(fotó: Dávid Csilla)*
Pándi Oszkár Aranytoll díjas nyugalmazott újságíró zenei tematikájú írásait, kritikáit a Magyar Szóban, a Családi Körben, a Dnevnikben, a Hídban és a Létünkben jelentette meg. Tizenkilenc éve vonult nyugdíjba, de továbbra is publikál. Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Német Nyelv és Irodalom Tanszékén szerzett diplomát, ezenkívül hegedűtanári oklevelet szerzett. Az Újvidéki Rádióban az idők során betöltötte a zenei részleg vezetőjétől kezdve az igazgató tisztséget.
Pályafutása során melyek voltak a legemlékezetesebb koncertek, a komolyzene mely nagyjaival találkozott, beszélgetett?
– David Ojsztrah világhírű hegedűművésszel, amikor Újvidéken koncertezett, interjút készítettem, Szvjatoszlav Teofilovics Richterrel, a 20. század egyik legnagyobb zongoristájával is. A Varsói Ősz Nemzetközi Zenei Fesztiválon, a Zágrábi Biennálén, a BEMUS-on és más fesztiválon számos, jeles művésszel ismerkedtem meg, például Witold Lutoslawski híres lengyel zeneszerzővel. Az 1960–70-es években az avantgárd zene volt a divat, sok ilyen művésszel is beszélgettem. A rádiós munkának köszönhetően eljutottam a világban sok helyre. A Rádió Zenekarával felléptünk többek között Capri szigetén, egy kiváló akusztikájú templomban, népes közönség előtt.
Párizsban a francia rádiós kollégák elvittek bennünket Danton halála előadásra, amelyben Omar Sharifet láttuk a színpadon főszerepben. Nigériában, az akkor még csendes Lagosban is jártam a Világ Négereinek Fesztiválján. Napokig tartott a rendezvény. A négerek különféle színhelyeken mutatták be énekeiket, táncaikat, népszokásaikat, Lagosban egy kibetonozott, nagy stadionban is, amelynek futballpályája is volt. A társadalmi élet nagy központjáról kiderült, év közben nemcsak előadásra, koncertekre, hanem nyilvános kivégzésekre is használják, a tömeg pedig ujjong. „Micsoda helyre jöttem!” – mondtam.
Felejthetetlen élmény volt Moszkvában meghallgatni egy Csajkovszkij-versenyt. Cserealapon kerültem oda, tíz napra zenekritikusként. Elvittek az akkori Leningrádba is. A cári időkből híres Marinszkij Színházban egy balettelőadást néztem végig. Pocsék volt! Hallgattam a bécsi Operában egy Mozart-operát, ami szintén nagyon rossz volt, de természetesen ott hallgattam nagyon jókat is. Ebből nyilvánvalóvá vált: nincs mindennap vasárnap. A híres színház, opera nem szavatolja, hogy minden előadás jó. Megtudtam, hogy éppen nyáridő volt, s ez a negyedik, ötödik felállás, a legjobbak világszerte turnéznak. A turistáknak ez is megfelel, de mi, akik komolyabban foglalkozunk zenével, nem voltunk megelégedve. Jártam Londonban, az Albert Hallban. A csarnoknak lent kerek porondja van, mint a cirkusznak, előtérben hatalmas zenekar, néhány soros páholyok veszik körül. Az előadás ideje alatt, teljesen oldott hangulatban, a porondon a zenekedvelő fiatalok feküdtek, partitúrákat néztek.
Mindenkivel kellemes volt beszélgetni. Nagyon szellemes volt Ferencsik János (1907–1984) magyarországi karmester, a Bartók-évforduló kapcsán, Budapesten is készítettünk felvételeket egy rádiós műsor számára. Bartók kortársa volt, elsőnek vezényelte a műveit. Mivel nagybecskereki vagyok, összebarátkoztam Petrovics Emillel (1930–2011), a kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Erkel Ferenc-díjas zeneszerzővel, aki Nagybecskereken nőtt fel és nagybecskerekinek tartotta magát.
Kedvenc zeneszerzői?
– Nincsenek kedvenceim, de szívesen emlékszem vissza azokra a művekre, amelyeket hegedűsként magam is játszottam. Ebből nagyon sok van. Pályafutásom kezdetén játszottam az Újvidéki Rádió zenekarában, az Operában, az újvidéki filharmóniában. Ott sok művet adtunk elő. A zeneiskolában az Ifjúsági Filharmóniát Rudolf Bruči létesítette és vezette. Emlékszem, milyen sokat gyakoroltuk Franz Schubert 8., h-moll, „Befejezetlen” szimfóniáját, meg a Weber-nyitányokat.
A zenei műfajok közül különösen melyeket kedveli?
– Az úgynevezett klasszikus zenevonalat szeretem és kísérem. Kis átrándulásaim voltak a dzsessz felé is: évekig a Jazz, improvizatív zene… nevű magyarkanizsai fesztiválon közreműködtem, műsorvezetőként is.
A komolyzenétől az „ókortól” a mai napig érdekes volt végigkísérnem a stílusváltozatokat. Az új ötletek nem mindig értékesek, maradandók. Mindegyik új irányzat, új stílus nyomot hagy a következő stíluson is. Lehet végigkísérni, hogy az alapvető komolyzene különféle beütésekkel mennyire változott, hogy a végén eljusson odáig, hogy mindent lehet és mindent szabad. Egy időben aki nem az avantgárd jegyében alkotott, azt nem értékelték. Most mindent szabad. A zeneszerzők azt írják, amiről gondolják, hogy érdekes és hozzájuk közel áll.
Újságíróként, kritikusként, zenei kommentátorként egy fiatalról, zeneakadémistáról „megérzi-e”, hogy igazi nagy művésszé válhat?
– Jóslatokba soha nem bocsátkoztam. Azt meg tudom állapítani, hogy abban a pillanatban bizonyos tehetség mennyire jó, de hogy lesz-e belőle művész, rengeteg más körülménytől is függ. Vannak csodagyerekek, akik később nem csinálnak karriert. Újvidéken is sok tehetséges gyerekkel volt alkalmam megismerkedni.
Nagyszerű a zenei képzés Újvidéken, és sok zenei tehetség van. Elégedettek lehetünk a nagyszámú jó tanárral, pedagógussal. Egyesek kiválóak, mások átlagosak, de mindent egybevéve: jó úton van a zenei nevelés, a Zeneakadémia is jól működik. Nem mindenkinek ez a véleménye. Úgy gondolom, nagy vonalakban helyes az irány. Aki tehetséges, annak lehetősége van itthon a tehetségét kibontakoztatni. A gyerekek versenyre mennek, sokan díjat nyernek. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy később művész lesz belőlük.
Milyen a jó zenekritika?
– A zenekritika, zenei újságírás dokumentum jellegű, egy kor krónikája. A kritika a zeneértő közönség számára íródott, véleményformálás céljából. A jó zenekritika a pontos zenekritika. Az előadás, a mű értékelésének a pontos megérzése, leírása, függetlenül attól, hogy negatív vagy pozitív. Ha igaz, akkor jó. Az embernek ki kell állnia a saját véleményéért, esetleg feláldoznia más kapcsolatait. Ne azért írjon zenei kritikát, hogy abból később valami haszna legyen. Aki elolvassa a zenekritikát, tanul belőle valamit, ha jók a kritikus megállapításai. Nem biztos, hogy amit az ember ír, az úgy van, a zenekritikus a saját véleményét fejti ki.
Sajnos lanyhul az érdeklődés a komolyzenei koncertek iránt, inkább a nagy nevek, az érdekességek vonzzák az embereket. Gyakran a színvonalas koncertekre nem jön be a közönség, mert hiányzik a nagy, előzetes reklám.
Pándi Oszkár feleségével
Hamarosan megünnepli a nyolcvanadik születésnapját…
– Nálunk minden áprilisban történik: Tibor fiunk, Lea unokánk és az én születésnapom, továbbá házassági évfordulónk, valamint Kornélia feleségem születésnapja és még névnapok is. A gyerekeink, Tibor és Zita aranyosak, gondot viselnek rólunk, mindig meglepnek bennünket. Egy házassági kerek évfordulóra például elküldtek bennünket nyaralni.
Isten éltesse az ünnepelteket sokáig, erőben-egészségben! Áprilisi nagy esemény a NOMUS is, amelyet Ön zenekritikusként is kísér. Ismeri-e az idei fesztiválon fellépő művészeket?
– Nem mindegyiket, mert a szervezők arra törekednek, hogy új művészeket mutassanak be a közönségnek, ezért én is kíváncsian várom a koncerteket.
