„Szülési trauma, mondják okosan. Persze, történnek rossz dolgok. Valaki azt mondja, ha egyszerűen nem úgy zajlik valami, ahogy mi szeretnénk, és ebbe sehogy sem tudunk belenyugodni, akkor az már trauma. Mégis mi kell ahhoz, hogy belenyugodjunk? Megértés.
Én nem értettem, miért nem hittek bennem, mikor én annyira hittem magamban? Rendszerterhe, csakegyasokközül, túlkicsiacsípője, legalábbottlentmindenépmaradt.
Éreztem, hogy ezek kavargása a fejemben nem hozza közelebb a megnyugvást. Csak az első lépés volt nehéz, a döntés, hogy segítséget kérjek. (Mert a világ fijai-lëányai nem kérnek ám a segítségből, az ördögtől való biza! Lópikulát.)
Aztán minden olyan könnyű volt. És egyre könnyebb lett. Minden beszélgetés után egy kő-réteg fellazult, a porát elvitte a megértés szele. Nyitott szívre leltem, és én is kinyíltam, mint egy rózsa, közben tapogattam magam, tövisek után kutatva. Mikor egy megszúrt, sírtam kicsit, s az volt az igazi. Mint amikor vissza kell menni a sötét barlangba, ahonnan egyszer egy csomó sérüléssel szabadultál csak ki, viszont most van melletted valaki, aki egy mécsessel megvilágítja az utad. Biztonságban érzed magad, visszakapod az önbizalmad, megtölti a szíved fénnyel, melegséggel. Ezt kaptam Sáritól, amiért a legnagyobb hálát érzem iránta.”
Ezt a bejegyzést olvastam a minap a Facebookon Vígi Sára dúla oldalán, amit egy kismama írt neki és nagyon kíváncsi lettem, valójában mit is csinál egy dúla. Tulajdonképpen a bábaasszony modernkori megfelelője, vagy az otthonszülést szajkózó valaki? Sára beszélgetésünk elején kiemelte, hogy a dúla nem egyenlő a bábával! Nálunk még nem olyan elterjedt ez a kifejezés, mint például Magyarországon, de egyre többen végzik el a dúlaképzést Vajdaságban is. Sári magyar alapszakon, majd a Vizuális Kultúratudomány mesterszakon végzett Szegeden. A magyarkanizsaiak körében elsősorban az Ifjúsági Irodából volt ismert, mert ott dolgozott, szervezett különböző programokat, de a két gyermeke születése után nem tért vissza a munkahelyére, hanem egész más terület felé kanyarodott.
– A Baba-mama klubot továbbra is működtettük László Ágival és a Malomfesztivál gyerekprogramjaiban is részt vettem szervezőként. Ezeket a két kicsi mellett is csináltam, de a második szülési szabadságom után nem mentem vissza az Ifibe, mert nem szerettem volna a két gyermeket még intézménybe adni, vagy hogy más vigyázzon rájuk, míg én dolgozom. Kivettem fél év fizetetlen szabadságot, hogy gondolkodjak – mesélte Sári, aki ez alatt a fél év alatt sem tétlenkedett.
– Sokkal mélyebben kapcsolódtam az anyasághoz és a nőiség kérdéseihez, így az én hangomat nem éreztem megfelelőnek ahhoz, amit az Ifjúsági Irodának szerintem képviselnie kell – magyarázta. – A második gyermekünk születése után már egyre nagyobb volt bennem az az érzés, hogy szeretnék még többet foglalkozni az anyákkal és a családokkal. Már a Baba-mama klub szervezésekor azt tapasztaltam, hogy nagyon sokaknak van igénye a történeteik megosztására és sokszor hallgattuk meg az anyákat és tudtunk olyan ötleteket adni, hogy merre fordulhatnak kérdéseikkel, de szerveztünk olyan eseményeket is, mint például a szülésélmény-feldolgozó, amire egyre nagyobb érdeklődés is mutatkozott. Ez is segített abban az elhatározásban, hogy megszervezzem a második dúlaképzést Vajdaságban. Én is szerettem volna elvégezni, és éreztem, hogy most vannak körülöttem olyan nyitottabb személyek, akik szintén benne lennének ebben – mesélt a kezdetekről Sári, akinél úgy hozta a sors, hogy 2021 nyarán két képzésen is részt tudott venni: Szegeden a MODULE (Magyarországi Dúlák Egyesülete) képzésén, Magyarkanizsán pedig az általa szervezett Dona képzésen.
– Tizenketten végeztük el Vajdaságban a dúlaképzést és év végén bejegyeztettük a TULIPA – Vajdasági Dúlák Egyesületet. Nagy volt bennem a kíváncsiság, nem elsősorban azért, hogy majd én is így tevékenykedjek, hanem úgy éreztem, az önismereti utamba és az érdeklődési körömbe beleillik ez és elindíthat valamit. Így történt, megérkeztem az utamhoz, én magam is dúlaként segítek annak, aki igényli – magyarázza a kétgyermekes anyuka, aki első babáját kórházban, másodikat otthon hozta világra.
– Már az első gyermekünk születésekor éreztük a dúlai segítség hiányát, a második várandósságomhoz és szülésemhez már több segítőt is hívtam és egy teljesen más élmény is volt – mondta Sári, akitől pontos megfogalmazást is kaptam a dúla kilétére. – A dúla asszonytársi segítő. Régen, az otthonszüléseknél a bábának és a szülő nőnek a szomszéd asszonyok segítettek, ők támogatták a vajúdót nőt lelkileg, amikor pedig a szülés átkerült a kórházba, később igény mutatkozott arra, hogy képzett nők segítsék lelkileg az édesanyákat a várandósság és a szülés, gyermekágy időszakában is. A dúla érzelmileg és lelkileg segíti és támogatja az anyát, nem szabad összekeverni a bábával, szülésznővel, aki egészségügyi végzettséggel rendelkezik. Természetesen segítségére lehet a természetes fájdalomcsillapításban borogatással vagy illóolajokkal, masszázzsal, erre megvannak a technikák. Ami nagyon fontos, hogy nem hagyja ott egy pillanatban sem az anyát, vele van, rá támaszkodhat és egyfajta bizalmi segítője a nőnek. Nem helyettesíti sem a szülészeti szakembereket, sem az férjet, inkább mint egy csapat, úgy lehet elképzelni ezt, akik mind azért vannak, hogy a kismamának szép szülésélménye lehessen. A dúla feladata, hogy megismerje, meghallgassa és támogassa az anyát abban, amiben van, akkor amikor ő kéri. Ott lehet a várandósság időszakában, a vajúdásnál és a szülésnél is, ha a kórházi protokoll engedi, hogy az édesapa mellett egy második személy is jelen lehessen – ez Magyarországon és nyugaton már teljesen elfogadott, tudtam meg Sáritól, aki hangsúlyozta, hogy az egyesületük ezért is szeretne lépéseket tenni, hogy a szülőszobán is támogathassák a nőket, de szeretnék, ha ez az igény az édesanyák felől is megérkezne.
– A gyerekágyas időszakban is ott lehetünk, ami lelki szempontból egészen egy évig tart, így a támogatás hosszú ideig kérhető. Sőt a családtervezésnél, vagy ha egy nehezített fogantatásról vagy ha perinatális időszakban átélt veszteségről van szó, akkor is tud segítő, támogató lenni egy meghallgatás, beszélgetés – hangsúlyozta Sára, és azt is, hogy a dúla nem az a személy, aki a szülés helyének vagy módjának kiválasztásában befolyásolja az anyát.
– A dúla nem ad tanácsot, nem dönt az anya helyett, ez nagyon fontos, inkább segíti, hogy az anya megtalálja a saját kérdéseire a válaszokat, megtalálja a saját útját. Mindenkinek mások az igényei, van, akinek jó az otthonszülés, másnak a kórházi a megfelelő, ott érzi magát biztonságban, a dúla pedig abban támogatja, ami a támogatottjának jó. Ami fontos, hogy az anyának meglegyenek az evidencia alapú információi, és a megfelelő tudással már nagyobb rálátása van az egész folyamatra, és így meg tudja hozni a döntéseket is – magyarázta a magyarkanizsai dúla, aki szerint fontos az önismerettel dolgozni, és aki folyamatosan képezi is magát. Most épp egy negyvenedik hetében lévő kismamát kísér az útján, de ezeket a dúlai konzultációkat senkivel nem osztja meg.
– Van egy nulladik beszélgetés, amikor ismerkedünk az édesanyával és megpróbáljuk megfogalmazni azt, hogy ő miben várja az én segítségemet és akkor én is el tudom mesélni, hogy miben tudom őt támogatni. Csináltunk már egyéni szülésfelkészítést is. Végigbeszélgettük a vajúdás fázisait, a természetes szülés és a császármetszés menetét, kitértünk a hathetes gyerekágyra, beszélgettünk a várandósság lelki folyamatairól, változásairól és közben teret hagytunk arra, hogy amilyen impulzusok érik a kismamát, azokat is el tudja mesélni, a batyuit le tudja tenni. Volt gyermekágyas támogatásom is, amikor hetente jártam az édesanyához, és azokról beszélgettünk, amik arra az időszakra vonatkozó megélései voltak és kerestek meg olyanok is, akik a szülésélményüket szerették volna, ha meghallgatnám és azokról a megélésekről beszélgetnénk – magyarázta a dúla, aki már online beszélgetéseket is vállalt.
Azért is tartották fontosnak, hogy egyesületbe tömörüljenek, mert így bárki megtekintheti egy helyen a vajdasági dúlákat, akik közül kiválaszthatják a számukra legszimpatikusabbat, sőt mivel egymást is jól ismerik, a kismama személyiségét megismerve ajánlani is tudják, hogy ki a számára legmegfelelőbb segítő. A vajdasági dúlákat a Tulipa – Vajdasági Dúlák – Vojvođanske dule Facebook-oldalán meg lehet tekinteni a bemutatkozójukkal együtt, Vígi Sárát pedig a Vígi Sára, dúla oldalon is meg lehet találni. A támogatás igénybevétele pedig adomány jellegű. Van egy minimum és egy maximum keretösszeg, de ezen belül a kismama saját helyzetéhez képest dönti el, hogy mennyit tud fizetni egy konzultációért, de a minimumtól kevesebbtől sem zárkózik el, mert mint mondja: – Minden kismamának kijár a támogatás! Most épp Ricz Dencs Tünde mentálhigiénés segítő, meseterapeutával készülnek egy meseműhelyre a várandósoknak, illetve Puroszné Nagy Magdolna szegedi perinatális szaktanácsadó, dúla érkezik április elején kiscsoportos szülésélmény feldolgozással, április második felében pedig szülésfelkészítővel Magyarkanizsára. Sára most a MotherNature Anya Útja facilitátor képzési folyamatában van benne, hamarosan már indíthat Anya útja csoportot Vajdaság-szerte, ősztől pedig a mentálhigiénés segítő szakirányon is tovább tanul, mert mint mondja, egy dúla soha nem fejezheti be a tanulást!
Sára bemutatkozása a dúlák oldalán pedig sokak érdeklődését felkeltheti:
„Érdeklődésem és tanulmányaim sokáig a művészetek felé irányultak: színház, irodalom, képzőművészet, film, így egyenes út vezetett a szegedi bölcsészkarra, ahol a Vizuális Kultúratudomány Tanszéken diplomáltam. A két várandósságom egy teljesen új tanulási folyamatot hozott az életembe, óriási önismereti résszel: szembenézés a félelmekkel, családi minták felismerése; lehetőségek és lehetetlenségek a szülőszobán, a várandósgondozásban, gyereknevelésben; olyan nehézségek, amik belőlünk fakadnak vagy amiket a környezet kreál – ezek mind megküzdési területek. Az érdeklődés nem állt meg a saját történetem kibontakoztatásánál, tanultam, olvastam, elmélyültem benne, meghallgattam mások anya-meséjét, szülés-meséjét, és megérkeztem a dúlasághoz. Hogy hol kapcsolódik a művészet iránti nyitottságom és a nőtársi segítés még mindig egy kicsit kérdőjeles, de talán az önismeret a közös pont. Ha pedig közelebb kerülhetünk önmagunkhoz, a saját testünkbe és a kompetenciánkba vetett bizalmunk is erősödik – szerintem ez a jó szülőség közepe.”
