Hétvégéről Hétvégére

Igen komoly szerkesztőségi összefogás eredménye az, hogy lassan húsz éve hétről hétre újabb és újabb riportok, interjúk és egyéb színes írások jelennek meg a Magyar Szó Hétvége mellékletében. Kétségtelenül, az egyik legkedveltebb melléklete ez a Magyar Szónak. Arról, mi vezetett oda, hogy a mindig is népszerű hétvégi újságba is melléklet kerüljön, és az milyen rögös utat járt be a kezdetektől mostanáig, hány könyv jelent meg az itt elindított sorozatokból, illetve mennyit változott a magazinszerű kiadványban publikáló újságírók és a mellékletet szerkesztők hozzáállása, a Hétvége melléklet 1000. számának megjelenése alkalmából Németh Zoltán és Kabók Erika egykori, valamint Halász Gyula és Máriás Endre jelenlegi szerkesztőkkel beszélgettünk.

A jubileum alkalmával a Magyar Szó Lapkiadó Kft. újvidéki székházában megtartott kerekasztal-beszélgetésen Varjú Márta, a Magyar Szó főszerkesztője kiemelte, egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy majdnem 80 éve a vasárnapi Magyar Szó iránt nyilvánul meg az olvasók legnagyobb érdeklődése. Jövőre lesz ugyanis 80 éves a Magyar Szó, a Hétvége melléklet pedig 20. születésnapját ünnepli majd.

– Volt időszak, amikor még sokkal többen voltunk mi, magyarok, és minden második jugoszláviai magyar család asztalára oda került a vasárnapi újság, a vasárnapi Magyar Szó. Nem is írhatott bárki az újságírók közül azokba a számokba; csak a kiemeltek, a legjobbak írásai kerülhettek be a lapba. Szakmai rangot jelentett a vasárnapi számban szerepelni. Gazdag tartalommal, változatos műfajokkal, válogatott témákkal, színvonalas írásokkal jelent meg a vasárnapi Magyar Szó. Bővített terjedelemben jutott hely a riportoknak, színes írásoknak, tárcáknak, humoros írásoknak és sok-sok más műfajnak – emelte ki a főszerkesztő, majd rámutatott arra, nem is szerkeszthette azt bárki, csak olyasvalaki, aki már legalább egy évtizede újságíróként, szerkesztőként dolgozott a lapnál, és ez alatt az időszak alatt kiérdemelte, hogy ő legyen a vasárnapi újság szerkesztője, válogathasson a témák között, és ötleteket adhasson az újságíróknak arra vonatkozóan, miről és hogyan írjanak. Miután összevonták a szombati és vasárnapi számot, a magazinba illő írások összeálltak egy csokorba, és 2004 márciusától Hétvége fejléc alatt, külön mellékletként jelennek meg.

Németh Zoltán a főszerkesztő gondolatait tovább fűzve rámutatott, a Magyar Szó legnehezebb korszakát akkor élte meg, amikor átszervezések, leépítések történtek, ugyanis már a háborús időkben többen elhagyták a lapot, a kilencvenes években pedig voltak olyan időszakok, amikor a lap megjelenése is nehézségbe ütközött. Ilyen hangulatban próbálta az akkori vezetőség megszüntetni a korábbi vasárnapi számot, és a Danas napilap példájára valami újat teremteni. Ezt követően őt kérték fel, hogy készítse el a két napra szóló szombati szám lapstruktúráját. A melléklet elnevezése Németh Zoltántól származik, a külalakját pedig Léphaft Pál álmodta meg.

– Az első Hétvége nem úgy nézett ki, mint a mostani, nekem személy szerint nem is tetszett, mert minden túlságosan be volt skatulyázva, nem adott a szerkesztőnek annyi lehetőséget, hogy szabadabban bánjon a címekkel, a cikkekkel. De aztán elég gyorsan csiszolódtak ezek a dolgok is – emelte ki Németh Zoltán a kezdetek kapcsán, majd rámutatott, ő akkor a riportokra összpontosított, ugyanakkor többféle műfajú írás is megjelent a mellékletben.

Kabók Erika, aki Németh Zoltántól vette át a melléklet szerkesztését, már korábban is több alkalommal szerkesztette a hétvégi újságot, így véleménye szerint a Hétvége melléklet nem annyira tartalmi, mintsem inkább formai változást hozott. Magazin formátumában szerinte sokkal elegánsabb lett.

– A visszajelzések szerint szeretik az olvasók. Ez az a része az újságnak, amit kedvtelésből, nem tájékozódásképpen kell elolvasni. A Hétvége az, amibe minden belefér. Persze vannak fő csapásirányok, amire én igyekeztem odafigyelni, de minden helyet kaphat bővebben, terjedelmesebben – mutatott rá Kabók Erika, majd hozzáfűzte: – Akkor tudunk jó újságot csinálni, ha együtt csináljuk. Minél többen „szerkesztjük”, annál érdekesebb. Nyilván kell, hogy legyen egy kormányos, hiszen a Hétvége nem csupán egyetlen írást tartalmaz – avatta be a hallgatóságot a szerkesztő a kulisszatitkokba. Miután több mint tizenöt éven át szerkesztette a mellékletet, rámutatott arra, hogy a szerkesztő soha nem pihenhet, amint kiosztotta a feladatokat, már a következő heti oldalakon kell gondolkodnia.

– Nekem az volt a nagy előnyöm, hogy mindenkivel kapcsolatban voltam, személyesen is ismertem a munkatársaimat, így könnyebb is volt a kommunikáció. Voltak keserű pillanatok, amikor nem értettem, hogy az újságírónak miért nem fontos, hogy egy jót írjon. Az újságírás nem egy futóverseny, ahol egy győztes van. Az egy közlekedési csomópont, ahol sok vágány van, és minden vágányon lehet indulni, mindenki lehet a legjobb. Szerettem, amikor javasolnak témát, de nagyon sokszor nekem kellett kitalálnom. Az adott ehhez erőt, amikor jött egy jó írás, amikor jött egy jó ötlet, amikor elmondtam, hogyan képzeltem el a vezércikket, és aztán egyáltalán nem arról szólt, hanem százszor jobb lett. Azt is a Német Zoli találta ki, hogy a Hétvége melléklet fejléce alatt egy féloldalas fotó jelenjen meg és nekem egy jó fotó is örömet tudott szerezni – mondta a Hétvége egykori szerkesztője.

Németh Zoltán és Kabók Erika is amellett, hogy szerkesztettek, az írásról sem mondtak le. Németh Zoltán rámutatott, ő mindig is szeretett írni, soha nem okozott számára nehézséget.

– Nekem az újságírásban az a fontos, hogy beszélgetek az emberekkel, meghallgatom őket. Fontos, hogy megtudjak tőlük olyasmit, amit korábban soha nem hallottam – mondta, majd hozzátette, a szerkesztés millió mást is magával von: az olvasást, a javítást, stb. – Vannak kéziratok, amiket legszívesebben eldobna az ember, mégis foglalkoznia kell vele, mert egyébként üres marad az a hely, ahova szánta.

– A Hétvége szerkesztőjének dolga a melléklet utolsó oldalának elkészítése is. Kicsivel több, mint egy évvel ezelőtt egyik alkalommal éppen a vízállás-jelentést írtam, amikor kiborultam, mert ugyan nem kérdés, hogy ezt is meg kell csinálni, ám úgy éreztem, én ennél sokkal többet tudok, keresek magamnak valamilyen kihívást – mesélte el Kabók Erika a romos templomokról készült sorozat előzményeit, amit a korábbi sorozatok mintájára, alapos felkészülés mellett, ám végül egyedül valósított meg. Nagy sikerrel. A szerkesztő elmesélte ugyanis, hogy a Magyar Nemzeti Tanács által az Aracson szervezett megemlékezésen egy hölgy odalépett hozzá, és elmondta neki, hétről hétre a templomokról szóló írás miatt vásárolta meg a lapot. Kabók Erika rámutatott, ennél jobb visszajelzés nincs is, amit egy újságíró kaphat.
Máriás Endre, a melléklet egyik jelenlegi szerkesztője elmondta, egykor maga is presztízsként élte meg, hogy újságíróként a Hétvégébe írhatott, ugyanis a mellékletbe mindig is más hozzáállással adta le az írásait, mint egy-egy napi tudósítását.

– Nem azt mondom, hogy azt összecsapja az ember, és nem olvassa át kétszer-háromszor – én olykor még ötször-hatszor is, mert maximalista vagyok –, ám amikor a Hétvégébe írtam interjút, vagy riportot, akkor azon napokig képes voltam dolgozni. Általában utolsó pillanatos újságíró voltam, nem azért, mert elcsúsztam, hanem azért, mert szerettem volna az utolsó pillanatot is kihasználni arra, hogy tökéletesítsem azt a munkát, amit leadtam. Ami pedig a szerkesztést illeti, nekem a korábbi években olyan szerencsém volt, hogy egyfajta „Jolly Joker”-ként bárki elment szabadságra, én helyettesítettem. Így szerkesztettem a Hétvégét, az Üveggolyót, a Külpolitikát, a Kitekintőt, a Művelődést, a Tiszavidéket, és mindeközben nagyon sok mindent megtanultam. Persze ez teljesen másfajta felelősséggel jár, mert nagyon rövid ideig az ember nyilván tudja jól csinálni, amit csinál, hosszú távon viszont nagy kihívást jelent. Én csak most láttam, amikor Gyulával átvettük a szerkesztést Erikától, hogy mennyire megköveteli azt a fajta naprakészséget és állandó jelenlétet, amit ő képviselt az elmúlt években. Nyilván mindannyian arra törekszünk, hogy minél sokrétűbbek legyünk, hogy a fiataloktól kezdve a középkorúakon át az idősekig mindenki találjon olvasnivalót a Hétvégében. Mindannyian arra törekszünk, hogy a Hétvégében értékeket közvetítsünk, olyan dolgokkal foglalkozzunk, amiket mi magunk is értékeseknek tartunk, illetve mindeközben értéket is teremtsünk azzal, hogy hivatkozási pont vagyunk, azzal, hogy odajönnek hozzánk és azt mondják: szívesen olvasták ezt vagy azt a cikket, azzal, hogy egy-egy sorozat létrejön, illetve azzal is, hogy egy-egy sorozatból könyv születik. Ha ilyen szempontból tekintünk erre a történtre, akkor mindenféle álszerénység nélkül mondhatjuk, igenis nagy jelentősége van a Hétvégének és vele együtt az egész Magyar Szónak is – hangsúlyozta Máriás Endre.

Halász Gyula, a Hétvége másik szerkesztője hozzátette, kezdetben némiképp aggódtak amiatt, hogyan fog működni a megosztott szerkesztés, azóta azonban bebizonyosodott, hogy mindez még gazdagabbá teszi a Hétvégét. Ő maga egy ideig az Újvidéki rovatot, majd a Közelképet szerkesztette, amelyek közül az utóbbiban szintén riportok jelennek meg, ugyanúgy, ahogyan a Hétvége mellékletben, csak több képpel. Január óta pedig folyamatosan tapasztalják a megosztott szerkesztés örömeit és kihívásait is.

– Nagyon sok a fiatal újságíró, akiknek kicsivel többet kell magyarázni a témákkal kapcsolatban, jobban be kell őket vezetni azokba, mint a tapasztaltabb kollégákat, részletesebben fel kell nekik vázolni az elképzeléseinket, mint azoknak, akik régebb óta a szakmában vannak. De idővel, ahogy mi is annak idején, ők is fejlődnek, tanulnak, ezáltal pedig könnyebb és eredményesebb lesz a közös munka – hangsúlyozta Halász Gyula.

A régi és az új szerkesztők is rámutattak arra, olykor megtörténik, hogy az újságírók nem adják le időben az írásukat, vagy nem is tudják elkészíteni azokat, az újság azonban ilyenkor sem maradhat üresen, így a szerkesztő kénytelen a saját tarsolyából válogatni. A beszélgetés során felmerült az is, hogy milyen volt az újságírói munka régen és milyen elvárásokkal kell szembenézni ma. Halász Gyula szerint korábban sokkal könnyebben kommunikáltak az emberek az újságírókkal, ma sokan elzárkóznak tőlük, ezért sok esetben nehezebb dolguk van, mint évekkel vagy évtizedekkel korábban. Németh Zoltán ugyanakkor azt hangsúlyozta ki, hogy az újságírók is eltávolodtak az olvasóktól. Kifejtette, véleménye szerint nem lehet az íróasztal mellől szervezni a dolgokat, hanem ki kell menni az események helyszínére, és a személyes kommunikáció lehetőségét kell keresni.

A Hétvégének az elmúlt évek során több olyan riportsorozata is volt, amelyek a vajdasági magyarság történelmével és mindennapjaival foglalkoztak, köztük olyanok is, amelyekből könyvek készültek, így például a Szórványlétben a vajdasági magyar szórvány sorsával foglalkozott, a Menedékben című sorozat az 1956-os magyar forradalom hatvanadik évfordulójára készült, a Zúgtak a harangok című kiadvány pedig a trianoni békediktátum százéves évfordulójára jelent meg. Kabók Erika elmondta, hogy mindemellett a bajusztépésről szóló, a Goli otokról készült sorozat, valamint az 1944-es sírokat érintő sorozat is rendkívül fontos volt.

– Az imént Endre az értékteremtésről beszélt. Ezek a sorozatok olyanok voltak, amelyeket csak mi tudtunk megcsinálni, és azt gondolom, hogy minőségi munkát adtunk ki a kezünkből. A kollégák közül mindenki érezte ezeknek a sorozatoknak a jelentőségét, amit nem teherként, hanem ambícióként éltek meg. Sikerült a szerkesztőséget mozgósítani ezeknek a céloknak a megvalósítása érdekében – hangsúlyozta Kabók Erika.

A legutóbbi sorozat Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából született meg, amit ugyancsak Kabók Erika indított el, és mint azt Halász Gyulától és Máriás Endrétől megtudtuk, rövidesen újabb sorozat indulása várható a Hétvégében.
– A vajdasági városházákról készül egy sorozat, illetve a hídjainkról is szeretnénk egy sorozatot indítani, ennek a részleteit azonban még pontosítanunk kell – osztotta meg velünk Halász Gyula.

– Az épített örökségünk kétségtelenül rendkívül fontos szerepet tölt be valamennyiünk életében, és úgy gondoltunk, a városházák olyan meghatározó elemei nemcsak az épített örökségünknek, hanem ezáltal az identitásunknak is, hogy érdemes velük behatóbban is foglalkoznunk. Az épületek történetének feldolgozása mellett olyan kérdésekre is keressük majd a választ, mint például az, hogy egy-egy városban mennyire jut meghatározó szerep a városháza épületének az egész városkép kialakítása szempontjából, mindemellett arra is szeretnénk majd rámutatni, miként változott meg ezeknek az építmények a szerepe az évek, évtizedek folyamán, illetve mit jelentenek a ma embere számára – magyarázta Máriás Endre, hozzátéve, abban bíznak, hogy az új sorozatok is elnyerik majd a tetszését az olvasóknak, akik a jövőben is érdeklődéssel követik és lelkesen olvassák majd a Hétvége mellékletben megjelenő írásokat.