A Gyógyszerész rovata ismét különböző gyógyszerek hatásmechanizmusával foglalkozik. Nem is akármilyen kemikáliákkal! Folytatva a központi idegrendszerre, az agyunkra hatást gyakorló aktív hatóanyagok világában való barangolást, ezúttal azokat a gyógyszereket ismertetem részletesebben, amelyek a hangulatunkra képesek hatni, így nem is meglepő módon, hangulatstabilizáló, antidepresszáns gyógyszereknek nevezik őket.
Kicsit ismételjük át az agyunkat felépítő sejtek működését. Múltkori írásomban megemlítettem, hogy ezeknek a sejteknek hosszú csápjaik vannak, melyeken keresztül össze tudnak kapcsolódni egymással. Ezeken a csápokon keresztül valósul meg a sejtek közötti kommunikáció. De azért, hogy ez a kommunikáció ne legyen irányíthatatlan, minden egyes kapcsolódási pont között egy fizikai rés található.
Ezen a résen a fékezhetetlen elektromos impulzus nem tud továbbhaladni, tehát szükség van valamilyen sejtkommunikáló kémiai anyagokra, melyek az egyik sejtből kijutva, majd a másikba becsapódva képesek szabályozottan továbbadni az információt (pont úgy, mint a süket telefon gyermekjátékban). Ezeket a sejtkommunikáló anyagokat hívjuk neurotranszmittereknek.
Múltkori alkalommal írtam a gamma-aminovajsavról (GABA), melynek az agyi funkciókra gátló hatása van, illetve ikertestvéréről, a glutamátról, mely ellensúlyozza ezt a gátló hatást. Ha valamilyen nyugtató szert veszünk be, akkor ezek a gyógyszerek pont azokat a kulcslyukakat tudják nyitni, melyeket a szervezetben természetesen termelődő GABA is, tehát nem csoda, hogy ezek a szerek szedáló, azaz altató hatásukról ismertek.
Térjünk is át e heti témánkra. Az emberi lélek rettentően bonyolult, sokak szerint szakrális, felfoghatatlan dolog, mely kémiai reakciókkal még inkább leírhatatlan. Ezzel teljesen egyetértek. Azzal, ha azt mondjuk, hogy a hangulatunkra, viselkedésünkre lehet vegyületekkel hatni, nem is ezt a elméletet cáfoljuk meg, sokkal inkább agyunk működésének az alaptéziseit bizonyítjuk be.
Egy szó, mint száz, ha valaki depresszióra, rossz közérzetre hajlamos, már bebizonyosodott, hogy a pszichológia tudományába tartozó faktorok mellett kémiai egyensúlyfelbomlás is felfedezhető nála.
A tudósok bebizonyították, hogy a szerotonin és az adrenalin nevezetű hormon képes arra, hogy motiváljon, és a mindennapokhoz nélkülözhetetlen közérzetet biztosítson számunkra. Hiszen honnan veheti észre egy laikus, ha ő maga vagy a környezetében élő emberek egyike depressziós. Természetesen az első, ami eszünkbe jut, az a szomorúság, emellett azonban sok-sok, más jellegű közérzetbeli deviáció is felfedezhető. A rossz hangulat mellett a motiváció hiánya egy fontos ismertető jel. Az egyén sokat alszik, nincs kedve kikelni az ágyból, hiszen úgy gondolja, nincs értelme bármit is csinálnia aznap. De akár ennek az ellentéte is megfigyelhető.
A szorongással párosuló depresszió igencsak jellemezheti a 21. század emberét. A szorongás rátelepszik a lelkére, kvázi kifárasztja azt, ezzel utat adva a depressziónak is. A szorongó ember pedig, ugyebár, nehezen tud elaludni, akár komolyabb alvászavarokkal is küszködhet. Fontos tehát megjegyezni, hogy a depresszió nem azt jelenti, hogy valaki szomorú. Ugyanolyan betegségnek minősül, mint egy megfázás vagy cukorbetegség, és kezelni kell, hiszen láthatjuk, hogy krónikus, sokszor ok nélküli állapotról van szó, melynek megvan a saját agyi és biokémiai alapokon nyugvó kórélettana.
De mégis hogyan kezeljük? Én mindenképp arra sarkallnám az érintetteket, hogy forduljanak orvoshoz és/vagy pszichológushoz. Nagyon sokat segíthet egy megfelelő pszichoterapeuta, hiszen sok esetben gyógyszer sem kell, egy ilyen szakember is képes kihúzni a beteget a slamasztikából.
Viszont megesik, hogy a helyzet már annyira súlyos, hogy szükség van gyógyszerekre (is!). Mivel ismertettem, miként működnek az agyunkban található sejtek, és melyik neurotranszmitterekből van túl kevés, akár egyszerűnek is tűnhet a dolog. Vegyünk be olyan gyógyszereket, melyek utánozni tudják a szerotonin és az adrenalin hatását, azaz „ugyanazt a zárat tudják kinyitni", mint az előbb említett sejtkommunikáló anyagok.
Itt azonben egy aprócska bökkenőbe ütközünk, hiszen ezeket az anyagokat hívjuk „drogoknak". Ilyen hatásmechanizmussal dolgoznak a különböző pörgető diszkódrogok, mint például az metamfetamin (speed) vagy az MDMA (extasy). Abban is rejlik veszélyességük, hogy mesterséges boldogságot idéznek elő a szervezetben, mely hozzászokáshoz, majd leépüléshez vezet. Akkor mi lehet a megoldás?
A neuronok (idegsejtek) nagyon kimerítő munkát végeznek életünk minden pillanatában, ezért amivel csak lehet, megtanultak spórolni. Amikor a szerotonin és az adrenalin kilökődik a két sejt közötti résbe és elvégzik a feladatukat, akkor ezek a sejtek visszaszívják őket, azért, hogy ha megint jön egy impulzus, akkor ne kelljen újra gyártani őket, csak a meglévőket bocsátani újra a sejt közötti térbe. A tudós kollégák felfedezték, hogy ezek a neurotranszmitter-visszavételt előidéző folyamatok igenis irányítottak, mely irányításba mi is bele tudunk nyúlni gyógyszerekkel, s ezek a gyógyszerek képezik gyakorlatilag a ma használt antidepresszánsok hatásmechanizmusának alappilléreit. Ha beveszünk egy ilyen jellegű gyógyszert (Citalex®, Zoloft®, Flunirin® stb.), akkor nem drogokhoz hasonló, mesterséges boldogság fog minket elkapni. Pont ellenkezőleg.
Ezek a gyógyszerek csak azt akadályozzák meg, hogy a testben természetesen termelődő hangulatszabályzó részecskék (főleg a szerotonin, kevésbé az adrenalin) ne tudjanak visszaszívódni az idegsejtekbe. Ha megakadályozzuk a felszívódásukat, akkor több ideig fognak a sejt közötti térben tartózkodni, így megnövelve annak az esélyét, hogy az az átlagnál kevesebb szerotonin is célba találjon a következő idegsejtben, és helyrebillentse a közérzetünket.
Tehát ezek a gyógyszerek nem nyújtanak instant boldogságot, ezért is kell legalább 2-4 hét, mire észleljük a hatásukat. Ennek oka: lehetnek más farmakológiai effektusaik ezeknek a szereknek, de ezeket most nem részletezném. Azért hívnám fel a figyelmet erre a hosszabb várakozási időre, mert sokan türelmetlenek, és ilyenkor az orvos utasításaival szemben, nagyobb adag gyógyszert vesznek be, és ami talán még rosszabb, gyógynövénykúrát folytatnak a gyógyszeres terápia mellett.
Az orbáncfű (szerbül kantarion) híres a bőrápolásban betöltött szerepéről, de épp úgy arról is, hogy ha belsőleg használjuk, akkor gyógyítani képes a depressziót. Az orbáncfűben található hipericin hatása egy kicsit más, mint az előbb olvasott gyógyszereké, de nagyjából az bennük a közös, hogy ez a hatóanyag is megnöveli a szerotonin mennyiségét az idegsejtek közötti térben. Ha túl sok a szervezetben a szerotonin, az nagyon veszélyes lehet, nem elfelejtve azt, hogy az orbáncfű egyébként is „össze tud veszni" a szervezetben az összes, általunk ismert gyógyszerrel.
A lényeg az, hogy gyógyszerészként azt tanácsolom, hogy ha bármilyen gyógyszert szednek, leginkább, ha antidepresszánst, ne igyanak rá orbáncfűteát, és ha mégis csak ezzel a növénnyel próbálkoznának állapotuk javítása érdekében, annak sem látom sok értelmét a 21. században, amikor sokkal modernebb eszközökkel is gyógyítani lehet ezt a betegséget, minthogy magas kockázatú teákkal tegyük.
A cikkem célja mindenképp az, hogy megértsük e gyógyszerek hatásának a mikéntjét, ezáltal egy kicsit közelebb hozva őket a mindennapi emberhez. Ne féljünk az antidepresszánsoktól, ezzel együtt pedig arra sarkallom önöket, hogy bízzanak meg orvosiakban és pszichológusaikban. Következő alkalommal még mindig az agyunkat és a rá ható gyógyszereket fogjuk kutatni. Megtudhatják majd azt, hogy mi köze van a skizofréniának a Parkinkon-kórhoz, és hogy miért hibáztatható ezekért a kórképekért egy olyan molekula, mely nélkül az élet elképzelhetetlen lenne.
(A cikk csak tájékoztató jellegű, és nem helyettesítheti a szakmai konzultációt.)
