Egyszer régen egy fejedelem felesége álmot látott. Égi fényben megjelenő alak szólt hozzá, arra kérte, bízzon Istenben és hamarosan egy fiút hoz világra. Ez a fiú királyként uralkodik majd, és először visel koronát Magyarországon. De nem csak Sarolt látott álmot. Géza fejedelem előtt egy gyönyörű ifjú jelent meg, aki így szólt hozzá: Nem néked adatott meg véghez vinni, amit eszedben forgatsz, mert kezedet vér szennyezi be. Tőled származik a születendő fiú, kire az Úr mindezek elrendezését az isteni gondviselés terveinek megfelelően rábízza. A fiú pedig az István nevet kapta, mert ami „István” a görög nyelvben, „korona” a latin beszédben.
Sokáig úgy tudtam, hogy a magyarság őstörténete elveszett, illetve csak töredékekben létezik, ősi regevilágunk, mondáink és hősi énekeink eltűntek az évszázadok alatt. 896 még megvolt, de hogy előtte és utána, Szent István királlyá koronázásáig mi történt, mit őrzött meg az emlékezet, homályos volt. Sokáig az iskolában is úgy tanultuk, csak nyomokban maradtak emlékeink ezekről az időkről.
Aztán a magyartanárom megtanította, hogyan kell olvasni a népmeséinket és régi irodalmi hagyatékunkat, énekelni a népdalainkat, megérteni a babonáinkat és szokásainkat. Vagyis arra tanított, hogy az esti mesélésekben, a kukoricafosztáskor elhangzó énekekben, a reggeli imádságokban meghalljam azokat a rejtett üzeneteket, amelyeket ezeken a szövegeken, dallamokon, rigmusokon keresztül küldtek őseink. Csak össze kell rakosgatni ezeket az apró mozaikkockákat, és ha ügyesek vagyunk, összeáll a kép, kiszínesednek a fehér foltok, megszólalnak a sípok, dobok, nádihegedűk, érthetővé válnak népi motívumaink és élővé a szokásaink. Hiszen több ezer éves szellemi miliőben élünk, ebben hordozzuk sajátos kulturális értékeinket is. A latin és magyar nyelvű források között lapozgatva számtalan adatot, történetet, hivatkozást találunk, amelyek megadják azt a tudást, ami bennünket megerősít és segít talpon maradni.
Később már így olvastam. Megtanultam a foszlányokból építkezni. Az életrajzi adatok, a csodák és a legendák szóbeli hagyományozódást rögzítenek. Amit a mesélő nyilván mindig a saját szókincsével adott tovább, kiegészítve a kor diktálta követelményekkel, de a papírra vetett mondatok részletek az akkori valóságból. Így nem lehet elmenni ezek mellet, legyinteni, hogy csak mesebeli csodák, hiszen ezek az apáról fiúra szálló történetek régmúltunk hiteles darabkáit hordozzák.
Szent István király életéről három legenda maradt ránk. Egy nagyobb, vagyis hosszabb legenda, egy kisebb, azaz rövidebb, és a Hartvik püspök által írt legenda. Ez utóbbit fogadta el hivatalosan az egyház a középkorban. Nem sokkal halála után, István szentté avatása környékén íródott mindegyik. A kisebbik legenda azért érdekes számunkra, mert világi uralkodóként, határozott és józan személyiségként mutatja be István királyt, aki szigorú, de igazságos bírója nemzetének. A történészek kutatásai szerint ez a legenda adja a legpontosabb és legrészletesebb képet a király életéről. Ezek az életrajzok István király halála után íródtak, a fönnmaradt adatok szerint az 1080-as években. Azt sem zárják ki, hogy a szentté avatást készítették elő az írott szó erejével.
A róla szóló legendák mellett azonban ránk maradt a király írásos törvényei közül néhány, amelyekből szépen összerakható egy uralkodó gondolkodásmódja, jövőbe látó tervei, segítő intelmei, amelyekkel nemzetté fogja össze az uralma alatt élő népeket. Hasznos olvasmány Szent István király első és második törvénykönyve, ahogy a fiához, Imre herceghez írt intelmei is üzenethordozók a mai olvasó számára is. Ez az erkölcstanító könyv együtt hagyományozódott a törvénykönyvekkel. Utasításokat, intelmeket kapunk például a katolikus hit megőrzéséről, a főemberek és vitézek tiszteletéről, az igaz ítélet és a türelem gyakorlásáról, a vendégek befogadásáról és gyámolításáról, a kegyességről és irgalmasságról, arról, hogy a fiak kövessék az elődöket, mert „nehéz lesz megtartani e tájon királyságodat, ha szokásban nem utánzod a korábban királykodó királyokat”. Ezek a jótanácsok segítették volna Imre herceget a bölcs uralkodásban. Ki tudja, ha nem hal meg olyan fiatalon egy tragikus vadászat során, hogyan alakult volna a törzs-nemzetségi társadalmon felülkerekedett új ország sorsa. Talán nem lett volna annyi trónviszály, talán egységesebb lett volna a nemzet már a kezdet kezdetén, talán nem hullott volna darabokra jóval később...
A törvénykönyvek pedig szentesítették az István király által kialakított új ország rendjét. A király intézkedett az egyház működéséről, a magántulajdon védelméről, a törvényszegők büntetéséről.
Szent István király életét irodalmi hagyatékunk is őrzi, nyilván nem véletlen, hogy számtalan írónkat ihlette meg a magunk mögött hagyott évszázadok alatt. 1587-ben Bátory Zsigmond előtt játszották a Stephanus című színdarabot, de például Faludy Ferencet, Berzsenyi Dánielt, Arany Jánost, Szabó Magdát is megszólította a király sorsa. Beethoven, Erkel, Kodály zeneművet írt, a képzőművészetben szintén gyakran megjelenítik Szent Istvánt, festményeken, szobrokon, templomokban él ma is.
Miért őrzi az emlékezet első királyunkat ilyen erőteljesen? Árpád nagyfejedelem utódja, Géza fejedelem fia 997-ben lépett apja örökébe, és folytatta tovább az országépítő munkát. Nem hozott mindig népszerű intézkedéseket, nem volt mindig minden a kedve szerint sem. De ahogy a kislegenda írja, nevének már az egész világon híre kelt, s az ajkáról elhangzó ítéleteket is dicsőleg emlegették mindenütt.
Összefogta és nemzetté kovácsolta a törzsi népeket, hogy megmaradhassanak új hazájukban, itt a Kárpát-medencében. Keménykezű, igazságos uralkodónak mondják. Hozzátenném, irgalmas és szelíd, jó ember volt. Számomra ezt az üzenetet hordozza a róla szóló hagyaték és a tőle ránk maradt törvény és intelem. Jó szándékú királytükör a hagyatéka.
