Végzős gyógyszerésztan-hallgatóként találkoztam először beszélgetőpartneremmel. Pályakezdőként volt rá lehetőségem, hogy eltöltsünk egy napot a tára, azaz a gyógyszerészasztal mögött. Már akkor, abban a pár órában lenyűgözött szenvedélye, vehemenciája és profizmusa.
Emlékszem, az a gondolat fogalmazódott meg bennem, hogy egyszer én is olyan gyógyszerész szeretnék lenni, mint ő. Végül a sors úgy hozta, hogy nem gyógyszertárban helyezkedtem el, ám a szakmához való hozzáállásomat még mindig meghatározza a vele való megismerkedésem. Az alábbiakban bemutatom az olvasóknak kolléganőmet, Lovász Zolna okleveles gyógyszerészt.
Gyógyszerész, patikus, méregkeverő. Honnan hallottál először erről a szakmáról és miért esett rá a választásod?
– Köszönöm a megtisztelő bevezetőt. Nos, az én életemben is volt egy ilyen szereplő, akinek a szakmája nagy hatással volt rám. Tonkovics Béni Ria gyógyszerész kolléganőt gyerekkoromban ismertem meg, ugyanis szomszédok voltunk. Amikor az általános iskola elvégzése után pályaválasztás előtt álltam, édesanyám javaslatára (aki szintén egészségügyi dolgozó) felkerestem a munkahelyén, és ő mutatta meg, milyen jó gyógyszerésznek lenni, és patikában dolgozni.
Szegeden végezted el az egyetemet. Milyen jó tanácsokat adnál a leendő kollégáknak, akik Magyarországon látják magukat hallgatókként?
– Mindenképpen arra biztatnám a fiatalokat, hogy a Szegedi Tudományegyetemet válasszák. Amellett, hogy az anyanyelvükön tanulhatnak, hallgatói lehetnek egy rendkívül színvonalas és elismert intézménynek, amely magán a képzésen túl számos lehetőséget nyújt mind tudományos, mind egyéb téren. Jótanácsként talán azt tenném hozzá, hogy a komoly és nehéz hallgatói feladatok mellett ne felejtsék el élvezni az egyetemista élet szépségeit.
Milyen volt annyi év után hazajönni? Mit tapasztalsz, melyek a legnagyobb különbségek, amik jellemzően fellelhetők a magyarországi és a szerbiai gyógyszerészek/gyógyszertárak munkájában?
– Eleinte nehéz volt a visszatérés. A gyakorlatban sok minden másképp működik, mint ahogy az iskolában tanultuk, főleg egy másik országban. Aztán, miután megtaláltam az egyensúlyt a tananyag, a bizonyos, elméletben kialakult elveim és a valóság között, elkezdtem nagyon élvezni, hogy itthon vagyok, és még mindig tart ez az érzés.
A két ország között alapvető különbségek vannak a szabályozásban (a szabályozás betartásában), illetve a gyógyszerészek mint egészségügyi dolgozók tekintélyében mind az egészségügyi ellátás többi szereplője, mind a páciensek szemében. Ezeken a területeken nem állunk túl jól, és ez gyakran megnehezíti a mindennapi munkát.
A bevezetőben is már említettem, hogy nagyon nagy szenvedéllyel űzöd ezt a szakmát, honnan ez a tűz? Szerinted mi a jó gyógyszerész definíciója?
– Ez igazán kedves, én nem mindig érzem egyformán lángolónak ezt a tüzet... Azt hiszem, a fő mozgatórugóm a páciens elégedettsége. Van egy tudásanyagod, és azt felhasználva kell nap mint nap segítened az embereknek a kisebb-nagyobb problémák megoldásában. És amikor ez sikerül – legyen szó egy tyúkszem sikeres kikezeléséről vagy arról, hogy egy rákos beteggel öt percet lelkiztél és mondtál neki két pozitív gondolatot –, úgy érzed, ezért megérte iskolába járni, és megérte reggel felkelni. Szerintem az a jó gyógyszerész, aki a legjobb belátása szerint cselekszik, és legfőbb célja, hogy segítsen a páciensnek.
A gyógyszerészi tudástár is már akkora, hogy az ember, ha öntudatlanul is, szakosodik egy témára. Szakemberként mely területekkel foglalkozol a legszívesebben, és miért?
– A gyógyszerész szakma valóban nagyon szerteágazó és sok érdekes területet foglal magában. Engem mindig is a patikai munka vonzott, az emberi kapcsolatok, a csapatmunka. Időnként persze átfut az agyamon a gondolat, hogy jó lenne váltani (tudod, amikor kicsit elcsitul a tűz). Ha valami mást kellene választanom, akkor az iparban próbálnám ki magam, azon belül is a szilárd gyógyszerformák, a tabletták, kapszulák, különféle porok készítése érdekes számomra (a szakdolgozatomnak is ez volt a témája).
Még a legsúlyosabb pandémiás megszorítások idején is az élelmiszerboltok mellett a gyógyszertárak voltak, amik rendíthetetlenül működtek. Milyen volt megélni ezt a periódust a patikában?
– A megszorítások időszaka mindenkinek váratlan és nehéz volt. Talán a gyógyszerész szakmának azért „tett jót" ez a pár hónap, mert abban az időszakban jobban láthatóvá vált az az elhivatottság és szolgálatkészség, ami egyébként is jellemzi mindennapi munkánkat.
Milyen tanácsokkal látnád el az embereket a jövőre nézve a Covid–19-et illetően? Milyen tapasztalattal vagy saját ideológiával gazdagodtál ez alatt a másfél év alatt?
– Szakmailag nem érzem magam kompetensnek, hogy tanácsot adjak ebben a témában. Saját véleményem persze van, de biztos, hogy nagyon nehéz eligazodni a hírforrásokban, nehéz eldönteni, kinek lehet hinni és kinek nem. És szinte lehetetlen átlátni az érdekeket. Úgy tapasztalom, hogy az emberek elfelejtettek gondolkodni, kritikával fogadni a híreket, ránézni a „másik oldalra", hátha ott is van hasznos információ.
Nem kellett sok évnek eltelnie, hogy én is megtapasztaljam a gyógyszerészekkel szembeni sztereotípiát, miszerint mindannyian nagyon hideg, merev személyiségek lettünk, amit a patikamérlegszerű pontosság is megkoronáz. Vannak-e olyan szokásaid, hobbijaid, amik megcáfolják ezt az állítást?
– Dehogy vagyunk merevek, pláne nem hidegek!
Szeretek puzzle-t kirakni, mondjuk az pont „patikamérleg-szerű" hobbi. Egyébként a patikában sem vagyok hideg. Közvetlen vagyok, lazán beszélgetek a pácienssel, és akivel lehet, viccelődöm is, persze bizonyos, a helyzet által megkövetelt keretek között. Ez a legtöbb páciensre jó hatással van, lehet, hogy éppen ellentétben azzal, amit leírtál a velünk szembeni sztereotípiáról. Gyakran megnyílnak a betegek, és lazán beszélnek olyan egészségügyi problémákról, amikről lehet, hogy nem is akartak említést tenni, amikor beléptek a patikába. Az ilyen alkalmakat sikernek élem meg.
Sokat változott a szakma is ebből a szempontból. Ma már egy officina (a patikának az a része, ahol a betegeket fogadjuk) sem úgy néz ki, ahogy néhány évtizeddel ezelőtt, és a gyógyszerész attitűdje sem olyan szigorú, rideg és tudományos, mint amilyen régen volt.
Mik a jövőbeli céljaid? Ha csak egy valamit is meg lehetne változtatni az egészségügy azon területén, melyen te a munkádat végzed, mi lenne az?
– Pillanatnyilag rövid távú céljaim vannak, amik arra a patikára vonatkoznak, amelyiket vezetem. Elképzelhetőnek tartok a jövőben valamilyen váltást, akár vezetői pozíciót, akár valamilyen háttérmunkát, ami szorosan a patikához kapcsolódik, de nincs érintkezés a betegekkel. Gyógyszergyárban való elhelyezkedés sincs kizárva. Bár nem tudom, hogy tudnék-e élni páciensek nélkül... Nem tudom, mit hoz a jövő, mindenesetre nyitott vagyok a változásra.
Min változtatnék? Talán könnyebb lenne a munkánk, ha a páciensek számára átláthatóbb lenne az egészségügyi rendszer, ha jobb lenne a kommunikáció az orvos és a beteg, illetve az orvos és a gyógyszerész között. És ha egy kicsit jobban betartaná mindenki a szabályokat, az orvos is, a beteg is, a gyógyszerész is.
Tökéletes gyógyszer nem létezik. Vagy mégis? Szerinted mi a boldog élet receptje?
– Tökéletes gyógyszer valóban nem létezik, mint ahogy tökéletes boldogságrecept sem. Mindig elrontasz valamit, aztán újragondolod, megvilágosodsz, és csodálkozol, hogy eddig milyen sötétségben éltél, na de most már ez lesz az, és akkor rájössz, hogy még mindig fényévekre vagy a tökéletestől. Szerintem ha törekszünk arra, hogy jobbak legyünk, mint tegnap voltunk, jobban szeressünk, egy picit jobban elfogadjunk, akkor nagyon jó úton haladunk a recept felé.
