Érdi Tamás a közösségi oldalán kívánt boldog ünnepeket a klasszikus zene rajongóinak. A Prima Primissima és Liszt Ferenc-díjas, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett zongoraművész koraszülöttként egy hibás inkubátorban vesztette el a látását, de ez nem gátolta meg abban, hogy pályájául a zenélést válassza és világhírnévre tegyen szert. Játékát a kortárs magyar zene egyik legnagyobb alakjának is nevezett, néhai Kocsis Zoltán a következőképp méltatta: „Sokkal érzékenyebben nyúl a billentyűkhöz, mint a látó emberek. Úgy hiszem, hogy a játékában bizonyos dinamikai tartományokban olyan érzékenység van jelen, ami nálunk természetszerűleg nem lehetséges… egy olyan új világot, dimenziót nyit meg, amit más nem.”
Érdi Tamás nemrég, a múlt hónapban lépett fel Szabadkán, az Electe egyesület zongorafesztiválján, a Piano Festen, a Városháza dísztermében, ahol Chopin- és Liszt-műveket adott elő. A koncert igazán magával ragadó volt, és sajnálhatja, aki kihagyta. A művésszel a fellépés után beszélgettünk. Szó esett a zene varázslatos világáról, érzésekről, csodálatos pillanatokról, és betekintést nyerhettünk Érdi Tamás mindennapjaiba is.
Nehéz megszólalni ez után a koncert után...
– Ilyen teljesítmény után nekem se könnyű, persze örömmel teszem.
Mit érez a koncerttel kapcsolatban?
– Nagyon jók az itteni élményeim, felléptem 2014-ben és 2016-ban is, sokszor voltam itt, élveztem ismét Szabadkán játszani. Éreztem a közönség lelkesedését, hallatszott a tapsokból, mindig abból jön át a hangulat. Érzem azt, amikor velem van a közönség. A visszajelzések is nagyon jók voltak.
Lámpalázat érez-e, amikor fellép?
– Zenélés közben arra koncentrálok, hogy a darabok jól sikerüljenek. Úgy adjam elő, ahogyan azt Liszt és Chopin elképzelte. Izgulás nincs bennem, csupán egészséges drukk, ami szerintem szükséges a fellépés előtt. Minden tőlem telhetőt megtettem az utolsó pillanatig, akkor pedig minek idegeskedjek?
A koncert napján hogyan készül fel az esti fellépésre?
– Délelőtt még foglalkozok a mű nehezebb részével, délután többet pihenek és a koncertre koncentrálok. Sok biztatást kapok a szüleimtől és a kedves feleségemtől. Nagyon sokat segítenek, megerősítenek abban, hogy nyugodt lelkiismerettel menjek ki a közönség elé.
A mindennapokban mennyi időt tölt gyakorlással?
– Nagyon sokat, napi öt-hat órát, annyit muszáj. A pályakezdő zongorázó fiataloknak is csak azt mondhatom, hogy sokat kell gyakorolni. Másképp nem megy. Ha csak egy napot hagyok ki, máris észreveszem, ha kettőt, azt észreveszi a tanárom is, ha hármat, azt már a közönség is. Gyakran van olyan érzésem, hogy nem én osztom be az időmet, hanem az idő oszt be engemet. Nagy kár, hogy egy nap csak huszonnégy órából áll, mert még annyi minden érdekel.
Mi fér bele egy napba?
– Általában reggel kilenctől délig gyakorlok, majd ebédelünk, ha pedig szép az idő, sétálunk egy jót a feleségemmel. Délután háromtól este hatig intenzívebb a gyakorlás, ezt követően pedig az édesapám regényeket olvas fel, teszi ezt mind a mai napig.
A zenélés mellett még mivel szeret foglalkozni?
– Feleségemmel, Rékával szeretünk elmélyülni a zeneszerzők életében. Utánaolvasni a kornak, amiben éltek. Liszt Ferenc Villa D'Este szökőkútjai című művét először Tivoliban játszottam, ahol a zeneszerző komponálta. A fellépés előtt a szüleimmel meghallgattuk a kutak csobogását, a víz hangját, és teljesen át tudtam érezni azt a miliőt, amelyben Liszt írta. A feleségemmel Mallorcán is jártunk, ahol Chopin az Esőcsepp prelűdjét komponálta. Ellátogattunk a valldemossai kolostorba, ahol oly sokat szenvedett. George Sand nagyon elszántan gyógyította, de a hideg, az időjárás, valójában minden összeesküdött ellenük. Azt is át tudom érezni, hogy milyen hangulatban lehetett. Emiatt is szeretünk utánanézni az adott kornak, időszaknak, hogy a zeneszerző mikor írta meg a művét, hol és milyen környezetben, és közben mit érezhetett. Az előadásmódhoz ezek is hozzájárulnak. Ha nem a zongora mellett döntök, ha nem a zenét választom, minden bizonnyal történész lettem volna. Nagyon érdekel a történelem, kiváltképp a reneszánsz, Sisi, azaz Erzsébet királyné kora. Csakhogy nagyon szeretek adni a közönségnek, és jólesik szép zenét adni.
Mivel telnek az ünnepek?
– A családdal ünnepelünk, ilyenkor pihenünk, lazítunk, kikapcsolódunk, és megajándékozzuk egymást. Ebben az időszakban jó akár néhány napra el is utazni, feltöltekezni, de az ünnepek legfőképp a családé.
Nyitókép: Érdi Tamás a Városházán (Lukács Melinda felvétele)
