A negyedik századig a második legfontosabb keresztény ünnep volt vízkereszt, az Epiphania Domini (Úrjelenés) ünnepe. A negyedik század végétől rokon vallási tartalommal a karácsony vette át tőle fokozatosan a második legfontosabb keresztény ünnep kitüntetett szerepét. A legfontosabb keresztény ünnep, húsvét elsőségét sohasem veszélyeztette más ünnep, hiszen azzal a vallásnak a megváltói műben beteljesülő lényegi üzenetét tagadták volna meg a keresztények.
Vízkereszt a vallási kalendáriumban nem mozgó katolikus főünnepként mindig január 6-ra esik, ami ebben az évben az első hét szombatja. Három esemény áll a középpontjában, Jézus megkeresztelkedése a Jordán folyóban – ezzel veszi kezdetét messiási küldetése –, a borrá változtatott víz csodája a kánai menyegzőn – ez volt Jézus első csodája – és a csillag vezette napkeleti bölcsek látogatása a megszületett kisdednél – ez volt az első elismerése az emberek részéről, hogy megszületett a Messiás a világra.
A három eseményt vallási értelemben szoros tartalmi kapcsolat köti össze, más-más formában mindhárom Jézus messiási (krisztusi) mivoltát nyilatkoztatja ki. A megkeresztelkedéskor maga az Isten mondja ki, hogy Jézus a kiválasztott. Azt olvashatjuk a Bibliában, hogy ekkor megnyílt az ég, ahonnan szózat hangzott, mondván, ez az én szeretett fiam, a Lélek pedig galamb képében rászállt Jézusra. János evangéliumában ezt egy prófétai szózat is megerősíti, amely áldozathozó messiási küldetését előre jelezve Isten Bárányának nevezi a Jordánban megkeresztelkedő kiválasztottat. (A próféta Isten szavának a közvetítője, tehát Keresztelő János tanúsága úgy veendő, mintha azt maga az Isten nyilatkoztatta volna ki prófétája által.)
A vízkereszt ünnepéhez köthető második eseményben, a kánai menyegző történetében – amit János evangéliumában olvashatunk – maga a csoda a „kinyilatkoztató”, annak a bizonyossága, hogy Jézusban istenemberi, messiási erő működik. A víz borrá változása az eucharisztiára utalva egyúttal Jézus áldozathozói küldetését is előre jelezte.
A vízkereszt ünnepéhez köthető harmadik esemény, a Máté evangéliumából ismert napkeleti bölcsek története, amelyben az emberi bölcsesség ismeri föl és találja meg a csillagok járását fürkészve, majd a három ajándékkal ki is nyilatkoztatja, hogy Szűz Mária megszületett gyermekében, a védtelen kisdedben maga az Isten jött emberként a világba. A három ajándék Jézus istenemberi mivoltát jelképezi, a tömjén a benne és általa megtestesült Istent, a mirha a benne élő bűntelen, de halandó embert, az arany pedig Dávid fiát, a királyt, a megígért Messiást megillető ajándék, együttesen tehát Jézus istenemberi mivoltát szimbolizálják.
Vízkereszt ünnepe a maga három központi eseményével szorosan összetartozik, mindhárom Jézus messiási (krisztusi) mivoltának a kinyilatkoztatása. Más-más formában mindhárom előrejelzi Jézus küldetésének a beteljesítését is, az áldozathozatalt, azaz a megváltást: Isten Bárányának nevezve őt a próféta száján, a borrá vált vízben (a bor az oltáriszentség átlényegülésében a katolikus hit szerint Jézus áldozati vérét, azaz a megváltást teszi jelenlévővé a liturgiában) és a mirhában (azzal kenték be a sírba helyezett Jézus testét). Egyben is láthatjuk a hármat, de külön-külön is szemlélhetjük azokat a három közül az egyikre helyezve a hangsúlyt. Az utóbbi zajlott le az egyházak liturgikus életének a fejlődése során, idővel a keleti, ortodox egyházakban epifánia ünnepén Jézus megkeresztelkedésének a megünneplésére helyeződött a hangsúly, a nyugati, katolikus egyházban pedig a napkeleti bölcsek látogatására.
Az előbbiekben kifejtettek alapján az ünnepnek ezt az eltérő hangsúlyokban megmutatkozó eltérését úgy is kifejezhetjük, hogy a keleti, ortodox egyházban a Jézusban megnyilatkozó isteni személyt, a Fiút, az ikonok Pantokrátorát helyezi előtérbe az ünneplés, aki egyúttal a győzedelmes Isten Báránya. (János evangéliumának és a Jelenések könyvének a domináns krisztusszemlélete ez.) Az ortodox egyháznak ezt a hangsúlybeli eltérést tükröző látásmódját fejezi ki az ünnep görög elnevezése, az epifánia vagy a teofánia is, amely isten megjelenésének a görög kifejezése. A bogojavljanje elnevezés az ünnepre a teofánia pontos szerb fordítása.
A nyugati, római katolikus egyházban a hangsúly Krisztus emberi oldalára helyeződik, az élete odaadásával életet adóra, a megváltóra, a bűntelenre, aki halálával és feltámadásával elveszi a bűnt. Ezt fejezi ki a katolikus vallási művészet központi témája, a kereszten függő Jézus ábrázolása is a festményeken és a feszületeken. Ez a Krisztus emberi oldalára különleges hangsúlyt fektető szemléletmód mutatkozik meg a vízkereszt megünneplésében is a nyugati egyházban, amelyben a napkeleti bölcsek látogatása áll a középpontban, vagyis a Megváltó megszületése védtelen kisdedként, azaz emberként.
A II. vatikáni zsinat óta vízkereszt ünnepén a katolikus egyházban a Jézus születésére érkező napkeleti bölcsekről emlékeznek meg. A rákövetkező vasárnap, amely ezúttal hetedike, az évközi első vasárnap, Jézus megkeresztelkedése áll az igeliturgia középpontjában.
A Gergely- és a Julianus-naptár 13 napos eltéréséből adódik, hogy az ortodox hitű szerbeknek hatodika az badnji dan (tölgyfanap), hetedike pedig karácsony napja lesz.
Karácsony és vízkereszt rokon vallási üzenetét szükségtelen hosszasan ecsetelni, mindkét ünnep Krisztus küldetése kezdetéről emlékezik meg, az egyik esetben világra jövetelétől, a másik esetben megkeresztelkedésétől számítva a kezdetet.
Vízkereszt a katolikus egyházban azért is kiemelt fontosságú dátum, mert vele zárul a karácsonyi ünnepkör. Ezután kezdődik a farsangi időszak, ami átmeneti idő a karácsonyi ünnepkör lezárulása és a hamvazószerdával kezdődő húsvéti ünnepkör között, és a legnagyobb keresztény ünnepre készülő negyven napos böjti időszakban már nem illik farsangi mulatságokat tartani.
A karácsonyfát is ezért kell vízkereszt napján, még a farsangi mulatságok megkezdése előtt leszedni.
Nyitókép: Háromkirályok felvonulása január 6-án, vízkereszt ünnepén, fotó: MTI
