A vajdasági városházákat és községházakat bemutató sorozatunkban azoknak a különleges épületeknek a történetével és legfőbb sajátosságaival ismerkedhetnek meg olvasóink, amelyekhez hasonlók az egykori történelmi Magyarország egyéb területein is fellelhetők, és többségük ma is meghatározó eleme az adott település városképének. Tartományunk ezen épületei amellett, hogy a települések szimbólumai, a közigazgatás színhelyei is egyben. Sorozatunkban igyekszünk érdekes információkat felfedni a patinás épületekről, amelyeknek falai megannyi izgalmas történetet rejtenek magukban. Ezekről tájékozódhatnak olvasóink hétről hétre a Magyar Szó Hétvége mellékletének hasábjain.
A hely, ahol minden eldől, ahol az i-re pont kerül
Cikkünkhöz fotógaléria kapcsolódik.
Az öröm, a bánat, a mindennapi élet apró-cseprő dolgai, az ünnep és a történelem helyszíne a város jelképe, a magyarkanizsai városháza. A település központjában tájékozódási pontként, kiemelkedő épületként hirdeti mindezt a ,,ház”, ahogy az ott dolgozók egymás között hívják. A helyieknek természetesen a fő épület, amely beleivódik a köztudatba és a mindennapokba, míg a távolabbról érkezők természetesen más szemmel nézik. Házasságkötések, ünnepségek, valamint hivatali ügyek helyszíne ma is a magyarkanizsai városháza, amelynek sajnos a sötét múlt árnyai is ott vannak a falai között.
Pósa Károly a Bácskai diárum nevű blogjában a következőket írja: ,,Ha egy idegen utazó Magyarkanizsára, szülővárosomba látogat, elsősorban háromféle kép, háromféle vélemény alakulhat ki benne a településről. Attól függően, milyen irányból érkezik, az első benyomása minden képen a város arculatának meghatározó jegyeit fogja mutatni. Dél felől, Zenta irányából a
mezővárosias hangulat mellett az ipar jelenléte érezteti a hatását. A főút mellett ipari parkok, gyárak, telephelyek, állami- és magáncégek sorakoznak, mintegy látleletként, mustraként demonstrálva a város gazdasági erejét. Északról, Horgos felől érkezve Magyarkanizsa folyóparti jellege ötvöződik a hagyományos dél-alföldi mezőgazdaságnak a képével, lévén hogy az igen jó minőségű ártéri szántóföldeken és a Tisza mellett kanyargó töltésen húzódik az út, melyen már messziről is látni lehet a kanizsai látképhez és hírnévhez hozzátartozó patinás múltú, jó nevű cserépgyárat, illetve a téglagyár égbe fúródó kéményeit. Ha azonban valaki olyan szerencsés, hogy a szomszédos Törökkanizsa felől érkezve pillanthatja meg először a várost, egészen más hangulat fogadja: Egyrészt az ártéri erdő minden évszakban újat mutató pazar látványa kápráztatja el az utazót, másrészt a gyógyfürdő és a park ölelésében megtapasztalhatja az ide érkező azt a nyugalmat, harmóniát és a természet közelségét, ami olyannyira jellemzője Magyarkanizsának. Ez a kisvárosias miliő fogadja a takaros szálloda és villasor mellett – gyakorlatilag rögtön a legszűkebb városközpontba – érkezőket.”
Kétség sem fér hozzá, hogy mindez valóban így van, éppen ezért érdekes megkérdezni a helyieket és az átutazókat, hogy kit milyen gondolkodtatásra késztet a városháza. A helyieknek természetes, hogy ez az épület már régóta ott van, míg a turisták vagy más célból ide utazók egészen más szemmel nézik. Amikor idegen városban járunk, általában a tájékozódási pont a városháza, ami sok mindent tükröz, ha jobban szemügyre vesszük. Az építészeti stílus, a díszítettség, a szimbólumok, mindmind a hely szellemiségét mutatják, valamint a társadalom anyagi helyzetéről is egyfajta lenyomatot mutatnak.
De minden helynek lelke van, tartja a mondás. Nekünk, magyarkanizsaiaknak pedig nagyon nagy szerencsénk van, mert Valkay Zoltán építész, helytörténész a városháza minden részével foglalkozott, feltárta annak keletkezési körülményeit is. A szebb napokat is megélt Új Kanizsai Újságban is több lapszámon át adta közre helytörténeti kutatásait, melyek igazi kincset képeztek és képeznek azóta is. Ha Magyarkanizsa épített örökségét kutatjuk, Valkay Zoltán az, aki minden kérdésünkre választ tud adni. Ezek a válaszok pedig úgy érkeznek, mint egy nagy mesélő szavai, hogy mindenki megérti, a gyerektől a felnőttig, szakmai helytállósága mégis megkérdőjelezhetetlen, bölcsessége és a falakon túl látása pedig lenyűgöző. Valkay tollából tudjuk, hogy volt egy régi városháza is, a községi magisztrátus. Mint írja, az első kanizsai községháza, ahol az adminisztrációs ügyeket intézték, nem volt reprezentatív kiképzésű épület. Nem is tudjuk, hogy pontosan mikor épült, de 1755-ben már szó esik róla.
Az épület összhatását a függőleges vonalak határozzák meg
„Volt öt szobája, egy konyhája, istállója, fészere és zárkája. Érdekes, hogy amikor 1848-ban a község rendezett tanácsú várossá akart előlépni, akkor kijelentették: a községben nagyobb költséget kívánó építkezés nem szükséges, esetleg a fejlődő bíráskodás végett, a nagyobb tanácsterem igénye végett a vendégfogadót községházzá kellene alakítani, míg a községházából vendégfogadó lenne. Erre a cserére, ami a későbbiekben többször felmerült, a közismert történelmi események folytán nem került sor. 1849-ben a kanizsai épületek többségével együtt, az első községház is a tűzkárt szenvedett, de nem égett le…” – írja Valkay Zoltán az Új Kanizsai Újság hasábjain. Később aztán arra is fény derül, hogy ezt az épületet felváltotta mégiscsak egy másik, az új városháza: „Az új városháza építésének eldöntésével, a régi sokat toldott-foldott főtéri középület sorsa beteljesedett: feleslegessé vált. Lebontását – melléképületeivel együtt – 1910. április 17-én egy sikertelen árlejtés után 2000 korona bontási díjért Gulyás Antal és társai helybeli munkásoknak, illetve az ácsmunkákat 4590 koronáért Nagy Istvánnak adták ki.” (A kanizsai régi városháza – Kanizsa főterének főbb épületei I. rész, Új Kanizsai Újság XVII. évfolyam (515) 36 szám, 2010. szeptember 9., 12 oldal.)
Valkay Zoltán a 2018-ban megjelent Magyarkanizsa monográfiája II.-ben építészettörténeti rész szerzője is, ami egyébként önállóan is megjelent 2011-ben a Nagykanizsai Honismereti Füzetek 37. füzeteként Magyarkanizsa építészetének rövid története (1694–1944) címen. Ki mástól is meríthetnénk, mint tőle az új városháza megépítése, ornamentikája, szimbólumai tekintetében.
Bármelyik fentebb említett forrás minden részletre kiterjed. Nézzük, mit ír az Új Kanizsai Újságban az új városházáról – Kanizsa főterének főbb épületei VII. rész, Új Kanizsai Újság XVII. évfolyam (521) 42 szám, 2010. október 21., 12. oldal:
„A kanizsai városháza eredeti pályázati terve a szecesszióra jellemző aszimmetrikus; oldaltornyos, arányaiban lenyűgöző, tekintélyt és tiszteletet parancsoló, a Főtérről nézve markáns középrizalitos épületet mutatott. Még így leegyszerűsített kivitelezésében is igen merésznek mondható. E merészségre kiváló példa a főtérre rizalitszerűen kiugró tanácsterem függőleges szalag-ablakai, a helyben nem szokásos „saarinenablakok” alkalmazása, a díszes bádog-koszorúzat- és a geometrikus sima faltükrök használata. Az »U« alaprajzi formájú épület összhatásában a függőleges vonalak, az erős égbetörő fél-oszlopok domborodnak ki. Külön dicséretes a főtérre néző; a főteret jellegében és hangulatában meghatározó homlokzaton eredeti formájában kiépített oldaltornyocska, melynek vonalvezetése filigráns kecsességet sugall. Mondanom sem kell talán, hogy a városháza pompás épülete méltán a kanizsaiak büszkesége és városiasságának alappillére, hiszen építését éppen az 1908-ban elnyert rendezett tanácsú városi rang ihlette.”
Valkay tollából tudjuk, hogy a városháza építését 1911. március 9-én kezdték meg, és az alapkövét április 18-án helyezték le.
„Május elején Reiss, mint ellenőr az építést le akarta állítani, mert a kivitelezők nem állítottak okleveles építőmestert, ők maguk pedig csak egyszerű kőművesmesterek. A júliusi hírek szerint az építés vontatottan haladt. Egy hónappal később azonban Medgyesi István és társai az épülő városháza bokrétaünnepségére kértek költségkiutalást »miután ily ünnepélyek rendezése már őskori szokás« ami mind az állami-, törvényhatósági, mind a magán építkezésnél is fennáll. 1912 elején a városházépítésnél problémák alakultak ki az asztalosmunkák körül. Az építésvezető mérnök és az ellenőr visszautasította a gyenge faanyagból készült ablakokat, amik egyébként vörösfenyőből voltak előlátva. Problémát okozott az is, hogy néhai Apczi Lukács özvegyének, az ácsmunkák folytatásához Nagy István kanizsai ácsot kellett megbíznia. Nem sokkal később a városháza ácsmunkáinak befejezését a jogok és kötelességek egyidejű átvállalása mellett a Magyarkanizsai Első Gőzfűrész és Gőzmalom r.t.-nek engedélyezte át. 1912. december elejére a városháza félig-meddig kész. A hivatalok beköltöztek. A földszinten, a jobb szárnyon a rendőrség helyezkedett el, kényelmes szobákkal, rendőrségi laktanyával, külön kezelő helységgel. Itt vannak elhelyezve a zárkák is. A balszárnyon a pénztárak, a számvevőség, a főorvos, a városi adóhivatal található, ahol kényelmes előszoba áll rendelkezésre. Az emeleten a közgyűlési terem van középet, ettől jobbra a tanácsterem és a polgármester szobája, a jobb szárnyon a gazdasági ügyosztály, az árvaszék és az anyakönyvi hivatal helyezkednek el. Míg a balszárnyon a főjegyzői és közigazgatási ügyosztályok, iktatói és kiadói-, valamint a mérnöki hivatal található. Igen praktikus a központi fűtőberendezés, amennyiben egyenletes állandó meleget adnak a fűtőtestek és nemcsak a hivatali szobák, hanem a folyosók is fűtve vannak. A városháza felülvizsgálatának határidejét 1913. december 16-ára helyezte a zombori államépítészeti hivatal.”
Ugyanebben a lapszámban a városháza toronyórájáról is szót ejt, melyből kiderül, hogy a városháza toronyórájának biztosítására pályázatot írtak ki. Az órának 8 naponkénti felhúzással, percenkénti ugró szerkezettel, Grahamenker hajtó, automatikus súlyfelhúzással kellett bírnia. Ezt a munkát végül Nadler Adolf műszerész és óragyáros budapesti cége végezte el.
Reiss Zoltánnal is foglalkozott (Reiss Zoltán városkép-építő magyarkanizsai építészeti opusza, Bácsország – Vajdasági Honismereti Szemle, 2023/2 (103 szám), 32-39 oldalán), kitérve egyebek mellett arra is, hogy Reiss Magyarkanizsán 1907 és 1914 között tevékenykedett. A városháza mellett az ő nevéhez fűződik a Grünfeld-ház, a Bérczi-féle áruház, a Bata-vaskereskedés, a Karácsonyi-ház, a Grüner-ház és a Csodakút, valamint Ártézi fürdő épülete. Mind-mind magyarkanizsai, ma is álló és ma is csodálatra méltó épületek. Ahogy Valkay fogalmaz: „Építészetében »Magyarkanizsai opusa« sajátos színt, és mondhatni, kerek egészet képez. Korai szecessziós kanizsai munkáitól a későbbiekig egy bizonyos fokú egyszerűsödést-, a modern purifikáló post-szecessziós design felé húzódó ívet figyelhetünk meg.”
Valkay a szent ötös konstrukcióra is kitér, melyet több épületen meg lehet figyelni Magyarkanizsán, egyebek között a városházán is, mégpedig az óratoronynál.
Van itt azonban még valami, amit a városházával kapcsolatban nem szabad elhallgatni. Dr. Forró Lajos tollából tudjuk, hogy a magyarkanizsai városháza pincéje rémtettek helyszíne is volt, városi fogda 1944-ben, ahol sokakat kínoztak halálra. Napjainkban azonban a mindennapi ügyintézés helyszíne, a város központja, nagyterme politikai döntések és ünnepségek színhelye. A hely, ahol minden eldől, ahol az i-re pont kerül.
Nyitókép: A városháza építését 1911. március 9-én kezdték meg, fotó: Gergely Árpád
