A muzslyai Petőfi-szobor

MÁSOKNAK TUDOMÁSÁRA HOZNI

Újságíróként úgy vagyok vele, a téma, ezúttal Petőfi mellszobra, amiről írok,  nem egy egyszerű élmény, emlékkép rögzítése, hanem próbálok valami többet belevinni. Időben, térben lehetőleg szinte mindent felszívni magamba, ráfigyelni a környezetemben levő dolgokra és észrevenni azokat az embereket, jeleneteket, akik és amik mellett az egyszerű járókelő elmegy, vagy elnéz fölöttük. Muzslya központját könnyen belaktam.

"ÉNEKELNEK ÉS MEGHALNAK"

Először vagyok itt Muzslyán álmosító esős időben, a Petőfi-szobor lélegzete hűvös, arcom mellett suhogó kard és mindenféle árnyak kavarognak. Az jár a fejemben, Petőfit olvasva milyen közel kerültem verseihez. Lehetett szó a fényre törő virágról, az imádattal szemlélt nőről, nemcsak az időből, de az emlékeinkből is kidöcögő szekérről, vagy ráncos kezek felülmúlhatatlan szépségéről. Mitől szépülnek meg földanyánk repedései, ahogy Petőfi fogalmaz: "emberek hazája"? Mitől telnek meg a tarisznyák "szegénylegények" lovainak etetésére? Aki ennyi változatban láttat, az érzékeny művész. Petőfi csodateremtésre törekedett? 

A MUZSLAI PETŐFI-SZOBOR MARGÓJÁRA

Milyen mély tisztelettel állok meg minden esetben egy-egy Petőfi-szobor előtt, azt alulról, felülről, jobbról, balról megnézem, hogy véleményt mondhassak róla.
Petőfi arca életes. Az arcban tükröződő jellem, az arcban megragadott karakter fogott meg. Nem pusztán arckép, hanem a megelevenedett élet tanúja, mély érzések, magasztos gondolatok, nyugtalanító kérdések, megalapozott válaszok hordozója. A bronzból készült mellszobor a csongrádi Máté István alkotása.

És megtörtént, hogy a látványtól eltátottam a számat.

TALÁLKOZÁS

Muzslyai beszélgetőtársaim, szinte valamennyien a Petőfi Sándor MME tagjai, valahogy mellém nőttek. Egyszerűségükkel, közvetlenségükkel, egészséges szókimondásukkal. A lelkileg jóllakott emberek nyugalmára emlékeztettek. Ugyan kozmikus sebességgel rohan az idő, de a muzslyaiak tudnak behelyettesülni féltve őrzött hagyományainkba. Hiszen annyi lelki batyujuk van.
Dobó József, a muzslyai Petőfi Sándor MME elnöke számol be erről:

– Az egyesület keretében tizenvalahány szakcsoport ténykedik: ének-, tánc-, mazsorett-, mesemodócsoport, valamint a citerazenekar. Az amatőr festők mindent begyűjtenek, ami a szemük elé kerül, állandó kiállításuk van az egyesületünk színháztermében és a Magyar Házban. A Nők Klubjában micsoda ügyesség és móka honol! Az amatőr színészek előadásaiban nem vész el a magyar drámairodalom költészete és humora, legnagyobb sikerrel a János vitézt vitték színre. Nemcsak borvizek fakadnak itt, méhészek ízesítik sorsunkat édes termékeikkel.
Anyámnak állandó olvasmánya volt Petőfi – kezdem a történetszövést – és részben a saját gyönyörűségére, részben az enyémre továbbadta nekem az ő Petőfi-élményét. Gyerekkoromtól olvasott fel nekem Petőfit nagyapám szépséges kötetéből. Petőfi-dalokat énekelt. Nekem gyerekkoromban hallatlanul erős Petőfi-élményem volt. Ha valamit meg akarunk szerettetni, az legyen szép, legyen kívánatos. És vannak olyan könnyek, amiket nem tud kitörölni a szeméből az ember.
Juhász Törköly Krisztina, az MME tagja szakít félbe:

– Első költői élményeim főként iskolai olvasmányokhoz kapcsolódnak, de hogy ezek nem lehettek véglegesek és mélyek, az bizonyítja, hogy nem igazán emlékszem rájuk. Ellenben pontosan emlékszem arra a Petőfi-versszakra, amely kamaszkoromban került hozzám, és amely egy életre megragadott.

A Petőfi-szabadságeszmék, a forradalmi eszmék, azok lassan, lassan belém ivódtak. Hozzászoktattak, hogy az embernek úgy kell gondolkodnia, és olyannak kell lenni, ahogyan azt Petőfi látja. Mgr. Hallai Zoltán történész hozzáteszi:

– Itt a környéken Petőfi neve lankadatlanul fenntartja az érdeklődést. Nagybecskereken, ötven kilóméterre tőlünk pedig Tordán Petőfi a névadója a művelődési egyesületeknek. A gimnáziumban, ahol tanítottam, a szerb történész kollégák is kötődtek Petőfihez. Petőfit apai ágon saját magukénak érezték. Éppen ezért kiálltak kezdeményezéseink mellett, sose csináltak belőle problémát.
A magyarországi Sándorfalva Petőfi-mellszobrot ajándékozott a muzslyai Petőfi Sándor MME-nek, a többéves gyümölcsöző együttműködés jegyében. A melegséget, amit a helyiek a sándorfalviaktól kaptak, elraktározták nehéz napokra. Segítségük szorosan öszeforrt Pataki Zsuzsannának, a sándorfalvi Budai Sándor Kulturális Egyesület igazgatójának nevével, mivel a szoborállítás az egyesület sikeres pályázatának köszönhetően történhetett meg. A Nemzeti Civil Alapprogram Nemzetközi Civil Kapcsolatok Európai Integráció Kollégiumától kaptak egymillió forintos támogatást határon túli köztéri szobor felállítására. Persze, a legtöbb ötlet akkor ér valamit, ha nem veszi körül légüres tér, ha megértés fogadja. Szerencsére így történt ezzel az elképzeléssel is, amelynek eredményét odaadó szervezői munka nyomán láthatjuk ma Muzslyán.

Dobó József, az ME elnöke kapcsolódik be a beszélgetésbe:

– A magyar kultúra napja alakalmából 2010-ben felavatták a névadó költő mellszobrát a Petőfi Sándor MME előtti téren. Megtalálható Muzslya monográfiájában, hogy ez volt a Bánság első Petőfi-mellszobra, Vajdaság területén pedig a második. A szoboravatón a helybélieken kívül jelen voltak értelemszerűen a magyarországi Sándorfalva, valamint a Magyar Köztársaság belgrádi nagykövetségének és a szabadkai főkonzulátusnak a küldöttségei. A mellszobrot Kakas Béla, Sándorfalva polgármestere és mgr. Hallai Zoltán, Muzslya tanácselnöke leplezték le. Megszépült hirtelen a júniusi nyár, amikor Szigeti András, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának alkonzulja egy irodalomtörténész gondolatát idézte akkor: „Petőfi szavai áthallatszottak még az ágyúdörgéseken is. A muzslyai szoboravatás pedig azt bizonyítja, hogy Petőfi szavai a határokon is áthallatszanak.” Igen, Petőfi életműve, értékrendünk sarokkövei maradtak. Nem nőtte be a fű. A bronzból készült Petőfi-szobor emberléptékűvé vált. A suhanckorúaknak megmozgatta színes képzeletvilágát, az ünnepségre egy kitűzőt készítettek Petőfi arcképével, és "Petőfi él" felirattal. Az is fontos, hogy minden évben van mire várni, van mire készülődni. Mind több és több egyesület jön ide és koszorúz velünk együtt, a mai időkben 10-12 szervezet helyezi el a kegyelet virágait. Március 15-ére a Szervó Mihály Általános Iskola diákjaival közösen készítünk műsort.

Mgr. Hallai Zoltán történészben óhatatlanul felötlik:

– Ez az ünnep azért más, mert a település és a környék magyarsága egy olyan helyet kapott, ahol illően tud történelmünk egyik legnagyobb eseményére emlékezni. Előtte ezt megtettük a Petőfi Sándor Kultúregyesület dísztermében vagy pedig a szentmisén.
Itt a szórványban kinek ne szaporázna a szíve verése, ha lehajolhat múltjának forrásaihoz. A közvetítésnek pedig leghatásosabb eszköze az irodalom. Mai napig verspályázatokat szervezünk, irodalmi esteket tartunk. Ilyen szellemben élünk. Miközben meg kell harcolnunk magyarságunkért, azért, hogy magyar nyelvű óvodát, magyar nyelvű osztályokat indítsunk, a Petőfi Kör működéséhez anyagi támogatást szerezzünk vagy eleget tegyünk annak a feladatunknak, hogy a becskereki újságban megjelenjen rólunk egy cikk. Mi, muzslyaiak, a szabadságról álmodunk, bátorítást merítünk ahhoz, hogy mindennap talpon maradjunk.
Kónya Kovács Ottília, újságíró, az MME tagja folytatja a gondolatmenetet:

– Ki szereti, ha gúzsba kötik? A szabadságvágy mindannyiunkban benne él, csak egyénenként másként értelmezzük. Az Újvidéki Rádió újságírójaként minden év március idusán végig kísérem a történéseket. Az újvidéki kollégisták is eljönnek. Felvonulva, a nevelőtanárokkal. 30-40-en. Lépést igyekeznek tartani nemzeti ünnepünkkel. Van úgy, hogy történelmi visszatekintést is tartanak, a forradalom és szabadságharc napjaira emlékeznek. Arra is volt példa, hogy dalra fakadtak. Ha százfele is kell szaladnom március 15-én, sose mulasztom el, hogy ide is eljöjjek. Nekem a szobornál a helyem. A magyar népnek korán elhunyt nagy hőse mellett.
mgr. Hallai Zoltán történész hozzáteszi:

– Petőfi halála az egyik legtitokzatosabb történet. Az újabb kutatási eredmények azt bizonyítják, hogy Petőfi nem halt meg a segesvári ütközetben, hanem orosz fogságba került, egészen haláláig Barguzinban élt, verseket írt. Ezt az elméletet szerintem újra kellene értelmezni.
Itt, Muzslyán, a közösség tagjai a legszínesebbet próbálják adni magukból. Rendezvényeiken azt szeretnék elérhetővé tenni, ami ténylegesen jellemzi őket.
Dobó József, a Petőfi Sándor MME elnöke megállapítja:

– Ugyancsak jó döntés volt, hogy 15 évvel ezelőtt életre hívtuk a "Petőfi a szívünkben" szavalóversenyt, ahol kimondottan lírai mondanivalóval lehetett a közönség felé fordulni. Nagy magabiztosság kellett hozzá, hogy Magyarittabéről, Magyarcsernyéről, Nagybecskerekről is eljöjjenek a szavalók. Ugyanakkor ezekben a versekben benne van a versmondók arca is, hiszen ők maguk vállalkoztak valamilyen belső tartalom kifejezésére. A győztesek minden alkalommal felléptek a március 15-i ünnepi műsorban és az arcuk sugárzott a verseken keresztül. Az idén is így lesz.
Kónya Kovács Ottília szerint ezek azonban nem csupán személyes eredmények, hanem jól működő, összehangolt csapatmunka áll mögöttük:

– Jó volt látni, ahogyan generációk és újabb korcsoportok kalandoztak, egyensúlyoztak a versek között. Voltak nagyon jó versmondók, akik nemcsak megsejtették azt, amiről szavaltak, hanem megértették, megalkották önálló véleményüket a világról. Amikor közel százan teljes lendülettel, lobogva felsorakoztak a színpadon, kimondottan kivirágzottak. Többször középiskolások is bevállalták a versmondást. Én arra figyeltem fel: akiket valóban megérint Petőfi költészete, azok a gyerekek kutatnak az újdonságok után. Amikor például a fiam indult a szavalóversenyen, bizony felcsaptuk a Petőfi-kötetek fedelét, na, keressünk valamit! Így találtuk meg a Füttyöt. Ez a vers olyan jópofa. Úgy látom, akik őszintén szeretik a verseket, feloldódnak a szavalásban, mi meg örömmel látjuk, még mindig él Petőfi.