A dalok által őszintén kell kifejeznünk magunkat!

Sóti Julit nem kell bemutatni a vajdasági fiatalok többségének, mivel már nagyjából húsz éve a zenei paletta egyik üde színfoltja. Eddigi karrierje során több zenekarban is megmutatta már tehetségét, mint például a Flashback vagy a Night Cruisers Band, énekelt a Folkfree együttesben és a Budapest Riddim Bandben is, míg jelenleg a Perpetuum Mobile zenekar tagjaként és a Sin Seekas frontembereként éri el sikereit. A Sin Seekasnak eddig három albuma jelent meg, jelenleg a következő lemezen dolgoznak.

Sóti Juli a kőbányai zenei stúdióban elvégzett tanulmányai mellett magyar szakos tanári diplomát is szerzett Újvidéken. Párjával, Pakai Ákossal éltek már Budapesten, Újvidéken, jelenleg pedig Zentán telepedtek le. A munka terén is aktív, az idei Róka Festen zenei szervezőként, míg az ősszel egy Zentán megszervezésre kerülő tehetségkutatón szervezőként működik közre. Pályája során a zenei világa is folyamatosan változott, és a kezdeti akusztikus zenélést később felváltotta a ska, a hiphop és a reggae stílus. Ez utóbbi mindig is nagyon közel állt hozzá, teljesen azonosulni tudott vele. A Sin Seekas együttes magja mindvégig együtt maradt körülötte, miközben számos tagcserén estek át az évek alatt, amíg ki nem alakult a jelenlegi formációjuk. Minél több helyszínen szeretnének fellépni, leginkább mégis a balkáni országokban látják a saját potenciáljukat, mivel az általuk képviselt zenei stílus ezen országokban örvend a legnagyobb népszerűségnek. Sikereik között említhetjük a 2011-es Festival Omladina ifjúsági zeneszerzői versenyen elért első helyüket, a Hangfoglaló pályázaton elért sikerüket, valamint azt is, hogy a közelmúltban harmadik helyezést értek el a belgrádi Bunt rockfesztiválon. Időközben a balkáni régióból érkező 358 együttes közül beválogatták őket a legjobb 22 közé, így a Banja Lukában megrendezésre kerülő Demo Festen is felléphetnek. Sikereik apropóján az énekesnőt a múltról, a jelenről és a jövőről kérdeztük.

Hol hallottatok először a Bunt fesztiválról? Mikor és miért döntöttetek úgy, hogy részt vesztek rajta?

– Már régebben is hallottunk erről a fesztiválról, mivel a mostani már a hetedik évada volt, sőt már korábban is neveztünk dalunkat a toplistára. Őszintén megvallva, nem igazán mertünk olyan rendezvényre vagy eseményre jelentkezni, amelyek Belgrád-központúak, mivel azt éreztük, hogy nem túl sok esélye van egy kisebbségi, esetünkben magyar ajkú tagokból álló zenekarnak egy ilyen megmérettetésen. Tudatosan az Eci Peci dalunkat választottuk erre a versenyre, mivel a refrénjét mindenki ismeri, még a szerb ajkúak is, a különböző versszakai pedig magyar nyelven vannak, ez pedig egyfajta izgalmas kettősséget ad neki. A ska stílus és a dal vége felé hallható hiphop, valamint a rockzene találkozása miatt egy, a többitől teljesen eltérő dalt sikerült a színpadra vinnünk. Úgy éreztük, hogy nincs veszítenivalónk, és mindenképp megpróbáljuk, emellett bíztunk abban is, hogy a mai, megváltozott, nyitottabb világban talán elérjük azt, hogy a belgrádi televízióban, főműsoridős sávban magyar nyelven is megszólalhasson egy zeneszám. Úgy emlékszem, erre nem igazán volt példa az elmúlt nagyjából húsz évben, tehát ez mindenképp büszkeséggel tölt el.

Milyen érzés adaiként végigjárni a világ színpadjait?

– Amikor az ember adaiként ott áll a színpadon, és harmadik helyezést ér el egy Bunt rockfesztiválhoz hasonló eseményen, akkor tudja és érzi, hogy ez teljesen mást jelent nekünk, mint ha egy belgrádi zenekar érné el ugyanezt. A műsor során a bekonferálásnál is elmondták, hogy a zenénknek köszönhetően igazi, hamisítatlan vajdasági hangulat megjelenítése várható. Bevallom, volt olyan időszakunk, amikor hihetetlennek gondoltuk, hogy egy kisvárosból jövő zenekar ilyen magasságokba és ennyi helyre eljuthat. Több budapesti zenekar vokalista tagjaként volt alkalmam zenélni Moszkvában, Pozsonyban, Lengyelországban, és mindegyik hatalmas élményt jelentett számomra, ráadásul nagyon sokat tanultam is tőlük. Valójában én mindvégig Vajdaságban éltem különböző kisvárosokban, eltekintve attól az időszaktól, amíg Budapesten és Újvidéken. Végül Zentán telepedtem le, nem egy nagyvárosban, ami tudatos döntés volt a részemről. Szeretek ilyen kisvárosban élni, mint amilyen például Zenta, mivel számos pozitívuma van, mondjuk egy saját kis próbaterem, egy kis kert, ahol paradicsomot tudok termeszteni és hasonlók. Természetesen kritikaként nagyon sokszor megkaptam, hogy ha a zenekar tagjai Budapesten élnének, akkor már sokkal előrébb tarthatnánk, mivel hatalmas potenciál van még az együttesben. A nagyvárosi életnek meglenne az az előnye, hogy közelebb lennénk a zenei körökhöz, több embert tudnánk gyorsabban megismerni, viszont úgy gondolom, emellett van más is, ami számít. Véleményem szerint egy karrier csak úgy tud jól működni, ha az ember boldog és kiegyensúlyozott. Ha valaki csak a karrierjét hajtja, és beáldozza önmagát, nem figyel a saját igényeire, lelki békéjére, akkor hosszabb távon nem lesz sikeres, mivel közben elfogy, lemerül, kiég. Nekem szükségem van arra, hogy elmenjek a szomszédba a barátokhoz, vagy lemenjek a Tiszára, ahol kikapcsolódhatok. Ilyen szempontból is ideális az otthonunk itt, Vajdaságban.

Milyen az, amikor Sóti Juli nehezebb periódusban van, mi tudja motiválni, mi ad neki erőt a folytatáshoz?

– A hétköznapokban is pörgős vagyok, de mostanra már megtanultam pihenni is. A párkapcsolat is rá tud mutatni dolgokra, mivel a párom sokkal nyugodtabb ember, és ő is arra sarkallt, hogy sokkal több és minőségibb időt kellene pihenésre szánnom egy-egy pörgősebb buli után. Úgy mondanám, hogy van, akinek a pörgést kell megtanulnia, és van, akinek a pihenést. Nemrég volt egy időszakom, amikor egy héten belül játszottunk Belgrádban és Dubrovnikban, interjúk sokasága várt rám, és a vége felé már olyan mértékű fáradtság tört rám, hogy úgy éreztem, fel sem tudok kelni az ágyból. Egyre kevesebbet tudtam aludni, és ennek következtében kezdett elfogyni az energiám. Az utóbbi egy évem nagyon nehéz volt, emellett nem titkoltan van egy mentális betegségem is, amellyel együtt kell élnem. Ez a komplex poszttraumás stressz szindróma, amely időnként hatással van a hétköznapokra is, de a kezelésekkel ugyanolyan életet élhetek, mint előtte, nem ijedek meg tőle, és most már tudom, hogy bizonyos energiákat hogyan tudok megmozgatni, felhasználni. Rengeteget segített az elmúlt egy évben az, hogy a színpadon nagyon sok energiát ki tudtam magamból adni, mivel nemcsak tombolós, bulizós számok vannak, hanem érzéki, líraibb dalok is, amelyek által ki tudtam adni magamból olyan érzéseket is, amelyeket másként nehezen tudtam volna. Ha nem koncertezünk hétvégén, akkor szeretek otthon maradni és pihenni. Elárulhatom, hogy nem igazán szoktam zenét hallgatni, nagyon szeretem a csendet. Éppen ezért zeneszerzőként is próbálok leginkább a belső hangokra, szövegekre figyelni, kizárva a körülöttem lévő zajokat.

Milyen környezet az ideális a dalszövegek megszületéséhez? Mi tud leginkább inspirálni?

– Tulajdonképpen az életem inspirál, a körülöttem zajló események, történések, a barátaim sztorijai, történetei. Például a vonat zakatolásában van valami hangulat, vibrálás, és a hosszú, unalmas út ellenére nagyon sok dalszöveg jutott már eszembe vonaton. Utazás közben nagyon inspirálódom, sokat is szoktuk kirándulni, túrázni a férjemmel. Egyszerű, hátizsákos túrákat választunk legtöbbször, mivel szerintem nem az utazás árán és milyenségén van a hangsúly, hanem azon, hogy ki tudunk-e mozdulni a komfortzónánkból. Arra vigyázok, hogy ha tehetem, akkor búvárruha legyen nálam, mivel nagyon szeretek búvárkodni.

Van-e olyan célod vagy olyan bakancslistás dolog, amit szeretnél elérni akár a magánéletben, akár a zenekaroddal?

– Nagyon fontos célom, hogy foglalkozzam a mentális egészséggel a zene kapcsán, akár úgy is, hogy iskolákban beszélnék erről a témáról a fiataloknak. Sokszor, ha rossz dolog történik velünk, akkor azt gondoljuk, hogy majd úgyis jön valami jó, pozitív dolog, amely majd elfeledteti velünk a rosszat, és hajlamosak vagyunk nem foglalkozni vele, nem dolgozzuk fel a traumáinkat. Itt, Vajdaságban, a Tisza mentén szeretnénk egy nagyobb közösséget kialakítani, a zenénk által nagyon sok fiatal hallgat és kedvel bennünket, sok barátunk van mindenfelé, akiket meg tudunk szólítani a dalainkkal. Fontosnak tartom, hogy akár mi, akár más, aki szót kap, az ne csak a tökéletesség mellett szóljon, hanem kiemeljen egyéb nehezebb fajsúlyú témákat is, amelyekről lehet és kell is beszélni. Szerintem, ha a fiatalokban elindítunk egy gondolatfolyamot, és ha őszintén kezdünk beszélgetni velük, akkor utána bátrabban fognak kérdéseket feltenni a szüleiknek, illetve nem kell szégyenként megélniük, ha úgy érzik, szakemberhez kellene fordulniuk. Nagyon nagy problémát jelent, hogy az idősebb és a fiatalabb generáció tagjai között hatalmas szakadék tátong, mivel itt van a mobiltelefon és az internet világa, amely sokszor egészen furcsa példákat, példaképeket állít a fiatalok elé, akik éppen ezért nem az idősebb személyeket látják maguk előtt mint követendő példákat, példaképeket. A legrosszabb az, ha valaki évekig húzza magával a problémáját, titkolja mindenki előtt, hiszen ha időben elkezd foglalkozni vele, akkor az életminősége is fog javulni.

Hogyan érzed, a bohémség és pörgés mindig jelen lesz a zenétekben, vagy elképzelhető, hogy idővel egyre több komoly téma kap majd helyet a szövegeitekben?

– Azok a zenék, amelyek a legutóbbi albumunkra születtek, már komoly témákról szólnak, annak ellenére is, hogy igazán lüktető, pörgős számok. A zenei stílus változása természetes folyamat, hiszen az ember is változik. Példaként említeném, hogy egy reggae-szám is szólhat a gyászfeldolgozásról, az adott zenei stílusra jellemző ütemek és hangok mögött ott lehet az a mondanivaló, az a távoli dolog, ami bennünk lakozik.

Mit üzennél azon fiataloknak, akik a zenei pályára készülnek? Mi szükséges ahhoz, hogy esetleg hasonló életutat járjanak be?

– Minden egyes időszaknak mások a kihívásai. Ha a mai világban indulna fiatalként a karrierem, akkor valószínűleg a TikTokra tenném fel a zenéinket. Mindig az adott korban kell tudni elérni a közönséget. A saját személyiségünkhöz legközelebbi, legőszintébb karaktert kell igyekezni kihozni magunkból, azt kell megmutatni a színpadon. Nem kell magunkra erőltetni egy adott zenei stílust, megjelenést, amelyek nem mi vagyunk, mert az hosszabb távon nem fog működni. Ha egy dal által valamit őszintén ki tudsz fejezni magadból, az lehet, hogy csak fokozatosan ér el minél több embert, és az is lehet, hogy nem fog mindenkinek tetszeni. Nem kell és nem is lehet mindenkinek megfelelni, ezt el kell tudni fogadni.

Hol találkozhat veletek a közönség legközelebb?

– Magyarországon több helyen is fellépünk, valamint Szlovákiába is megyünk zenélni, Vajdaságban pedig az Ada Festen júliusban, előtte egy héttel a Róka Festen a belgrádi Hornsman Coyote zenésszel együtt. Emellett megyünk a Ladánybene zenekar reggae campjére is, ahol már sokadik alkalommal én leszek a műsorvezető. Emellett szervezünk egy tehetségkutatót a zentai napok keretében, és ezúton is megragadom az alkalmat, hogy biztassam a fiatalokat, hogy akár egy gitárral, akár máshogyan, jelentkezzenek, és jöjjenek el erre a megmérettetésre. Tapasztalatból mondom, hogy az első színpadra állás nagyon meghatározó élmény lesz az életükben, a zsűritől pedig olyan építő kritikákat kaphatnak, amelyeket később a zenei karrierjük alakításában is felhasználhatnak. Nem mellesleg a tehetségkutató nyertese eljut a budapesti döntőbe, ahol egy több millió forintos fődíj és egy nagylemez kiadási lehetősége várhat rá. Vajdaság-szerte számos fiatal, tehetséges zenész van, akiknek fejében kiválóbbnál kiválóbb dalszövegek vannak, csak fel kell őket kutatni, lehetőséget kell számukra biztosítani. Éppen ezért biztos vagyok abban, hogy a vajdasági zenei életnek nemcsak múltja és jelene, hanem jövője is van.