptörténetet, és így már nem rockoratórium lett belőle, hanem inkább allegorikus musical, ami három generáció találkozásáról szól.
Mi jellemzi ezeket a generációkat?
– A legidősebb generáció az, amely túl van az élete javán és talán bölcsességre tett szert, nagy tudása van az életről, de már nem akarja megváltani a világot, illetve semmit sem akar kezdeni a világgal. Azután itt van a középgeneráció, amiről Déry is írt, hogy az a korosztály hogyan próbálkozik valami értelmet adni az életének. Végül pedig van a legfiatalabb generáció, akik előtt még ott az élet, naivan és hatalmas energiával buliznak, füveznek, szexelnek. A fiatalok nem azért kábítószereznek vagy isznak, amiért a középgeneráció. A középkorosztály valami helyett teszi, valamit feloldani akar a cigivel és az alkohollal, amit nem tudott az életben megoldani. A fiatalok pedig csak kipróbálják és csinálják. Nincs céljuk a kábítószerrel. Tulajdonképpen erről szól az előadásunk. A Képzelt riport megmaradt, de azt el is hagytuk, hogy Amerikában, mert lehet szó bármelyik mai fesztiválról, ahol a fiatalok nagy számban összegyűlnek. Az előadás fő motívuma, hogy József keresi Eszterét. Bóklászik a buliban, kérdezgeti az embereket, közben pedig kiderül, hogy mindenki keres valamit, és mindenki Eszternek hívja azt a valamit. Eszter felnő egy jelentéssé. Mindenkinek megvan a maga Esztere, amit keres, akár vadul, kíváncsian vagy kétségbeesetten. Mindannyian Esztert keressük. Ez kis történet egy fesztiválról, ahol ez a három generáció találkozik, az egészet pedig összefűzi a fiatalok mindent elsöprő erejű együtt lenni akarása és bulizása.
Hogyan zajlott a próbafolyamat?
– Erejét meghaladó vállalkozás ez az előadás, mind a Magyar Társulat, mind a Népszínház részéről, hiszen jelenleg nincsenek meg a feltételek egy komolyabb musical létrehozására. Sem emberben, sem technikában. Nagy mázlink, hogy a Népkör MMK Róna táncegyüttese azt mondta szívesen részt vesz benne. A másik fontos dolog pedig a technikai hátter, amelyben Palatinusz László volt a segítségünkre. Mindez nélkül a Képzelt riport nagyon vérszegény előadásocska lenne. Nagyon tanulságos volt a próbafolyamat, de nem az adja meg a löketet, hogy milyenek a körülmények, hanem az, hogy milyen hangulatban folyik a munka.
Először rendezett a városunkban. Milyennek látja Szabadkát és az itteni embereket?
– Nagyon szokatlan az egész. Elmentem egy pékségbe, ahol magyarul írta azt, hogy pékség, gondoltam azért, mert magyarul beszélnek. Amikor viszont magyarul kértem kenyeret, senki nem értette mit akarok. Azután betértem egy étkezdébe, ahol semmilyen magyar felirat sem volt, elkezdtem mutogatni, hogy kérek egy pljeskavicát, erre az eladó tisztán magyarul rákérdezett, hogy nagyot vagy kicsit kérek. Ezek után úgy voltam vele, inkább feladom, hogy ki beszél itt magyarul és ki nem. Egyébként nyitottak az emberek, más itt a hangulat, mint például Romániában, Temesváron vagy Nagyváradon. Egészségesebbnek látom az együttélést a két nemzet között. Ezt Romániáról nem igazán mondhatom el.
Nyitókép: Lukács Melinda felvétele
