Miután 1914-ben elkezdődött az első világháború, amikor a szerb csapatok kezdetben sikeresen ellenálltak a támadásnak, mégis 1915-ben a Központi hatalmak (Német Császárság, az Osztrák–Magyar Monarchia, az Oszmán Birodalom és Bulgária) az egyébként is jóval gyengébb szerb katonai egységeket visszavonulásra kényszerítették Montenegró és Albánia felé. Hivatalos adatok szerint ebben a visszavonulásban 240 ezer ember veszett oda, emelte ki Ljubomir Saramandić, a Korfun található Szerb Ház Múzeum kurátora. Rámutatott, a csaták és a zord téli időjárás megtépázta a több száz kilométereket gyalogló sereget. Görögországig mintegy 150 ezer szerb katona jutott el, közülük azonban a legsúlyosabb állapotban levőket a Vido-szigetre szállították. Naponta 200–300 ember vesztette ott az életét, a legtöbben nagyon fiatalok voltak, regruták. Sorsuk a szerb történelem egyik legmegrázóbb mozzanata.
Ljubomir Saramandić dedikálás közben (Fotó: Miklós Hajnalka felvétele)
A makedóniai front (más néven Szaloniki front) 1915 októberében nyílt meg az Antant (Franciaország, az Orosz Birodalom és Nagy-Britannia) csapatai Balkán-félszigetre érkezésével. A szövetségesek célja az volt, hogy a semleges görög területekről akadályozzák meg a Központi hatalmak szerbiai hadjáratának sikerességét, ám még abban az évben a terv kudarcba fulladt. Szerbia vereséget szenvedett a macedón fronton és a seregek visszavonulásra kényszerültek. Évekkel később azonban a szövetségesek éppen innen indították meg azt az 1918-as offenzívájukat, amelyet követően Bulgária a katonai kudarc szélére került. A választámadásban részt vettek azok a szerb katonák is, akik viszontagságos úton jutottak el Görögországba, ezért is olyan fontos a szerb történelem számára Szaloniki, illetve Korfu, valamint a hozzá tartozó Vido-sziget. Saramandić szavai szerint éppen ezek a fiatal regruták áldozatain, földi maradványain épülhettek fel az akkori Szerbia alapjai.
Vido szigete Korfu mellett található, mintegy tíz perc hajóút vezet erre a kis szigetre. Az első katonákat a feljegyzések szerint 1916. január 6-a és 21-e között szállították ide. A kimerült és beteg katonák itt soha nem épültek fel. Összesen 27 tömegsírt állítottak fel a köves parton, majd pedig amikor már nem volt hova elhantolni a testüket, a Jón-tengerbe süllyesztették őket. Feljegyzések szerint tízezer katona utolsó állomáshelye volt ez a sziget.
A kőkereszt, amit elsőként állítottak fel az áldozatok emlékére (Fotó: Miklós Hajnalka felvétele)
Több, mint 20 évvel később, 1938-ban megépítették Nikolaj Krásznova, orosz építész tervei alapján a ma is álló mauzóleumot. Ide helyezték át a 27 tömegsírban található katonák maradványait, összesen 1232 név található a márványtáblákon. Ők voltak azok, akiket azonosítani tudtak, de további 1532 ismeretlen katona csontjai találhatók a mauzóleum oldalán álló két csontkamrában, amelyeken albán műemlékek, domborművek láthatók ma. A mauzóleum talán az egyedüli objektum, amelyen még ma is a Jugoszláv Királyság címerét lehet felfedezni. Évtizedekig érintetlen maradt ugyanis a hely.
A görög emlékeket őrző kurátortól megtudtuk, arról nincs adat, hogy hány katona teste került a Kék sírhelyre, nincsenek feljegyzések. Becslések szerint 5-7 ezer katonát szállítottak erre a szigetre, de lehettek akár többen is. Saramandić elmondta, olyan fiatalok töltötték itt utolsó napjaikat, akik korábban, mielőtt besorozták őket, soha nem hagyták el a falvaikat, a földjeiket. Harcolni sem volt idejük megtanulni, a tengerrel is először találkoztak. Legtöbben éppen a kimerültségtől, a vízveszteségtől betegedtek le, sokszor enni sem volt mit. A Vido-szigetre vitték őket, mert járványra gyanakodtak, de valószínűleg ezeket a fiatal életeket meg lehetett volna menteni.
A mauzóleum 1938-ban épült fel, ma több, mint 2700 szerb katona csontjainak emlékhelye Vido-szigetén (Fotó: Miklós Hajnalka felvétele)
Habár a tragédiát számos költő versbe foglalta, sőt a mai napig ismert és többször átdolgozott dal is azt örökíti meg (Tamo daleko), évtizedekre feledésbe merült az emlékük. A lakatlan szigetet évtizedekig senki nem gondozta, a halál szigetének tartották, sőt a helyi halászok sem vetettek hálót ezen a területen. A szerb államvezetés 1993-ban megkapta a mai Szerb Házat Korfu szívében és a múzeum kialakításával Vido-szigete újra a figyelem középpontjába került. Ma, igaz, csak a nyári idényben látogató, és érkezésünkkor is éppen a sirályok uralták az évente 8 hónapon keresztül teljesen látogatóktól mentes szigetet.
A tragédia emlékének megőrzésében nagy szerepet játszottak azok, akik Korfun lábadoztak. Beszélgetésünkkor Ljubomir Saramandić rámutatott, a szigetre érkezésük után csupán három hónappal később, többen képesek voltak arra, hogy újra bekapcsolódjanak a harcokba. Halkidikire szállították őket, és ott csatlakoztak a Szaloniki frontra. A felépülésükkel pedig sikerült szervezettebben részt venni a harcokban. De nemcsak a harctéren bizonyítottak, hanem Korfu mindennapi életének hasznos részévé is váltak, ami már csak azért is fontos, mert a 110 ezer lelket számláló sziget akkor 150 ezer szerb katonának adott menedéket.
A kiállított tárgyak többsége eredeti, a leszármazottak tulajdona (Fotó: Miklós Hajnalka felvétele)
A Szerb Ház Korfu városában éppen ezeket az eseményeket tárja a látogatók elé. Két szinten kiállított tárgyakkal, emlékekkel, térképekkel és fényképekkel mutatta be a francia hajókkal Korfura érkező katonák útját: a Szerbia ellenállásától, a macedón front sikertelenségén keresztül, az Albánia felé történő visszavonulásuk útvonalán átélt nehézségeken át, egészen a Lazaretto (Gouvia és Korfu között található) szigeten kialakított kórházba érkezésükig. A történelem során a legzordabb telet jegyezték 1916 januárjában, kilenc napig esett a jeges eső, hideg, erős szelek fújtak, a tenger is háborgott. Az ilyen körülmények pedig csak rontották az akkori sereg túlélési esélyeit. Ám a kiállítási tárgyak, amelyek többsége a leszármazottaktól származik, rámutatnak arra, hogyan maradt meg a szerb államvezetés magja az otthontól távol egy kis görög szigeten, hogyan élt a szerb katonaság együtt a helyiekkel. A Vido-szigetének emlékét őrző külön szoba pedig a maga sötétségével, néhány emléktárgyával és számos fényképpel ábrázolja azt az árat, amit akkor fizettetett a néppel a történelem vihara. Saramandić, aki már 23-dik éve kurátora ennek a múzeumnak, lapunknak elmondta, hogy a katonaezred legtöbbször saját fényképésszel rendelkezett, akik megörökítették mindazt, amit a csaták során átéltek. Így dokumentálták ezt a veszteséget is. Ma pedig a szerb, a leszármazottak, de a francia és olasz archívukból származó fotók emlékeztetnek azokra az időkre.
A szomorú emlékek legmegrázóbb pillanatai (Fotó: Miklós Hajnalka felvétele)
Megtudtuk, voltak akik a Korfu területen telepedtek le, sok katona azonban 2-3 éven belül hazajutott, és mint arra a kurátor rámutatott, a legtöbben sokáig éltek.
Az emlékhely ma egyre nagyobb figyelmet kap Szerbiában. Az idén az ország számára történelmi jelentőséggel bíró katonai emlékhelyek fenntartását célzó projektumok közül kiválasztott 16-ra valamivel több, mint 32 millió dinárt fordít az ország. A napokban jóváhagyott projektumok között van a Vido-szigeten található csontkamra felújítása és konzerválása. Összesen 4.526.740 dinárt hagyott jóvá a munkaügyi, harcos- és szociális kérdésekkel foglalkozó minisztérium, aki a projektum megvalósításával éppen a napokban a Köztársasági Műemlékvédelmi Intézetet bízta meg.
Nyitókép: A Korfu városban található Szerb Ház Múzeum 1993-ban nyitotta meg kapuit (Fotó: Miklós Hajnalka felvétele)
