A buliszakértők szerint egy jó szilveszterezés megszervezését nem lehet elég korán elkezdeni. Rengeteg előkészület szükséges, például a kiegészítők beszerzése, a menü kitalálása, a bulihely kidekorálása és persze a vendégek meghívása. Ezzel szemben bármelyik társaságommal történő szilveszterezéseink általában ahogyan esik, úgy puffan alapon zajlottak le. Vagyis hiába is tettem fel összejöveteleink során a hol?, a milyen formában? és kik lesznek? kérdéseket, a többiek csak legyintettek és szóltak, hogy ne aggódjak, lesz, ami lesz, de az biztos, hogy nagy buli lesz. Néhányszor az is megtörtént, hogy a két nappal a szilveszter előtt megbeszélt „csendes” és „ülős” házibuli helyett, szilveszter napján, a kora esti órákban döntöttük el, hogy márpedig mi olyan 80 kilométerrel délebbre, Újvidék főterén várjuk meg az új esztendő megérkezését. Időközben ugyanis az ünnepekre Magyarországról hazaérő cimboráim az interneten böngészve megtalálták, hogy Újvidék központjában a hagyományos „pevaljkák” koncertje helyett a Zbogom Brus Li, a Ritam Nereda, a horvát Lolobrigitta és KUD Idijoti zenekarok lépnek fel (merészelem megjegyezni, én már ekkor is másfél hónappal a buli előtt jeleztem nekik, hogy lesz ez a maga nemében rendhagyó szilveszteri buli, de akkor még csak legyintettek és szóltak, hogy ne aggódjak, lesz, ami lesz, de az biztos, hogy nagy buli lesz).
Ezért jobban belegondolva a legszervezettebb szilveszterezésem nem akárhol, hanem a katonaságnál volt. 1991-es év várása már a helyszínből kifolyólag teljesen monotonnak és a szó legszorosabb értelmében katonásnak ígérkezett. Tekintettel arra, hogy parancsnokunk fejenként egy sör és egy szeszes ital elfogyasztását engedélyezték, igazából nem túl nagy bulinak ígérkezett az egész. Viszont tekintettel arra, hogy a katonai kórházunk legénységi és altiszti személyzete is Rejtői figurákból állt, gyorsan megtaláltuk a módját annak, hogy tisztességes bulit csapjunk. Különösen azért mert szemben a kórházzal egy önkiszolgáló is volt, így egy doboz cigivel az éppen ügyeletes őrt lekenyerezve különösebb gond nélkül becsempésztünk két rekesz sört és néhány szeszes italt, no meg a kajához valót. A kórház ügyeletese is szemet hunyt a csempészakció láttán, már csak azért is, mivel éppen az én karomon fityegett a vörös szalag. Aminek egyedüli hátulütője egyedül az volt, hogy az mellett, hogy én feleltem a rendért, egészen éjfélig az ügyeletes számára kialakított fülkében kellett (volna) csücsülnöm. A kórházunk konyhafelelőse az ételek elkészítése mellett sajátos módon az ülésrendet is megállapította, ami lényegében abból állt, hogy mindenkinek a nevét felírta egy papírlapra, alá pedig, hogy a most már néhai Jugoszlávia melyik tagköztársaságából érkezett a požareváci III. gépesített gárda katonai kórházába, mert ebben a tekintetben is igencsak színes társaság szolgált ott akkoriban: Bosznia-Hercegovinából két jobb sorsra érdemes pincér és egy fegyvermániás és magát F1 pilótának képzelő mentősofőr, Horvátországból egy mezőgazdasági termelő és egy karatebajnok, Macedóniából egy, az egyetemet éppen elvégző orvos, Koszovóról két albán segédmunkás, Szerbiából egy jobb sorsra érdemes rockzenész és egy magas rangú tiszt elkényeztetett kisfia, no meg én vajdasági magyarként. Az este igencsak csendes-ülősen kezdődött, de idővel a sör és a többi ital megtette a hatását, és időközben én is rájöttem, hogy kulcs híján miképpen zárjam be a főbejáratot, nehogy valamelyik tiszt lebuktasson minket. Szilveszterkor kötelező pezsgőbontás következett, no meg annak az eskünek a megkötése, hogy egy év múlva valakinél odahaza megismételjük a szilveszteri bulit, amit hajnali két órakor a bejárati ajtó döngetése zavart meg. Ugyanis azt zárva felejtettük. Az egyik, egyikünk számára sem túl szimpatikus hadnagy próbált finoman szólva is részegen bejönni, mert úgy érezte, hogy az adott állapotában képtelen hazamenni. Mindannyian megszeppentünk egy kicsit, és már elkönyveltük, hogy az általa kirótt büntetéssel kezdjük az új esztendőt, amikor mosolyogva megjegyezte, hogy tetszik neki, ahogyan feltaláltuk magunkat, majd pedig így szólt tántorogva és mámorosan a jobb sorsra érdemes rockzenészhez, meg hozzám:
– Ti ketten, ti ugye a rockzenét szeretitek? A szilveszteri bulin találkoztam egy nővel, aki Metallicát és valami Guns and Rosest hallgat. Január másodikától kezdve gyorstalpaló kiképzést tartatok nekem rockzenéből. Megértettétek?
Naná, hogy megértettük.
