Az egészségpszichológia a lélektan egy viszonylag új területe, amely eredetileg a klinikai pszichológiából nőtte ki magát. A klinikai területen dolgozók körében már néhány évtizeddel ezelőtt felmerült annak az igénye, hogy szükség lenne a terület olyan specializálódására, amely a pszichiátriai zavarok helyett a szomatikus betegek pszichés támogatását helyezi a középpontba. Az egészségpszichológia megszületése előtt ugyanis nem igazán léteztek külön erre szakosodott szakemberek. Alábbi cikkünkben az olvasók az egészségpszichológia főbb fogalmaiba és gyakorlati alkalmazásába kaphatnak betekintést.
Az egészségpszichológia megszületése
Az 1970-es évek pszichológiai vizsgálatai segítettek rávilágítani arra, hogy az egészség nem csupán egyéni, individuális kérdés, hanem kollektív, a szűkebb (családi, iskolai, munkahelyi), valamint a tágabb (kulturális, gazdasági és társadalmi) környezet jellemzőit is magába foglaló téma. Sajnos, ha az egészségről van szó, nem minden ember indul ugyanolyan eséllyel, sokaknak ugyanis anyagi lehetősége, lakáskörülménye vagy egyéb életfeltétele nem adott ahhoz, hogy egészségesen éljen. A testi és a lelki egészségünk azonban alapjog, és mindenki számára egyformán elérhető kellene hogy legyen.
A hagyományos, biomedikális modell a betegséget fizikai eredetűnek tekintette, és a betegség kezelése szempontjából elsősorban az orvost tartotta felelősnek, a beteget csupán elszenvedőnek, a betegség áldozatának tekintette. A pszichoszomatikus orvoslás elterjedésével egyre inkább elterjedt az az elképzelés, hogy az egészség, a jóllét holisztikus megközelítést érdemel, és hogy a fizikai tényezők mellett rendkívül fontos a lelki faktorokkal is foglalkozni.
A modern kori betegségmodell a „Mi romlott el?" helyébe a „Mi az az erőforrás, belső potenciál, ami rendelkezésünkre áll?" kérdést helyezi.
Az egészségpszichológia másik előzményeként említhetők mindazok a társadalmi változások is, amelyek a '80-as években történtek. Egyrészt a páciensek részéről érkező, egyre növekvő elégedetlenség az egészségügyi kezelések elszemélytelenedésével és a betegségek medikalizálásával szemben, másrészt a jelentősen megnövekedett pszicho-szomatikus (ekkor még orvosilag nem magyarázott) tünetek miatt, abban az időszakban egyre égetőbb kérdéssé vált az egészségpolitika megreformálása.
Az orvosilag nem magyarázott tünetek a modern kori civilizáció hozadékai, és gyakran a negatív érzelmek, a stressz és a feszültség betegségeken keresztüli megnyilvánulásai.
Mivel is foglalkozik az egészségpszichológia?
A pszichológia ezen ága a komplex, bio-pszicho-szocio-spirituális megközelítést alkalmazva tekint a betegségekre, vagyis egy-egy probléma feltárásánál mindezeket a tényezőket figyelembe veszi. Ez magába foglalja azt is, hogy a betegséget nem csak és kizárólag fizikai eredetűnek tekinti. Természetesen elismeri, hogy vannak olyan kórképek, amelyeknél egyértelműek a szomatikus okok, de nyitott arra, hogy a betegségek pszichés hátterét is áttekintse. Napjainkban egyre több az olyan pszichoszomatikus megbetegedés, mint az asztma, az irritábilisbél-szindróma vagy az excéma, amelyek hátterében a fizikai tényezők mellett fontos szerepet kapnak a lélektani tényezők is. Az orvosok körében is egyre jobban elterjed az a szemlélet, hogy a páciensre holisztikusan érdemes tekinteni, a kezelésébe pedig minél többféle szakterület képviselőit bevonni.
Ki az egészségpszichológus?
Az a pszichológus, aki eldönti, hogy a szomatikus betegségek lélektani hátterével foglalkozna, az ötéves pszichológusképzés után további három évig kell folytatnia a képzést, amely során tantermi órák keretében bővíti szakmai tudását a betegellátás legfontosabb ismereteivel kapcsolatban, emellett annak különböző területein végez bázisgyakorlatot, egy már tapasztalt és magasan képzett szupervizor mellett. A gyakorlatok kiterjednek a sebészeti ellátás területére, a nem műtéti (azaz konzervatív) ellátásra, a büntetésvégrehajtásra, a (mozgásszervi, légzőrendszeri) rehabilitációra, valamint a háziorvosi ellátásra.
Az egészségpszichológiai szakképzés után a szakember szakvizsgát tesz, mellyel bebizonyítja, hogy az alapellátás területein kellő ismeretet, tapasztalatot és tudást szerzett ahhoz, hogy elnyerje szakképzettségét. Legfőbb tevékenységi köre minden olyan pszichológiai intervenció végzésére kiterjed, amely az egészség megőrzésére és fenntartására, valamint a betegségek megelőzésére és kezelésére irányul.
Néhány konkrét példa az egészségpszichológus feladatköreiből
Legtöbbünk átélhetett már szorongást, ha egészségügyi intézmény közelébe került, hiszen a kórházhoz azonnal a betegséget, a tehetetlenséget, a gyengeséget társítjuk. Még inkább felerősödhet ez a szorongás, ha kiderül, hogy hosszabb időt kell bent töltenünk, vagy hogy valamilyen, számunkra új és ismeretlen kezelésben részesülünk. Az egészségpszichológus feladatai közé tartozik a mindezekkel kapcsolatos szorongások enyhítése, valamint különféle relaxációs, kognitív viselkedésterápiás, illetve egyéb eljárások tanítása a páciensnek.
Az egészségpszichológus feladata, hogy kivizsgálja a pácienseket a műtét előtt. Ennek felmérésére különféle teszteket is alkalmazhat, amelyekkel többek között felméri, hogy milyen az aktuális hangulatuk, szorongási szintjük. Sokakban felerősödnek a félelemmel kapcsolatos érzések a közelgő beavatkozás előtt. A pszichológus ilyenkor pszichés támogatást nyújthat a páciensnek, és felkészítheti a műtétre.
Fontos teendői közé tartozik a krónikus betegek támogatása is. Az ilyen páciensek a betegségükkel való szembenézést és a megküzdést is sokszor egyfajta krízisként élik meg. A krízisállapot rugalmasságot, alkalmazkodásra és változásra való képességet kíván meg, ami hosszabb folyamat is lehet. Ez alatt az idő alatt jól jöhet egy olyan személy, aki átsegít a kezdeti sokk fázisán, majd a mindennapokba való visszazökkenés érzelmi hullámain.
Az egészségpszichológus segíthet abban, hogy a páciens felismerje és megfogalmazza magának a betegsége által hozott tanulságokat, elfogadja megváltozott testélményeit, és a vele együtt járó életviteli változásokat. A betegség egyfajta személyes növekedési lehetőség is lehet, amely által a személy felismeri életének valódi értelmét, újragondolja prioritásait, és elkezdhet több időt szánni arra, amit korábban elhanyagolt. Ezt a fajta fejlődést nevezzük poszttraumás növekedésnek, amelynek lehetőségét minden krízishelyzet magában hordoz.
Az orvosi kezelések sokszor enyhébb vagy súlyosabb fájdalommal, mellékhatásokkal járhatnak, amelyek enyhítésére nem minden esetben elegendők a gyógyszeres terápiák. A kutatások alapján igencsak sokat számít a beteg gyógyuláshoz való hozzáállása, optimizmusra való képessége és pozitív jövőbe vetett hite, ugyanis ezek jelentősen támogatják a mentális egészség fenntartását.
A fájdalom intenzitása sokszor nem arányos a kiinduló ok mértékével, és ennek hátterében sokszor az ezzel kapcsolatos kognitív torzítások állnak. Ahogyan azt korábbi cikkemben is írtam, a fájdalommal kapcsolatos katasztrofizálás, mint például az olyan gondolatok gyakori felbukkanása, hogy „Ez soha nem fog elmúlni." „Képtelen vagyok ezt elviselni." Valamint az önhibáztató, áldozatszerepet erősítő automatikus gondolatok, mint: „Megérdemlem a szenvedést." „Ennek a betegségnek köszönhetően most jól megbűnhődöm." fokozzák a fájdalom észlelt mértékét. A deprimált hangulat, a negatív hozzáállás fokozza a személynek a beteg szerepébe való belenyugvását, ezáltal növelve passzivitását.
Amellett azonban, hogy a kezelőorvos és a szakszemélyzet szerepe megkérdőjelezhetetlen a beteg gyógyulása szempontjából, arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a betegnek is óriási szerepe van a gyógyulásában. Egészségpszichológusként sokszor az a feladatunk, hogy a beteget és a hozzátartozókat is emlékeztessük a beteg saját hozzáállásának fontosságára és aktív szerepe megőrzésének fontosságára.
Az elsődleges és másodlagos betegségelőnyök a beteg szereppel járó kedvezmények fogalmai a pszichológiában. Emlékezzünk csak vissza: Amikor legutóbb betegek voltunk, valószínűleg nekünk is jólesett, hogy több figyelmet, szeretetet, törődést kaptunk. Ilyenkor a környezet hajlamosabb elnézőbbnek, elfogadóbbnak lenni, hiszen a betegségben „szenvedő" esendővé válik, ami által empátiát vált ki az őt körülvevő személyekből. Férfiaknál ez a jelenség még inkább megfigyelhető, ugyanis a felmérésekből tudjuk, hogy ők, ha a nőkhöz képest ugyan ritkábban is számolnak be különféle tünetekről, amikor ezt mégis megteszik, hajlamosak súlyosabbnak ítélni azokat.
A legtöbb embernek van valamilyen hétköznapi függősége, ezzel viccelődni is szoktunk. Takarítás, rendrakás, a zár ellenőrzése indulás előtt, a csap kétszeri elzárása mind-mind olyan hétköznapi tevékenységek, amelyek normálisnak tekinthetők, persze csak egy bizonyos pontig. Ha már elkezdenek hátráltatni a napi életvitelünkben, szenvedésnyomást okoznak, és már úgy érezzük, nem mi irányítjuk ezeket a gondolatokat, tevékenységeket, hanem ezen kényszerek irányítanak bennünket, akkor mindenképp érdemes szakemberhez fordulni.
A kényszerbetegségek diagnosztikája és kezelése pszichiáteri vagy klinikai szakpszichológusi feladat. Azonban, ha a „függőségek" viselkedéses, egészségmagatartással kapcsolatosak, és nem érik el a patológiás szintet, akkor az egészségpszichológus is hasznos segítséget nyújthat elhagyásukban. Ilyen lehet például a dohányzásról való leszokás, a testmozgás elkezdése, az egészségesebb életmódra való átállás, vagy a mentális egészséget célzó tevékenységek, például a meditáció mindennapossá tétele.
Az egészségpszichológus nemcsak egyénekkel, hanem közöségekkel is foglalkozik, előszeretettel tart például prevenciós (azaz megelőzést célzó) programokat is, különféle színtereken, mint például iskolákban, munkahelyeken, kórházakban. A megelőzés témája lehet a szexuális nevelés, a drogprevenció, a szűrővizsgálatok fontosságára való figyelemfelhívás vagy a mentális betegségekkel kapcsolatos előítéletek csökkentése.
Vannak olyan, többek között mozgásszervi vagy légzőszervi megbetegedések, amik hosszabb idő után követést kívánnak az orvosi csoport részéről, és ilyenkor fontos az is, hogy a személy fizikai állapotának nyomon követése mellett a pszichés követés is megvalósuljon. Ilyen esetben is érdemes egészségpszichológushoz fordulni.
Bizonyos betegségek jobban, mások kevésbé érintik a személy énképét. Általában a testet érintő elváltozások, például rákos megbetegedések esetén nőknél a haj elvesztése, vagy különféle testrészek amputálása esetén a pszichológiai segítségnyújtás kulcsfontosságú része a megváltozott testi élménynek a feldolgozása, az új testképnek az elfogadása. A testképváltozás a folyamat természetes velejárója, mégis gyakran megrémiszti az érintetteket és intenzív szorongást kelt. A különféle művészetterápiás, imaginációs eszközök alkalmazásával és a terápiás jellegű beszélgetésekkel jelentősen csökkenthetők a testtel kapcsolatos negatív érzelmek, aggodalmak.
Végül, de nem utolsósorban fontos megemlíteni, hogy az egészségpszichológus feladatkörei közé tartozik a beteg hozzátartozóinak támogatása is, valamint a kezelőszemélyzet lelki támogatása és kiégésprevenciója is.
