A meghívó a szabadkai Pro musica énekkar és a Szabadkai Tamburakvartett hangversenyére szólt. A jámbor koncertlátogató ezt úgy értelmezte, hogy az est egyik felében a több mint negyven éve működő kórust, a másik felében pedig a feltehetően nem régen alakult kvartettet fogja hallani. Ha így gondolta, akkor tévedett, mert a két együttes nem külön-külön, hanem együtt adott egy zenés estet. Igaz, három művet – Gardel: Por una cabeza, de Siati: Primi raconti és Isakov: Vranjei táncok – a tamburások egyedül játszottak, de a többi szám (Bartók szlovák népdalainak kivételével) már közös produkció volt.
Nyugati barokkzene bácskai tamburán? Első hallásra meglepő, de az előadók hamar meggyőztek bennünket, hogy a két dolog nagyon is összeilleszthető. Sőt, remek ötlet! Morley (Sing we and chant it), Donati (Chi la gagliarda), Lassus (Matona mia cara) és Hassler (Gagliarda; Tanzen und springen) talán ugyancsak perceken belül örömmel üdvözölték volna, hogy lant helyett ezúttal tamburakísérettel szólnak műveik.
A műsor, mint ahogy az már az eddig elmondottakból is sejthető, nem valami „súlyos” kompozíciókból, hanem könnyed táncdarabokból lett összeállítva. Az est folyamán a felsoroltakon kívül elhangzott Skovran egyik Dubrovniki kontratánca, Brahms V. magyar tánca, Massotti Littel Con el vito című szerzeménye és Nobletől a La bamba. A legkellemesebb meglepetést Brahms agyoncsépelt magyar tánca okozta, mert – Szabadkán legalábbis – most hangzott el szöveggel együtt először. Sok feldolgozása ismert, de arra nem is gondol az ember, hogy a csokorba szedett daloknak (magyar nótáknak) eredetileg szövege is volt – és van. Hát ezt a szöveget hallottuk ezen a kedd esti hangversenyen a szabadkai városháza tanácstermében.
Dicséret illeti az előadókat (a kvartett tagjainak nevét is szívesen elolvastuk volna a műsorfüzetben), dicséret illeti Csikós Krisztinát, az együttes karnagyát, a legtöbb dicséret azonban a művek feldolgozójának, Marijana Markinak jár, aki olyan remekül meghangszerelte az elhangzott kompozíciókat. (Utólag tudtam meg, hogy ő azonos a kvartett fiatal hölgytagjával, és hogy egyike a szabadkai Zeneiskola egykori növendékeinek.) Bartók Béla Négy szlovák népdalát Filip Milisavljević kitűnő zongorakíséretével hallottuk.
És hogy valami elmarasztalót is mondjunk:
Kár, hogy az énekkarban csak fele annyi férfi van, mint nő, és kár, hogy a karnagy határozott irányítása mellett is olykor – főleg a Brahms-műben – már-már a szétesés veszélye fenyegette a produkciót.
Ennek ellenére szép esténk volt. Az ének és a tambura ötvözése jó ötletnek bizonyult, s reméljük, hogy a jövőben is lesz még alkalom hallani őket – így együtt – , és nem csak nekünk, szabadkaiaknak. A műsor mindössze egy szűk óráig tartott – rövid volt. És ez, hogy rövidellettük, már önmagába véve is elismerésnek számít.
