Új év, új élet, szoktuk mondani kissé közhelyesen így, december utolsó napjaiban, amikor azon morfondírozunk, milyen jó lenne változtatni a rossz szokásainkon és a kedvezőtlen berögződéseinken. A mögöttünk álló esztendő lezárását és az új kezdetét ugyanis hajlamosak vagyunk olyan jelentőségteljes korszakhatárként megélni, amelytől azt reméljük, lehetőséget kínál majd számunkra arra, hogy mintha mi sem történt volna, egyik pillanatról a másikra gyökeres változtatásokat eszközöljünk az életünkben, olyanokat, amelyek szebbé, jobbá, tökéletesebbé tehetik majd a mindennapjainkat.
Aztán elmúlik egy-két nap vagy jobb esetben egy-két hét, és az esetek túlnyomó többségében némi csalódottsággal a hangunkban kell megállapítanunk, a tökéletességre való törekvésünk, értsünk is bármit ez alatt, bizony eleve kudarcra volt ítélve. Persze, hibáztathatunk ezért másokat is, hiszen az mindig jóval könnyebb, mint szembesülni a saját kudarcélményünkkel, ez azonban a tényeken mit sem változtat.
Némiképp hasonló a helyzet az újévi fogadalmakkal is, amelyek ugyancsak gyakran okoznak számunkra csalódásokat, persze, korántsem meglepő módon, hiszen az olyan típusú fogadalmak, mint például az, hogy leszokunk a dohányzásról, megszabadulunk a felesleges kilóinktól, kevesebbszer nézünk a pohár fenekére, többet sportolunk, egészségesebben élünk, vagy esetleg az, hogy kevesebbet dolgozunk, többet pihenünk, nagyobb figyelmet szentelünk a számunkra fontos személyeknek vagy dolgoknak, ugyancsak eleve kudarcra vannak ítélve, ha csupán vágyakként fogalmazódnak meg bennünk, nem pedig határozott döntésekként, amelyek mögé teljes valónkkal oda tudunk állni, illetve amelyek eredményes megvalósulásáért hajlandóak vagyunk igen komoly áldozatokat is hozni.
De nemcsak fogadalmakat teszünk újévkor, hanem kívánságokat is megfogalmazunk, önmagunk és mások számára egyaránt. Számtalan vicces versikét tudnánk felidézni valamennyien, olyanokat, amelyek önmagukban lehet, hogy cseppet sem viccesek, sőt olykor inkább kifejezetten közönségesek, csupán a szilveszterezés önfeledt hangulata és az újévvárás euforikus pillanata teszi őket azokká.
Sok szerencsét, temérdek pénz és határtalan boldogságot, valamint életen át tartó szerelmeket, hangos sikereket és kimagasló eredményeket kívánunk egymásnak, illetve olykor-olykor a jó egészség is megjelenik a kívánságaink között. Legalábbis ez volt a jellemző eddig. De vajon idén mi történik majd másként? Mennyire értékelődött fel az egészség, és milyen egyéb kívánságok kerülhetnek előtérbe akkor, amikor talán nem túlzás azt állítani, hogy minden a feje tetejére állt körülöttünk? Milyen szerepet kaphat az a felsoroltaknál talán jóval kevésbé hangzatos, ám az elmúlt hónapok során igencsak sokszor hangoztatott kívánság, miszerint minden térjen vissza a megszokott kerékvágásba, és élhessük újra azt az életet, amelyet korábban éltünk? Azt, amellyel olykor elégedettek voltunk, olykor elégedetlenek, ám mégiscsak szerettük, a maga teljességében, mert a miénk volt, mi határoztuk meg a szabályait, a korlátait és a lehetőségeit, nem mások mondták meg, hol húzódnak meg azoknak a határai.
Az újrakezdés, az új esély lehetősége mindannyiunknak jár, hiszen szükségünk van arra, hogy általuk újraértékeljük az életünket, és szükség esetén újjáépítsük önmagunkat, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a fejlődés útjára lépjünk, és ezáltal többek legyünk annál, mint amik vagy akik korábban voltunk. Ugyanúgy, mint azok a fiatalok, akik egy-egy óriási próbatétellel való megküzdés után, megerősödve vágtak bele álmaik megvalósításába, hogy azután erőt adjanak és utat mutassanak valamennyiünknek; vagy azok az önmagukat a saját maguk és a közösségük folyamatos fejlesztése érdekében időről időre megkérdőjelező szakemberek, akik alázatukkal és tettrekészségükkel ugyancsak példát mutatnak mindannyiunknak; esetleg azok az eltökéltségükkel minden akadályt legyőző művészemberek, akik lehetségesként ítélik meg a lehetetlennek tűnő küldetéseket, és a csalódásoktól meg a lelki megrázkódtatásoktól sem mentes küzdelmük végén siker koronázza a törekvéseiket, hogy bebizonyítsák mindenkinek, igenis érdemes!
Ők azok, akiknek a történetéből erőt meríthetünk a mindennapok nehézségeinek leküzdéséhez. Akkor is, amikor az ünneplés nem olyan önfeledt, mint amilyen egykor volt, és akkor is, amikor esetleg úgy érezzük, kezd elfogyni a türelmünk, az erőnk és a kitartásunk. Mert a fogadalmaink betartása mellett, vagy inkább helyett, talán a nehézségeink leküzdése és a problémáink megoldása járulhat hozzá a leginkább ahhoz, hogy az új évet valóban új esélyként, vagy ha úgy tetszik, egy új, az eddiginél szebb, jobb, tökéletesebb élet lehetőségeként éljük meg, amelynek jelei semmiképpen sem a külsőségekben nyilvánulnak meg, hanem sokkal inkább a belső, lelki folyamataink és az emberi kapcsolataink mélyebb és teljesebb megélésében. Mindennek jegyében, engedjék meg, kedves Olvasóink, hogy annak reményében, hogy 2021-ben végre minden visszatérhet majd a megszokott kerékvágásba, Kányádi Sándor Csendes pohárköszöntő újév reggelén című versének soraival kívánjunk Önöknek egészségben és sikerekben gazdag, békés, boldog új évet!
„Nem kívánok senkinek se
különösebben nagy dolgot.
Mindenki, amennyire tud,
legyen boldog.
Érje el, ki mit szeretne,
S ha elérte, többre vágyjon,
s megint többre. Tiszta szívből
ezt kívánom.
Szaporodjon ez az ország
Emberségbe’, hitbe’, kedvbe’,
s ki honnan jött, soha, soha
ne feledje.
Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,
vissza nem fognak a kátyúk…
A többit majd apródonként
megcsináljuk.
Végül pedig azt kívánom,
legyen béke. –
Gyönyörködjünk még sokáig
a lehulló hópihékbe’!”
