Nem olyan régen, a második világháború után, amikor nagy volt a szegénység, az iskoláztatás valahogy a háttérbe szorult. A szüleink és nagyszüleink közül többen az iskola helyett sokszor dolgozni mentek. A gyerekeket, legalábbis Szabadkán, elsősorban a kertészetekben foglalkoztatták. Ám azok a gyerekek sem mentesültek sokszor a munka alól, akik iskolába jártak. Szakmát tanultak. A mester mellett inaskodtak. Ott éltek a mesternél, és a szállás, az étkeztetés meg a szakmai tudás elsajátítása fejében, dolgoztak. Az iparosodás, a gyártóüzemek megnyitása azonban már új elvárásokat szült, egyre fontosabbá vált, hogy az, aki szalagmunkát végez, legalább az általános iskola négy osztályát, aki pedig például varrt, az általános iskolát, illetve az adott szakma gyorstalpaló kurzusát elvégezze. Nagyon sokan jártak a munkahelyük mellett esti iskolába.
Az idő múlásával egyre nagyobb hangsúlyt kapott az iskolai végzettség és évről évre csökkent azoknak a száma, akik nem jártak iskolába. Az évek alatt végzett kutatások rámutattak: a lakosság iskolázottságával összhangban gyarapszik az adott ország gazdasága is.
Szerbiában is folyamatosan csökken az írástudatlanok száma. A 2011-es népszámlásához viszonyítva az általános iskolai végzettséggel nem rendelkezők aránya 13,68 százalékról, a tavalyi népszámlás szerint 6,28 százalékra csökkent. A 2022-es népszámlálás alapján ugyanis, a Köztársasági Statisztikai Hivatal legutóbb közzétett elemzése szerint kevesebb, mint 38 ezer tíz évnél idősebb személy mondható írástudatlannak. A 21. században, amikor mindenki számára elérhető (?) az iskolarendszer, sőt kötelező az általános iskolai oktatás, még mindig vannak olyanok, akik soha nem jártak iskolába, vagy nem fejezték be az általános iskola 4. osztályát sem. Összesen 357 406 tizenöt év feletti személy él általános iskolai bizonyítvány nélkül, vagy hiányos általános iskolai végzettséggel. Ezzel szemben Szerbiában minden ötödik személy, vagyis mintegy 1,2 millió polgár rendelkezik főiskolai, vagy egyetemi végzettséggel, és amíg a nők arányosan többen szereznek a felsőoktatásban oklevelet, addig az írástudatlanok kétharmada is nő.
A statisztikai adatok szerint azok átlagéletkora, akik nem fejezték be az általános iskolát, vagy hiányos általános iskolai végzettséggel rendelkeznek, 70 év. Az írástudatlan nők fele pedig 65 éven felüli. Ez talán a 20. század közepén jellemző társadalmi elvárások számlájára írható.
Visszatekintve a múltba, a Köztársasági Statisztikai Hivatal kiemelte, hogy a Szerbia fejedelemség területén 1866-ban végzett népszámlálás szerint az akkori lakosságának több mint 93 százaléka volt írástudatlan, míg az 1931-es népszámláláskor az írástudatlanok száma a teljes lakosságon belül 48 százalék volt.
Mint ahogyan az Bognár Péter Alfabetizáció a késő középkori, kora újkori Magyarországon című tanulmányából kiderül, az akkori Magyarországon először 1870-ben végeztek olyan népszámlálást, ahol figyelembe vették az írás-olvasási tudást is a lakosság körében. A rendelkezésre álló adatok a csak olvasni tudókra vonatkozó kimutatásokban megkülönböztetik a városi és a vidéki lakosságot. A felmérés szerint a magyarországi vidéki – tehát nagyrészt paraszti – társadalomba tartozó férfiak és nők 42, illetve 26 százaléka tudott írni is, olvasni is, de további 9, illetve 19 százalék volt azoknak az aránya, akik olvasni tudtak ugyan, de írni nem, ugyanez a városban élők esetében 67/47 százaléka, akik írni és olvasni is, míg 2/6 százaléka azoknak, akik csak olvasni tudtak, de írni már nem. A csak olvasni tudó vidéki férfiak/nők az olvasni is, írni is tudókhoz viszonyított aránya a 19. század második felében eszerint 21/73 százalék, a városi férfiak/nők között pedig 3/13 százalék volt. Érdekes, hogy akkor a nők között több volt az írni és olvasni tudó, mint a férfiak körében.
Annyi év után, az iparosodás és a nemi egyenjogúság kiharcolás után azonban ma mégis a nők körében a legmagasabb az írástudatlanság. Vesna Stanojević, a belgrádi Biztonságos Ház igazgatónője a statisztikai adatok kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy az írástudatlanok pontos arányát, különösen a nők esetében, ma is nehéz megállapítani, ugyanis náluk sokszor olyan nők is kérnek segítséget, akiknek nincs identitásuk, vagyis nem rendelkeznek személyi igazolvánnyal, személyi számuk sincs, vagyis soha nem vették őket nyilvántartásba. Személyi szám nélkül pedig a társadalom számára az egyén nem is létezik. Ugyanakkor sokan csak aláírni tudnak, semmi másra nem képesek, vagy a legalapvetőbb tudásszinttel rendelkeznek. Rámutatott, bár a nők, a lányok valóban egyre iskolázottabbak, egyre magasabb végzettséget szereznek, véleménye szerint mégis a funkcionális analfabetizmus a nők körében nagymértékben jelen van.
Ma nem elég az írni-olvasni tudás, sokszor a számolás okoz nehézségeket, a szövegértés pedig ennél is nagyobb gondot okoz. Erre mutatott rá a 15 éves diákok alkalmazott tudását vizsgáló PISA-teszt 2018-as eredménye is. Ezek alapján az adatok alapján ebben a korosztályban minden harmadik diák funkcionális analfabéta Szerbiában. Egy teljes tanévnyi lemaradásban vannak az Európai Gazdasági Együttműködés Szervezete (OECD) országaiban élő kortársaikhoz képest. Vukica Jović, a pedagógai tudományok doktora a BBC-nek adott korábbi nyilatkozatában ezt azzal magyarázta, hogy Szerbiában az oktatás a mai napig elsősorban a reprodukáló tudáson, nem pedig az életre való felkészítésen alapszik.
Ezt a problémát tovább mélyíti, hogy a számítógépek világában, amikor sok embernek a munkavégzéshez, vagy a tanuláshoz, a mindennapi kommunikációhoz szüksége van a számítógépre, a 15 évnél idősebb lakosság csupán 46 százaléka mondható a számítógép-ismeretek szempontjából írástudónak, akik képesek három alapműveletet elvégezni a számítógépen, a táblagépen, vagy a mobiltelefonon. A lakosság egyharmada már hiányos ismeretekkel rendelkezik, ugyan képes bizonyos információkat megkeresni az interneten, illetve a kommunikációhoz szükséges applikációkat tudja kezelni, ennél többre azonban már nem használja a modern technológiát. A lakosság 24 százaléka ugyanakkor teljesen írástudatlan.
Az UNESCO 1965. november 17-én nevezte ki szeptember 8-át az írni-olvasni tudás nemzetközi napjává azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet az írás-olvasás készségének fontosságára: az írni és olvasni tudás alapvető emberi jog, a tanulás alapköve. Az elmúlt harminc évben azonban az írástudás fogalma és jelentése nagymértékben megváltozott. Az írástudás manapság multidiszciplináris jelenség – az olvasásnál és írásnál sokkal többet jelent, magába foglalja a kommunikáció különböző formáit, az idegen nyelveket és a korszerű technológiákat, beleértve a számítógép-kezelési ismereteket is.
Bár a közhiedelem szerint főleg az idősek tekintenek ellenségesen a modern technológiákra, a szerbiai telekommunikációs minisztérium 2019-ben végzett kutatása szerint ez nem így van. A számítógép-ismeretek szempontjából írástudatlannak tekinthető lakosság jelentős része ugyanis 15 és 30 év közötti.
Ez nagy probléma, mert a funkcionális analfabetizmus és a számítógép-ismeretek hiánya teret ad a személyes adatokkal való visszaéléséknek és az oly gyakran jelentkező csalásoknak is.
