A világ legrangosabb világzenei toplistája, a World Music Charts Europe (WMCE) minden hónapban közli a több mint 20 ország mintegy 50 zsűritagjának pontozásos szavazatai alapján kialakult toplistát, azaz a legjobb világzenei albumokat. Áprilisban a Meybahar első nagylemeze került fel a lista rangos 4. helyére – az album az előző hónapban már a másik világzenei toplistán, a Transglobal World Music Chartson is sikerrel szerepelt. A hetedik helyre került Lajkó Félix GisL című balettzenéje, amelyet a szerző a Győri Balett előadásához komponált. A lemezt ebben az évben Fonogram-díjra is jelölték világzene kategóriában.
A Meybahar első nagylemezén tíz szám, hagyományos görög népzenei átdolgozások és saját szerzemények hallhatók. Az együttes jellegzetes hangzásvilágát a görög szantúri, a hegedű, az ütőhangszerek és a görög és magyar nyelven több szólamban énekelt dalok adják. A lemez központi témája: az élet nehézségein történő átlendülés gondolata és érzelemvilága. „A lemez mérföldkő a zenekar életében, többévnyi munkánkat foglalja össze, ami alatt mi is nagyon sokat változtunk, összecsiszolódtunk” – foglalta össze a formáció egyik alapítója, Kopcsik Márton.
A Giselle, a 19. századi romantikus balett stílusteremtő remekműve GisL címen a Győri Balett előadásában, Velekei László koreográfiájával és Lajkó Félix zenéjével kelt új életre a Müpában, és szerepelt sikerrel műsoron az elmúlt időszakban. Lajkó Félix zenéje a Fonó kiadásában önállóan is megjelent. A zenei anyagról így számolt be egy kritika: „Akkora ívű zenei anyag ez, ami teljesen egyedülálló, és nem hiszem, hogy sok művész képes ennyiféle hangulatot átadni egy lemezen.”

Nyitókép: Lajkó Félix hegedűművész (Mohai Balázs / MTI)