2024. december 22., vasárnap

Megtörtént eset alapján

Angyalok a lombok között címmel mutatja be ma, szombaton új előadását a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház

Ma, szombaton bemutatót tart a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, a repríz 30-án lesz. Az új előadást Angyalok a lombok között címmel Csábi Anna rendezte.

Egy fiatal színésznő felmond és eltűnik. Senki sem tudja hol van, mi történhetett vele. A kis társulat, ahol dolgozott, nem tud ezen fölülemelkedni, és elkezdenek nyomozni utána. A szálak egy szektához vezetnek. Mit teszünk, ha eltűnik valaki az életünkből? Te próbáltál már kimenteni valakit a saját életéből? Egyes esetekben segíteni igyekszünk a másikon, ha úgy látjuk, rossz irányba tart az élete. De ki dönti el, ki halad rossz irányba? – áll az előadás leírásában.

Az Angyalok a lombok között megtörtént eset alapján készült, és kutatómunka előzte meg. Erről beszélgettünk Csábi Annával.

– Egy színésznő szőrén-szálán eltűnt. Felmondott, elbúcsúzott, és mintha elnyelte volna a föld. Egy kis társulat tagja volt. Ez adta a kiindulópontot. Ha nagyon általánosan nézzük, az előadás a közösséghez való tartozást taglalja, ami gyakorlatilag mindenkit érint. A közösség megtartó erő, de vajon mi számunkra a megfelelő közösség? A környezetünk mit gondol, mi jó nekünk? Ahol jól érezzük magunkat, az lehet-e destruktív ránk nézve? Ezeket a kérdéseket, valamint a kis és nagy közösségek viszonyát is taglaljuk. Úgy látom, hogy a mai emberek eléggé elveszettek, egyre tágulóbb körben ténferegnek a világban. Sokakat már csak az internet tart össze, illetve az jelenti az egyetlen valid kommunikációs csatornát. Aki pedig ettől mentes, vagy ettől képes eltávolodni, az kifejezetten kis közösségekben találja meg magát. A kis közösségek, egyszerre lehetnek meleg kunyhók és olyan csoportok, amelyek leválnak a társadalomról. Pontosan azért, mert a társadalom szétnyíló irányba mozog, és ők ezt próbálják ellenpontozni. Továbbfejtegetve: minél jobban bezárjuk magunkat, annál inkább leválunk a társadalomról. Ha pedig benne maradunk, akkor elveszünk. A színház is működhet úgy, mint egy szekta. Fontos művészeti kérdésekről értekezünk reggeltől estig, amik tulajdonképpen elég messze állnak az élet gyakorlati teendőitől. Számunkra ez nagyon fontos, de ha távolabbról nézzük, egy reális külső szemmel, akkor nem biztos, hogy normális – fejtette ki a rendező.

Csábi Anna magyarországi születésű, egyetemet Romániában végzett, és eddig főleg ott is dolgozott. Néhány évvel ezelőtt visszatért Magyarországra, és először jött Szabadkára.

– A KDSZ csapata az egyik legcsodálatosabb társulat. Nagy megtiszteltetés a számomra, hogy együtt dolgozhattunk. Ráadásul egy kifejezetten kicsi közösség, és emiatt is gondoltam ezzel a témával itt foglalkozni – tette hozzá Csábi Anna.

Az előadás szereplői: Hodik Annabella, Verebes Andrea, Mészáros Gábor, Kucsov Borisz, Búbos Dávid, Ágyas Ádám és Pámer Csilla. A látványtervező Molnár Anna, a zeneszerző Szerda Árpád.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Csábi Anna (Molnár Edvárd felvétele)