No, de miből? – tehetjük fel a kérdést. Mivel a Magyar Szó eme mellékletének állandó munkatársai közé tartozom, figyelemmel kísérem az anyalapban megjelent, egészségüggyel kapcsolatos cikkeket is, főleg, ha ehhez hasonló hírt pillant meg az ember:
„Szerbia polgárai az előző évben több mint hétmillió csomag nyugtatót és antidepresszánst fogyasztottak el, legalábbis a kiadott receptek alapján – tudta meg az Euronews Szerbia a Köztársasági Egészségbiztosítási Alaptól. Nagyjából 2,49 millió doboz bromazepámot és lorazepámot, 1,26 millió doboz diazepámot és 188 ezer alprazolámot adtak ki. Habár 2021-hez képest 6,5 százalékos csökkenés tapasztalható ennek a gyógyszercsoportnak a használatában, a fenti adatok továbbra is nagymértékű nyugtatóhasználatot jeleznek.”
Azaz Szerbia lakosságára rávetítve minden állampolgárra jut évente egy-egy doboz nyugtató vagy épp kedélyjavító gyógyszer. De tudjuk-e valójában, hogy mi a különbség e két hatóanyagcsoport között? Mikor és milyen formában alkalmazzuk ezeket a készítményeket a medicinában? Okoznak-e valódi gondot ezek a gyógyszerek a társadalom számára? Ezekhez hasonló kérdésekre próbáljuk megkeresni a választ, egyfajta önreflexióként, illetve magyarázatként a már megjelent cikkre.
Tisztázzuk! Mi micsoda?
Először is tisztázzuk le a téma gyógyszerészeti részét! Az utóbbi évek tapasztalatai alapján sokszor találkoztam a nyugtatószerek és az antidepresszánsok, kedélyjavítók fogalmainak összekeveredésével, pedig két nagyon különböző hatóanyagcsoportról beszélünk. A szorongáscsökkentő és nyugtató készítmények, melyek közül a cikkben felsorolt benzodiazepinek (alprazolam, brőmazepam, lorazepam stb.) a legelterjedtebbek, az agy azon apró sejtjeire hatnak, mint amelyekre például az alkohol is. Képzeljük el, hogy minden egyes idegsejtünkön találhatók apró lakatok, melyeket különböző kulcsok nyitnak. Ezek a kulcsok lehetnek olyan anyagok is, melyeket a szervezet maga állít elő, azaz endogén eredetűek, de lehetnek olyanok is, melyeket a külső környezetből vesz fel a szervezet, ezek az úgynevezett xenobiotikumok. Xenobiotikum lehet méreg, de például gyógyszer is.
Hiszik vagy sem, az alkohol és a szorongáscsökkentő gyógyszerek, bár külalakra egészen másmilyenek, hasonló idegi „lakatokba” illenek bele. Mikor egy sejt reakcióba lép az etil-alkohollal vagy egy szorongáscsökkentő-molekulával, olyan kapuk nyílnak ki, melyek sok negatív töltésű részecskét engednek be a sejt belsejébe. Ennek következtében a sejt negatív töltésűvé válik, és sokkal erősebb impulzusokra van szüksége ahhoz, hogy megint működésbe tudjon lépni. Így tehát az agyban lévő sejtek izgatottsága csökken, ezzel együtt pedig maga a szorongás is. Dózisfüggően a benzodiazepinek nyugtató hatásúak, nagyobb dózisban hipnotikumként, azaz altatóként alkalmazhatók, míg még nagyobb dózisban anesztetikumként, azaz műtétek alkalmával indokolt alkalmazásuk. Az alkohol dózisfüggő hatásáról szerintem nem kell részletes leírást adnom, mindannyian tudjuk, hogy kismértékben maga is csökkenti a szorongást, felszabadulttá tesz minket, beszédessé, a táncparkett ördögévé, ám nagyobb dózisban már szedáló hatása van, míg kritikusan magas vérkoncentráció esetén akár mérgezést és halált is tud okozni.
Rendben, de akkor mik azok az antidepresszánsok? Mint már ismeretes, a depresszió egy betegség, nem egy emberi tulajdonság vagy választani kívánt állapot. Bebizonyították, hogy depresszív, melankolikus embereknél az agyban genetikai vagy epigenetikai okoknál fogva kevesebb szerotonin és adrenalin nevezetű vegyület termelődik. Az adrenalin talán az ismertebb kettőjük közül, mely például akkor termelődik, ha emberek elé kell kiállnunk produkálni magunkat. Ugyanez az adrenalin felelős azért, hogy napközben legyen „kedvünk és erőnk” élni, tenni mindennapi dolgainkat. A szerotonin pedig az oxitocin és az endorfin mellett a harmadik legfontosabb boldogsághormonunk. Érthető tehát, hogy ha ezeknek az agyi molekuláknak az aránya felborul, egyszerűen nem termelődik belőlük elég, szomorúnak, kilátástalannak láthatjuk a világot, és még az ágyból sem tudunk kikelni, hosszú heteken vagy akár hónapokon át. A xenobiotikumok közül megint kettőt említenék, melyek ugyanazon „kulcslyukon” hatnak, mégis másmilyen hatást fejtenek ki, pont úgy, mint ahogy azt kifejtettük a szorongáscsökkentők és az alkohol esetében. A diszkódrogok többsége, úgymint az amfetamin és származékai, valamint az extasytabletták fő hatóanyaga az MDMA, olyan anyagok, melyek képesek utánozni a már említett neurotranszmittereket, azaz az adrenalint és a szerotonint. Képesek kinyitni azokat a bizonyos sejtszintű kapukat, melyektől pár órán keresztül eufórikus gyönyört és nyughatatlan energiát él át az ember. Az efféle stimuláció miatt szoknak rá az emberek oly könnyen ezekre a pszichoaktív vegyületekre, hiszen ilyenkor egy mesterséges boldogságcunami keríti hatalmába az embert. No, de akkor miért árulják az antidepresszánsokat gyógyszertárakban? Azok is drognak számító kemikáliák?
Természetesen nem így van, és ennek nagyon logikus okai vannak. A kedélyjavító gyógyszerek nem kötődnek a sejt lakatjaihoz, nem okoznak mesterséges boldogságot. Ezek a kemikáliák képesek megakadályozni a szervezetben természetesen termelődő szerotonin- és adrenalinmolekulák felszívódását. Ha ezek a hormonszerű anyagok nem semmisülnek meg, akkor szépen lassan felhalmozódnak az idegekben, így visszaállítva azok megfelelő mennyiségét a szervezetben.
Fogadjuk el az orvos tanácsát!
Látjuk tehát, hogy a két betegségnek és a rájuk használt gyógyszereknek semmi közük egymáshoz biokémiailag, ezért is fontos a fejünkben különbséget tenni közöttük. Ez a megkülönböztetés azért is fontos, mert míg az egyikre gyakorlatilag nem lehet rászokni, addig a másik, egészen komoly közegészségügyi problémát okoz társadalmunkban. Hogy melyik gyógyszermolekula lehet a veszélyesebb? Míg az egyik csak hozzájárul a test természetes kémiai egyensúlyának visszaállításához, addig a másik közvetlenül azokra a bizonyos lakatokra képes kifejteni hatását. Bizony a közhiedelemmel ellentétben a nyugtató szerek sokkal nagyobb problémát okoznak, mint az antidepresszánsok. A nyugtatók, ha azokat nem racionálisan használjuk, pontosan olyan függővé képesek tenni az embert, mint az alkohol. Sőt, a statisztikák azt mutatják, hogy míg a férfiak többsége inkább alkoholhoz nyúl, addig a hölgyek körében nem az alkoholizmus, hanem a „tabletománia”, azaz a gyógyszerfüggőség okoz igencsak nagy problémát. Pont úgy, ahogy az etil-alkohol esetében, amelyben állandóan nő a szervezet toleranciája, sőt szükséglete az alkohol iránt, a gyógyszerfüggőség is el tud érni évek alatt egy olyan szintet, hogy a szokásos napi adagnak akár a tízszerese is kell ahhoz, hogy az illető megérezze idegcsillapító tulajdonságait. Valószínűleg ennek a függőségi mechanizmusnak köszönhető, hogy tavaly több mint hétmillió dobozzal került eladásba ez a gyógyszercsoport Szerbiában.
Egy dolgot viszont fontos leszögezni, mielőtt mindenki fogná a gyógyszeresfioláit és a cikk elolvasását követően kidobná azokat a szemeteskukába. Ezeket a molekulákat nem véletlenül helyeztük a mérgek csoportja helyett a gyógyszerek kategóriájába. A gyógyszer elsődleges feladata az, hogy gyógyítson, pont úgy, ahogy a benzodiazepineknek is kulcsfontosságú szerepük van különböző szorongásos betegségek, pánikroham, inszomnia vagy a már említett műtétek előtti felkészítő anesztézia esetén. Ha az orvosunk úgy dönt, hogy szükségünk van ezekre a gyógyszerekre, akkor fogadjuk el a tanácsát, recept segítségével váltsuk ki ezeket a gyógyszereket, és pont olyan mennyiségben és időtartamig használjuk őket, ahogy elő van írva. Ha betartjuk az orvos, illetve a gyógyszerész utasításait, akkor – higgyenek nekem – nem kell félni a hozzászokás veszélyeitől. Ha viszont az addíció már kialakult, akkor mindenképpen keressük fel kezelőorvosunkat, pszichiáterünket! Megfelelő kontroll mellett és a dózisok fokozatos csökkentésével, pszichoterápia vagy más kiegészítő fitoterápiás módszereket kombinálva sikeresen kiszabadulhatunk e nyugtatók szorongató markából.
(A cikk csak tájékoztató jellegű, és semmiképp sem helyettesíti a szakmai konzultációt.)
Nyitókép: pixabay.com
