Az éltető fák születése

A legjobb az lesz, ha mi azonnal kimegyünk a faiskolába: ott láthatod is a gyümölcsfákat és nem üresben beszélgetünk – mondta az érkezésem első percében Kókai Angéla a tőle megszokott vehemenciával és tettre készséggel. Régóta ismerem már a több mint egy évszázados hagyománnyal rendelkező Kókai-kertészet legifjabb tulajdonosát, így vettem a lapot, és már pattantunk is be az autóba.

A telepi városrész határában levő faiskolához érve a katonás rend érzése fog el. A szabályos sor- és tőközök a szenvedélyesen szétszórt lelkeket is szabálykövetésre ihletik. Jelenleg hétezer facsemete várja itt csendben, hogy elmúljon a hosszúra nyúló ősz, és téli álomba szenderülve levethesse a katonasorsát. Míg ők az új otthon reményében szunnyadnak, addig tízezer ifjabb társuk még egy ideig a Kókai családnál szolgál. Az alanyokat ugyanis egy év gondozás után, jövő augusztusban oltják be. Ilyenkor tervezik ki azt is, hogy egy év elteltével milyen gyümölcsfából mennyit termelnek eladásra. Legkevesebb két évig tart ugyanis egy gyümölcsfa előállítása, így jelentős tőkére van szükség ahhoz, hogy véghez vigyék a termelést – meséli Angéla, miközben a különböző alanyok levelét és tövét ellenőrzi.

Kérdésemre elmondja, hogy a legnagyobb problémát az országunkra jellemző alacsony értékesítési ár jelenti. Területeinken ugyanis jóval az európai, reálisnak mondható érték alatt tudják eladni a fákat: míg Magyarországon a legolcsóbb gyümölcsfáért is minimum 12 eurót kell fizetni, addig a Kókai kertészetben szinte az össz fajta 500 dinárba kerül. Kivételt a kajszibarack képezi: a legtöbb munka ugyanis ezzel a fajtával van, így ezt 600 dinárért árusítják – tér ki az előttük álló idény árjegyzékére Angi.

– Többféle almát, körtét, cseresznyét és meggyet is be lehet nálunk szerezni. De birsalma-, szilva-, őszibarack- és mandulafajtából sincs hiány, szinte minden fajtából készítettünk eladásra. Örök kedvenc a vilmoskörte, de az emberek szeretik a magyar legjobb kajszibarackot is. Keresett fajtának számít a feketicsi meggy is, ami hivatalosan már a príma nevet viseli. Évről évre változik a kereslet, attól is függ, hogy melyik fajta mekkora reklámot kap az adott évben – mondja sétánk közben Angi.

ALMAFA MELLÉ BANÁNT, MANGÓT?

Közben az „alanyok földjéről” a kész termékek birodalmába lépünk. Felvetődik bennem a kérdés, hogy az őshonos fajták mellett vajon termesztenek-e a manapság oly divatos déli gyümölcsfákból is.

– Mindenre volt már igény, amit az ész ki tud adni, és ember ki tud találni: kerestek nálunk már olyat is, hogy banánfára oltott mangó. Bár ez már inkább a fantáziavilághoz tartozik – mondja mosolyogva a beszélgetőtársam, de pillanatokon belül ismét a szakma királynője beszél hozzám: – A családi vállalkozásunkon belül folyamatosan azon vagyunk, hogy minden igényt teljesítsünk. Ragaszkodunk hozzá, hogy a vásárlóink a saját magunk által kinevelt, egészséges és életerős csemetékről ismerjenek bennünket. De szükség szerint beszerzünk olyan termékeket is, mint például a kivitövek: ezeket viszont többszörösen ellenőrzött, megbízható helyekről hozatjuk – hangsúlyozza Angi. Hozzáteszi: az emberek sokszor inkább az alapján válogatnak, hogy kinek milyen lehetőségei vannak odahaza.

– A hagyományos gyümölcsfák nagyobb helyet foglalnak: a kajszibaracknál például a négyméteres távolságot javasoljuk. A cseresznyéknél és meggyeknél legalább három méter távolságot kell hagyni a facsemeték között, egyes almafajtáknál viszont a kétméteres tőtávolság is elegendő. De olyan fákat is nevelünk, amelyek kisebb helyet foglalnak. Ezeknek nem terebélyesedik túlzottan a koronájuk: aki helyszűkében szenved, az ezt a szempontot is figyelembe veszi. Oszlopos fáink is vannak: ezeket már másfél méter távolságra is lehet ültetni egymástól, de az oszlopos alma és körte esetében akár 80 centiméterre is ültethetjük a töveket. Ezek nem buják, gyönyörűen törnek a magasba, de egyszerű visszametszéssel a magasságuk is meghatározható.

Épp ezen tövek mellett haladunk el, amikor rákérdezek a faültetés „szabályaira”: leginkább az érdekel, hogy a fajták mennyire „tűrik meg” egymást egy kerten belül.

– A gyümölcsfák esetében nincs olyan, hogy ne ültethetnénk egymás mellé mondjuk almát és őszibarackot. Viszont arra érdemes figyelni, hogy ha egy kipusztult vagy eltávolított gyümölcsfa helyére szeretnénk másikat ültetni, akkor egy ideig vagy pihentetni kell a talajt, vagy frissíteni. Ha ezt valamiért nem tudnánk megcsinálni és ragaszkodunk az adott helyhez, akkor viszont érdemes teljesen más jellegű fát ültetni. Tehát ha előtte csonthéjas termésű fa volt az adott helyen, mint például a sárgabarack, akkor érdemes valamilyen puhamagú fát ültetni: esetünkben almát, birsalmát vagy körtét. A talajban ugyanis fajtától függően szaporodnak fel a baktériumok – magyarázza Angi, miközben kitérünk az ültetés idejének a jelentőségére is.

– A legideálisabb természetesen ősszel elültetni a fákat. Ám ekkor sem mindegy, hogy milyen időszakban szedik ki őket a földből a kertészetekben. A növényben ugyanis le kell zajlania bizonyos folyamatoknak ahhoz, hogy életképes és fejlődőképes legyen. A facsemetének ki kell párologtatnia a nedvességet ahhoz, hogy a vegetáció elkezdődjön. Le kell hullajtania a levelét ahhoz, hogy valóban téli álomba szenderüljön. Amikor ez megtörtént, akkor a legjobb földbe helyezni a növényt. Tavasszal ugyanis már a legkisebb napsugárra is megindul a nedvkeringés.

ÖNTÖZNI, LOCSOLNI, ÉSZ NÉLKÜL!

A sétánk közben megfigyelem, hogy a tövek között csöpögtetős locsolórendszer húzódik. Érdeklődésemre Angi elmondja, hogy a mai időjárási körülményekben ez már nem elég, szükség volt a szórófejes rendszer beiktatására is. A faiskolában ásott kútból nyerik a vizet: az idei aszályos nyár folyamán ész nélkül locsoltak – emeli ki beszélgetőtársam.

– Temérdek mennyiségű vizet locsoltunk el, és így is csaknem háromezer tövet vesztettünk. A klímaváltozást az őshonos fajták mellett a déliek is megsínylik. Ez nyilván óriási problémákhoz fog vezetni, mi is tapasztaljuk a szakmán belül. Amit meg lehet tenni, azt a növények megőrzése érdekében meg is tesszük. A vásárlóinknak nem győzzük hangsúlyozni, hogy a beszerzett növényt állandóan locsolni kell. Szívügyünk ugyanis, hogy az általunk megtermelt facsemeték földbe kerüljenek és kifejlődjenek. Valahogy minden csemete eladásánál úgy érzem, hogy a vásárlóra szánt idővel és odafigyeléssel tehetek azért, hogy újabb oxigén-termelővel gazdagítsam a környezetünket.

CSAK A SAJÁT TERMELÉS LEHET MEGBÍZHATÓ

A Kókai-kertészetet a környék legmegbízhatóbb növénytermesztési helyének tartják. Temerin egyik legrégebbi vállalkozásáról van szó.

– Magától értetődő volt, hogy a családtól ránk maradt félkész termékek nem maradhatnak parlagon. Fiatalként mindketten a saját szakmánkban dolgoztunk. Az élet kezdetén voltunk azonban, így átvettük a kertészet gondozását. Nem volt nagy rálátásunk a szakmára, de szerencsére anyósom jól mozgott a körökben, és átadta nekünk a tudását. Rengeteget hozzá is olvastunk, tanultunk, és elindultunk a pályán. Több mint húsz éve annak, hogy kínálatunkba bevezettem a dísznövényeket is – mesélte Kókai Magdolna.

A kertészetben a gyümölcsfák mellett több mint 200 dísznövényfajtát is termesztenek.

– Eleinte még büszkén számolgattam, hogy hány fajta növény töveztetését és fejlődését sajátítottam el. Aztán már ez mindennapi tevékenységemmé vált. Mára már igazából nem tudom pontosan, hogy hány fajtával szolgálok a vevőknek. A férjem szokta is mondani, hogy azt se tudod, mi mindened van. Pedig de… Pontosan tudom, hogy melyik tő hol szeret, hol fejlődik legszebben és mikor milyen gondozást igényel. Csak már nem számolok… – mondja Magdi néni, miközben a kerti kisház asztalához telepszünk.

Arról is szó esik, hogy milyen gyorsan múlik az idő, és vele együtt változnak a szokások, a kereslet, és ezáltal a kínálat is.

– Annak idején még a keleti tujákat, rutafákat keresték leginkább az emberek. Pár évre rá ezeket felváltották a smaragd és oszlopos tuják, illetve a keskenyebbre növő tujafajták. Kicsit később megjelentek a színes fajták is: megnőtt a kereslet a kékben, vagy az aranyban pompázó tuják iránt. Ez egy nagyon látványos változás volt. Manapság előszeretettel vásárolják az emberek az örökzöld és a lombhullató cserjéket, díszbokrokat. Maradt az érdeklődés a tuják iránt is: főként az oszloposakat viszik, és élő sövényként ültetik. Hetven centiméterre kell egymástól ültetni a töveket, majd ha eléri az óhajtott magasságot, akkor a csúcsát el lehet vágni. Ezt elegendő évente egyszer megtenni ahhoz, hogy szép élő sövény alakuljon ki. De távolabbra ültetve szoliterként is gyönyörűen mutat a kertekben. Az utóbbi években nagyon keresett a levendula, így két színben is tartunk. A világosabb magasabbra nő, a sötétebb lila viszont inkább elterül. Minden tavasszal vissza kell vágni a hajtásokat ahhoz, hogy meg tudjon újulni a növény – adja a tanácsokat a tőle megszokott egyszerűséggel Magdi néni. Közben középső lánya, Zavarkó Kókai Izabella is csatlakozik hozzánk. Azonnal el is dicsekszi, hogy édesanyja maga állít elő szinte minden kínálatukban levő terméket.

– Sajátkezűleg szaporítja az összes aróniafajtát, a ribizlit, a piszkét, a málnát, a szedret, a fügét, és még sorolhatnám a végtelenségig. Van még egy-két fajta növény, amelynek a termesztéséhez nincsenek meg a feltételeink, mert az jókora befektetést igényelne. Másrészről viszont mindig is arra törekedtünk, hogy a vásárlóink elégedettek legyenek: ezt pedig viszonteladással nem lehet elérni. A becsúszott hibákat pedig mindig rehabilitáljuk. Volt olyan eset is, hogy a májusban érkező vásárlót lebeszéltem a tuják beszerzéséről. Akkor ugyanis már halálra ítéltem volna az eladott növényeket – vallotta be Izabella. Gondolatát Magdi néni egészíti ki azzal, hogy az ideihez hasonló évek igencsak megnehezítik a dolgukat: az égi locsolást ugyanis nem mindig helyettesítheti a vásárlók lelkiismerete – mondja, miközben leemeli a fortyogó feketét a tűzhelyről.

AHOL A NÖVÉNYEKET MEGKÖNNYEZIK

A gőzölgő kávé illatára Majoros Kókai Csilla, a legidősebb lánytestvér is bekukucskál a kerti házba: a családi vállalkozástól ő sincs messze, hisz férjével együtt vezetik a kertészet címén levő Ózon mezőgazdasági gyógyszertárat. A délutáni pihenő közben beszélünk még a cserépbe ültetett tuják sanyarú sorsáról, a megfelelően gondozott, folyamatosan visszametszett macskakarom tündöklő virágzásáról, és a rózsák színpompás sokféleségéről is. Felemlítik annak az intenzív tanfolyamnak is a jelentőségét, amelyet nemrégiben Angéla és Izabella végeztek el a növényvédelem terén. Szinte harmadik kerékként érzem magam anya és lányai között: csodálatos hallgatni azt az elkötelezettséget és tiszteletet, amellyel a növényekről beszélgetnek. Izabellától már csak annyit kérdezek: mikor érezte először azt, hogy a növények világa az ő világa is?

– Nem emlékszem a pillanatra, úgyhogy nyilván beleszülettem. Ott ülök kilenc hónaposan a föld végén egy kis pokrócon, és nézem, hogy szedik fel a fákat. Iszom a tejet, kiflire áll már a szám, mert fázok, de még leszednek 120 szál vörös rózsát a virágüzletnek. Sűrűn vittek anyuék magukkal: szedtük a hecsedlit, a rezgőt, apuval az oldalágaktól szabadítottuk meg a facsemetéket… És ez valahogy odáig vezetett, hogy ma megszakad a szívem, amikor azt látom, hogy kivágnak egy hársfát. A könnycsepp ilyenkor ott ül a szememben – tapint rá a Kókai család közös, éltető vénájára Zoli bácsi és Magdi néni középső lánya.