A zentai Vízilabda Klubot 1930-ban alapították meg, amely azóta is rendületlenül folyatja a munkát és rengeteg sportolót nevelt ki a Tisza-parti városban. Mint ismeretes, az egyik helyi úszóiskola is a klub kereteiben működik, mégpedig Tóth László – vagy ahogy mindenki ismeri – Cila irányítása alatt. Hol máshol is készíthettem volna vele a beszélgetésemet, mint a zentai fekete medencében. Amikor odaértem, éppen a délelőtti úszóiskolás csoport leendő úszóbajnokai evickéltek ki fáradtan a fedett medence vizéből, és rohantak a szüleikhez elújságolni, mit is csináltak aznap az úszósuliban, hiszen a szülők nem lehetnek ott az oktatásokon. Cila elmesélte, hogy már 36 éve tanítja úszni a környékbeli gyerekeket, és ez alatt az idő alatt számtalan kihívással kellett szembenéznie. Hozzátette, hogy lánya, Ágnes és fia, László is besegítenek az oktatásban, valamint az edzések lebonyolításában.
Tóth László (Gergely Árpád felvétele)
– Amikor 36 évvel ezelőtt átvettem a vízilabdaklubot, akkor a létszámhiány miatt kellett, hogy úszóiskolát indítsak. Akkoriban az úszók és a vízilabdások nem voltak épp a legjobb viszonyban, ezért elindítottam a sulit, hogy a legelejétől fogva kineveljem a gyerekeket a csapatba. Egy idő után az úszók beleunnak a faltól falig való folyamatos úszásba és elkezdi őket jobban érdekelni a labdajáték. Amikor átvettem a klubot, csak egy szenior csapat volt, ezért meg kellett erősíteni a létszámot, összesen 100 igazolt játékost kellett biztosítanom, hogy felvegyenek a sportszövetségbe dolgozni. 1987-ben vettem át a klubot és 1994-ig szenvedtem, mire összejött a 100 igazolt gyerek. Egykoron az úszósuliban is több gyerek volt, de Zentán is sokkal többen éltek, mint most. Egy év alatt 180–190 gyerek is tanult nálunk úszni, de a népvándorlás miatt ez a szám jóval lecsökkent. Az úszásoktatást mindig mellúszással kezdjük, az az alapstílus, hiszen abból indul ki minden. Az utóbbi 10 évben drasztikusan lecsökkent az úszóiskolások száma, tavaly volt egy kisebb fellendülés, az első körben 90-en indultak és 78-an fejezték be sikeresen a képzést. Mi sem akartuk elhinni, de ez egy olyan év volt pont. Az idén 70-en jelentkeztek az úszóiskolába, amelyből 60-an meg is maradtak – mondta Tóth László.
Az edző elmesélte, hogy mindig vannak segítői, akikkel közösen készítik fel a gyerekeket az úszóvizsgára.
– Általában a vízilabdás lányokkal dolgoztam együtt, bennük több az alázat és a gyerekek iránti szeretet, a fiúk kevésbé voltak megbízhatóak. Az elmúlt években pedig már a fiammal és a lányommal közösen csinálom az úszóiskolát, ők rendesen elvégzik a munkát és hallgatnak rám. Hárman elegen vagyunk, de az egyik csoportba így is 25 gyerekkel kell foglalkozni, és ott már nehéz fenntartani a fegyelmet és a figyelmet. A szülőkkel elég nehéz összeegyeztetni az időpontokat, szinte mindenki máskor ér rá elhozni a gyerekét az iskolába. A gyakorlás a fedett medencében kezdődik, alacsony vízben. Sajnos, mi hátrányban vagyunk, hiszen nincs egy tanmedencénk, ahol a vízhez tudnánk szoktatni a gyerekeket. Az úszósuli 20 napig tart és mindennap van óra. Valakinek ez az idő elég, hogy megszokja a vizet és magabiztos legyen, de nem mindenkinek. Az úszóvizsgát lehet, le fogja tenni és átússza a medencét, de attól még nem lesz magabiztos és nem lehet maga elengedni például a medencére. Nagyon sokan, akik külföldön élnek, nyáron itthon íratják be a gyereküket az úszóiskolába, mivel máshol az úszásoktatás heti 1–2 alkalommal történik, és fél évig tart. Így több pénzt tudnak a szülőktől elkérni, viszont a gyerekek alig haladnak előre. Nálam mindennap van oktatás, még szombaton és vasárnap is. A 20 nap alatt itt megtanulják, amit kell. Nagyon jó visszhangja van a programunknak, sokan hozzánk jönnek úszni tanulni. Ez a napi egy óra arra elég, hogy kizárólag az alapokat megtanulják – mondta az edző.
Tóth László hozzátette, hogy a 15. nap után a kinti nagy medencébe viszi a gyerekeket, hogy szokják a mély vizet.
– Bent is folyamatosan emelem a víz szintjét, ezért nem éri őket váratlanul a dolog. Egy kicsit hátrány, hogy nálunk sötét a víz és nem látják a gyerekek, milyen mély a medence, számukra ez riasztó. A szülők nálam nem lehetnek bent a gyakorláson, egészen addig, amíg a gyerekek el nem sajátítják a tudnivalókat. Mindig a lebegéssel, siklással, kar- és lábtempóval, valamint a levegővétellel kezdjük a tanulást. Aztán ezeknek a mozdulatoknak közösen kell működniük, mint a kirakóst rakjuk össze a rendszert, és ameddig ők ezt nem tudják, senkit sem engedek be. Ha bent van a szülő, akkor a gyerek folyamatosan azt keresi, valamint ők is bekiabálnának mindent a tanulóknak, és ez így nem működik. Csakis ránk és az úszásra szabad, hogy figyeljenek, úgy lehet előre haladni. Deszkával nagyon sokat gyakorolunk, főleg a lábtechnikát, hiszen lábazás nélkül nincs úszás, vízilabda meg pláne. Nagy hangsúly fektetek rá, idejében meg kell, hogy ismerjék a deszkahasználat lényegét. Az úszósuli legelején elég nagy kihívás, amíg a gyerek bele meri tenni a fejét a vízbe, valamint az a rész, amikor felemelem a vízszintet és nem ér már le a lába. Náluk az az igazi töréspont, ha azt úgymond túléljük, akkor attól kezdve már könnyebb. Általában hatéves kortól várom a kicsiket úszni tanulni, de sok szülő már 4 éves korban erőlteti. Egyszerűen nem akarják megérteni, hogy egy 4 éves gyerek nem tud még 50 percen keresztül folyamatosan figyelni. Az elején sokkal több az elmélet mint a gyakorlati rész, és muszáj, hogy figyeljenek. Persze volt már olyan, hogy 4 éves is levizsgázott, de ez teljesen gyerekfüggő. Először minden jelentkezőt három napon át megfigyelek és meglátom, alkalmas-e már az úszóiskolára. A szülők legtöbbször azt mondják, hogy nagyon magabiztos és nem fél a víztől, aztán ez sokszor nem így van. Az elő három nap ingyenes, utána konzultálok a szülőkkel és megosztom velük a véleményemet. Van, aki hallgat rám, de olyan is akad, aki mindenképp be akarja íratni – mesélte Tóth László.
Az edző rámutatott arra, hogy nagyon fontos az úszóiskola után még eljárni a gyerekkel úszni, hogy gyakoroljon.
– Többször volt olyan, hogy a 20 nap után a tanuló többet nem jött le úszni, aztán a nyár végén elmentek valahová és jött később a szülő, hogy a gyereknek nem megy az úszás. Persze, hogy nem, fontos, hogy a vizsga után is járjon gyakorolni, de ezt sokan nem veszik figyelembe. Kihagynak pár hónapot és egyszerűen elfelejtik a dolgokat. Azt érdemes elmondani, hogy a 30 évvel ezelőtti gyerekek sokkal alázatosabbak voltak. Megtörtént eset, hogy egy 5 éves kisfiú nem jól csinált egy gyakorlatot, ezért a lábát megigazítottam, hogy jól csinálja, erre hátrafordult és azt mondta, hogy ha még egyszer hozzám érsz, leveszem a fejed. Szóval ilyesmire is volt példa, sokkal kevésbé tisztelettudóak a gyerekek. Sokszor nem is akarnak hallgatni a felnőttre. Régen az edzésen 10 gyerekből 8 igyekezett, alázatos és céltudatos volt, a maradék kettő pedig a lusta és a rendbontó. Akkor az a 8 megnevelte azt a kettőt, vagy egyszerűen lemorzsolódtak. Most viszont teljesen fordítva van, ketten akarják csinálni, a többi nyolc pedig inkább lazsál, sajnos. A vízi sportok most is népszerűek, viszont megváltoztak a dolgok. Ha egy gyerek elmegy bármilyen egyéni sportra, egy év alatt sokkal több díjat és érmet összeszed, mint egy vízilabdázó több szezon alatt. Ezért is választják sokan például a küzdősportokat, egyszerűen nincs olyan fajsúlya, mint egy csapatsportnak. Nekem legalább 10 gyerek kell egy korosztályból, hogy egyáltalán meccseket tudjunk játszani, tehát egész más a történet. Vannak nekünk szép eredményeink, de egyre nehezebb ide csábítani a gyerekeket, mivel a medencék nagyon rossz állapotban vannak, és mindenki természetesen oda akar járni edzeni, ahol szép a környezet. Nincs bennem semmi rosszindulat a másik sportágak felé, de sokkal jobb helyzetben vannak, mint mi – mondta az edző.
Tóth Ágnes (Gergely Árpád felvétele)
Tóth Ágnes 10 éve dolgozik úszóiskolában, emellett a kezdőknek az alap úszásoktatást, a haladóknak pedig a többi úszásnemet tanítja. Elmesélte, hogy ezenfelül az általános és középiskolás fiatalok vízilabdaedzésében is segédkezik.
– Idén 17 éve, hogy vízilabdázok, már gyermekként itt tanultam meg úszni, tulajdonképpen itt is nőttem fel a medencén. Nagyon szeretem a gyerekeket, szeretem a társaságukat, szeretek velük foglalkozni, és úgy érzem, ők is viszont szeretnek engem, amelyet mindig egy hatalmas mosollyal, öleléssel hálálnak meg. Az évek során megszerzett szakmai tudás és tapasztalat, mint sportoló, illetve a gyermekszeretet és a bennem lévő tanítói attitűd vezérelt arra, hogy apa nyomdokaiba lépjek, és mint segítőjeként, segédedzőjeként tevékenykedjek. Szerintem nagy ajándék, ha az ember a munkáját örömmel tudja végezni. A kisgyermekek őszinte és önzetlen szeretete szebbé varázsolja mindennapjaimat. Élmény velük együtt lenni, látni, ahogy változnak, fejlődnek, és jó megtapasztalni, mennyire különbözőek. Mindegyikük egyedi, ez teszi izgalmassá a közöttük töltött időt. Számomra a legnagyobb kihívás, amit saját tapasztalatból mondok, hogy a nem megfelelő, rossz körülmények ellenére is meggyőzzem mind a szülőket, mind pedig a gyerekeket arról, hogy érdemes időt, energiát és sok-sok lemondást belefektetni ebbe a sportágba, mert idővel meghálálja mindezt nekünk – fogalmazott az edző.
Tóth Ágnes rámutatott arra, hogy nagyon jó érzés, hogy a családjával dolgozhat együtt mindennap. Hozzátette, hogy a munkát a legnagyobb odafigyeléssel, több évnyi szakmai tapasztalattal és szeretettel végezik el.
– Mások vagyunk mindhárman, de úgy gondolom, teljes mértékben kiegészítjük egymást. Talán úgy fogalmaznék, hogy mindhármunkból kell egy kis darab, hogy egy kerek egésszé váljon az oktatás. Az egyik gyereket keményebb szóval lehet belátásra bírni, míg a másiknak simogatás kell, hogy kihozza magából a legjobbakat. Az én jelenlétem elsősorban a nyugodt, biztonságos és szeretetteljes légkör megteremtéséért felelős, egyfajta lelki támasza vagyok a gyerekeknek. Ha félnek, ha bátortalanok, én öntöm beléjük a lelket, bátorítom, buzdítom, motiválom őket. Apa jelenléte mindenképp szükséges ahhoz, hogy csend és fegyelem legyen az órákon. A testvérem pedig a jó hangulatért felelős. Minden kedves szó, amit mondunk, minden perc, amikor közösen gyakorlunk és játszunk, a gyermekek személyiségének egy-egy építőköve – fogalmazott Tóth Ágnes.
