Amíg nem kényelmesedtünk el, addig egy Szabadka melletti tanyán vártuk az új esztendőt. Olyan tanyán, ahol nincsenek állatok, amelynek nincs állandó lakója, csak arra szolgál, hogy ha a tulajdonosai és barátaik a természet közelében szeretnének lenni, legyen hova kimenni. Tavasztól őszig csodálatos hely. Télen kicsit nehezebb itt az élet, de annak is meg van a maga varázsa.
Emlékszem, szilveszter napja volt. A 20 gyerek a padlástérben játszott, a férfiak a szobában muzsikáltak, iszogattak, énekeltek, koboz, hegedű, dob... mi nők pedig a konyhában készítettük az ünnepi vacsorát. Ez alkalommal úgy döntöttünk, nem malac sül majd a kemencében, hanem tarja. Hatalmas mennyiség állt a műanyag edényben. Az én feladatom volt sózni, borsozni. Mivel áram nem volt a tanyán, gyertyafénynél csináltunk mindent. A méretes tepsibe bekerültek a márványos hússzeletek és mehetett a kemencébe.
A hozzá való salátákat otthon elkészítettük, elővettük a savanyúságokat is és vártuk a vacsorát. Edit úgy gondolta messze van még a vacsora és egy zsíros kenyeret kent magának, kérdezte, hol van a só, rávágtuk, hogy ott a pulton a befőttes üvegben. Meg is sózta, kezében volt már a savanyú uborka is. Egyszer csak elkezdett köhögni, kiabálni: ez nem só, hanem mosópor!
Azonnal éreztem, hogy baj van. Rohantam a gazdához, mondván, ki kell venni a húsokat a kemencéből. Elhadartam a barátnőimnek, hogy szerintem mosóport szórtam a húsra, de senki sem akarta elhinni. Közben a nagy tepsi kikerült a kemencéből és minden világos lett, mert erős mosópor illat terjengett az átmelegedett hús felett.
A só is meg a mosópor is egy-egy befőttes üvegben volt. Így történt.
Vezetékes víz sincs a tanyán. Pumpás kútból húztuk a vizet és mostuk a húsokat. A kezünk lefagyott. Szerencsére, nem sokáig volt a sónak hitt vegyszer a húsokon. Ahányan voltunk, szagolgattuk, s végül az a döntés született, egyáltalán nem ártott a mosópor a húsnak. Így a lemosott és újra fűszerezett tarja visszakerült a banyakemencébe.
Gyakran előkerül ez a történet a különböző összejöveteleken. Egy történettel, közös élménnyel több van, amit általában szilveszterkor újramesélünk, kiszínezve, az emlékezés negédes fátylával bevonva.
