Ennek a szónak, hogy reneszánsz, mágikus jelentősége van számomra. Hallatára fiatalságnak és keletkezésnek, ébredésnek és szabadságnak a képe támad bennem, mégis egy régmúlt, varázslatosan letisztult, szinte már megfoghatatlan idők művészeti stílusa.
A hagyományait nagy becsben tartó pécsi énekegyüttes két alapvető művészeti feladatot állított maga elé. A reneszánsz egyházi zene és a kortárs magyar egyházi muzsika autentikus megszólaltatása. Mégis, talán a kórus legfontosabb feladatának a reneszánsz egyházi zene ápolását tartja, de foglalkozik a kortárs szakrális, vokális zene képviselőivel is. Fontos célja az, hogy ezek a művek ne csak koncerttermekben, hangfelvételeken legyenek hallhatók, hanem ezek eredeti keletkezési helyükön, a liturgiában szólaljanak meg, leginkább a pécsi Bazilika latin nyelvű, konvent szentmiséin.
A kórus működése alapvetően megegyezik minden más vokális kamara énekegyüttes munkamódszerével. Megszokott, hogy a kórus élén egy nagy tehetségű, karizmatikus személyiség áll, aki személyes szakmai meggyőződéséből fakadó zenei elképzelését valósítja meg minden előadás alkalmával. Jobbágy Valér, Liszt-díjas, valamint Pro Cultura Christiana-díjas karnagyművész 1988 óta vezeti a kórust töretlen sikerrel. Hihetetlen szakmai tudása, karizmatikus jelleme és a több évtizedes rutinja teszi az énekegyüttest célkitűzéseiben sikeressé.
Az előadások legnagyobb részben a cappella reneszánsz egyházi muzsika szólal meg. Így volt ez Szabadkán is, március 29-én szombat este, amelyre közönség is szép számban megjelent.
A pécsi kórus szinte érzékien szép pillanatokkal ajándékozta meg a hallgatóságot, különösen a tuti homofon tételekben, melyekkel kiválóan alkotnak kontrasztot a tételek kontrapunktikus, virtuóz részeivel. Az előadás legnagyobb erénye a jól átgondolt formálás. Jobbágy Valér óriási stílusismeret birtokában alakítja ki a nagyforma koncepcióját, a tételek összetartozásának és elválasztásának hierarchikus rendjét, a tételeken belüli textúraváltások, tempó- és hangnemváltások arányait. Mindvégig jól érzékelhető a művek, különösen is a mise szerkezete, a vezető- és ,,kísérő”-szólamok szerepe, a zenei csúcspontok kidomborítása. Jobbágy nagy figyelmet szentel a szerzők gyakori retorikus jelentés hangsúlyozására, például Lotti Crucifixusában a szöveg indokolta váratlan harmóniai fordulatok, elsötétülések megmutatására, vagy az Ecce vidimus eum akkordismétlésekkel megkomponált szimbolikus főhajtására.
A belső tartalmak szépen megformált, átgondolt és kidolgozott részeit már csak a gyönyörű, kristálytiszta intonáció és a templom egyedi akusztikája tette felejthetetlenné. A hangverseny végére az euforikus, szűnni nem akaró taps is ennek a tanúbizonysága.
Szabadka megszokta a színvonalas egyházzenei hangversenyeket, reméljük, a jövőben lesz lehetőség hallani városunkban, és nem csak akkor, amikor magyar honfitársaink megajándékoznak bennünket egy-egy ilyen látogatással, hanem mi magunk is igényünknek megfelelően megszólíthatunk és meghívhatunk énekegyütteseket, hogy legalább évente hallhassunk letisztult, eredeti forrásokból táplálkozó egyházi muzsikát.
