2024. december 21., szombat

Tapsvihar és díjeső

A Történt egyszer Újvidéken a Vajdasági Hivatásos Színházak Fesztiváljának legjobb előadása

Díjkiosztóval zárult a Vajdasági Hivatásos Színházak 73. Fesztiválja a Szabadkai Népszínház Jadran színpadán, hiszen a megmérettetés ezúttal Szabadkán zajlott. A múlt hét folyamán tíz előadást tekinthettek meg a nézők, a válogató Aleksandra Glovacki dramaturg, kritikus volt. A szakmai zsűrit Tatjana Nježić újságíró, Molina Udovički Fotez dramaturg és dr. Zoran Maksimović színháztörténész alkotta, utóbbi volt a fesztiválzsűri elnöke is.

– Sok jó előadás készült, a szelektor megkönnyítette a helyzetünket, kiválogatva a tíz versenyelőadást, de még mindig az a benyomásom, hogy kevés a díj, többet is oda tudnánk ítélni. Ez a régiónk legrégebbi színházi fesztiválja és megtiszteltetés a csapatának a része lenni – hallottuk Zoran Maksimovićtól.

A zsűri szavazása értelmében, a fesztivál legjobb előadása az Újvidéki Színház Történt egyszer Újvidéken című produkciója, Urbán András szerzői projektje. A díjat Szalai Elor Emina, az Újvidéki Színház színművésznője, az előadás szereplője vette át Miloš Nikolićtól, a Szabadkai Népszínház igazgatójától.

A fődíjat Szalai Elor Emina vette át Miloš Nikolićtól (Lukács Melinda felvétele)

A fődíjat Szalai Elor Emina vette át Miloš Nikolićtól (Lukács Melinda felvétele)

A legjobb gyermekelőadás: Seks za početnike (Újvidéki Ifjúsági Színház)

A legjobb rendező: Ivan Vanja Alač (Zombori Népszínház – Ljudi od voska)

A zsűri öt egyenrangú színészi díjat osztott ki.

A legjobb női főszereplő: Biljana Keskenović (Zombori Népszínház – Radovan III)

A legjobb férfi főszereplő: Aljoša Đidić (Szerb Nemzeti Színház – Svet mogućnosti)

Gyermekelőadásban nyújtott legjobb alakítás díja: Aleksandar Milković (Újvidéki Ifjúsági Színház – Seks za početnike)

A legjobb mellékszereplő: Milan Kovačević (Újvidéki Szerb Nemzeti Színház – Svet mogućnosti)

A legjobb mellékszereplő: Srđan Aleksić (Zombori Népszínház – Ljudi od voska)

A legjobb díszlet: Blagovesta Vasileva (Nagybecskereki Toša Jovanović Népszínház bábtársulata – Giga pravi more)

A zsűri a többi díjat is odaítélte.

A legjobb jelmez: Senka Ranisavljević (Újvidéki Színház – Történt egyszer Újvidéken)

A legjobb bábokért járó Tihomir Mačković-díj: Sandra Nikač (Szabadkai Gyermekszínház – Igraj se sa mnom)

A legjobb zene: Graško Adžić (Nagybecskereki Toša Jovanović Népszínház bábtársulata – Giga pravi more)

Különdíj a bravúros színészi játékért: Mirko Pantelić (Nagybecskereki Toša Jovanović Népszínház – Gospođa ministarka)

A Vajdasági Drámaművészek Szövetség díja, a legjobb fiatal színésznek: Sara Simović (Nagybecskereki Toša Jovanović Népszínház – Gospođa ministarka)

Ivana Mirkov Vlačić-emlékdíj, a legjobb vizuális megjelenítésért: Zatykó Bori (szabadkai Kosztolányi Dezső Színház – Az Ede tragédiája)

A Vajdasági RTV díja: Svet mogućnosti (Szerb Nemzeti Színház, Haris Pašović szerzői projektuma)

Az est folytatásában egy koncert zajlott a díjazottak tiszteletére. Ahogyan azt a bevezetőben hallhattuk, a hangjegyeknek különleges erejük van. Egy olyan univerzális nyelvet alkotnak, amely mindannyiunkat összeköt, áthidalja a különbségeket, és olyan erőteljesen fejezi ki az érzelmeket, mint a színészet. Ennek jegyében adott koncertet a Szabadkai Szimfonikus Zenekar. A koncert folyamán ismert filmzenéket adta elő, Senka Soldatović, Milica Dudić Ponjević és Mihal Labat szólistákkal, valamint Mikica Jevtić vezényletével

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Részlet a Történt egyszer Újvidéken című előadásból (Dávid Csilla felvétele)