Mindig lesz mit kutatni

Milyenek voltak a zentai postaforgalom kezdetei? Miért jelentős a számunkra a pesti Schöfft festőművész család? Mi a helyzet a kerényi kápolnákkal, keresztekkel és szobrokkal? Hogyan nézett ki a szabadkai Szent György-templom egykori díszítőfestése? Vajon járt-e Dankó Pista Szabadkán? A felsoroltak épp csak egy kis szemezgetés a Bácsország legújabb, 105. lapszámából, amely nemrég, az elmúlt év végén jelent meg, idén pedig újabb számok varhatók.

A több évtizedes múltra visszatekintő Bácsország több változáson esett át az idők folyamán. Másfél éve Baráth Gábor Gergely történész, történelemtanár a folyóirat főszerkesztője, vele beszélgettünk arról, hogy valójában mi is a Bácsország.

– Délvidék egyetlen magyar honismereti szemléje. A célja bemutatni a múltunkat, az értékeinket, legyen szó történelemről, helytörténetről, egyházi témákról, művelődéstörténetről, a természetről, a sportról, nagyjából bármiről, ami hozzánk kötődik és nekünk fontos. Amikor Délvidéket mondok, nem csupán Vajdaságra gondolok, szélesebb körben értelmezem.

Mi várható idén a lapban?

– Ebben az évben is négy úgymond rendes lapszámot jelentetünk meg, az elsőt tavaszra, nyáron a másodikat, ősszel a harmadikat, télen pedig a negyediket. Nagy valószínűséggel lesz egy ötödik különszámunk is. Ezt tematikusra tervezzük és a vadászatról szól majd, a délvidéki magyar vadászokról, a vadállományról, a fegyverekről, a vadorzásról, és így tovább. Ezt is a tavaszra tervezzük kiadni.

Kik a szerzők, illetve honnan kerülnek ki?

– Elsősorban helytörténészek, és szeretném velük még szorosabbra fűzni a kapcsolatot. Ők nagy munkát végeznek el egy adott település kutatását illetően, mi pedig teret biztosítunk ahhoz, hogy publikálják az írásaikat. Májusban tartottunk egy nagy tanácskozást Csantavéren, ahol sok mindenről szó volt. Nagyon szorgalmasak a helytörténészeink. A szerzőink közt találhatók olyanok is, akik régebben írtak a Bácsországba, most pedig visszatértek, de új szerzők, fiatalok is publikálnak nálunk. Igyekszünk gondoskodni az utánpótlásról. Nagyon nehéz bárkit is kiemelni a szerzők közül, legszívesebben mindenkit felsorolnék. Szedlár Rudolfot Csantavér krónikásának nevezzük, Szlávics Károlynak köszönhetően megtudhatjuk, hogy milyen értékeket rejt Csonoplya, Pekár Tibor a zeneművészet nagy ismerője, legutóbb Lányi Ernőről írt, Korenchy László különböző témákban kutat, Pecze Rózsa az adai napsugaras házakra hívta fel a figyelmet, Palatinus Aranka pedig a muzslyai pásztoréletre. Tari László és Molnár Tibor szinte rendszeresen zentai érdekességeket tár elénk, Czékus Géza a növényvilágba kalauzol el bennünket – különös tekintettel az özönnövényekre –, Gergely József az állatok világába, Kazi Zsolt pedig a sporttal, a labdarúgással foglalkozik. Egyes szerzők akár állandóknak is mondhatóak, hiszen rendszeresen jelentkeznek írásokkal, míg mások időközönként. Anyaországi szerzőink is vannak, a tavalyi tavaszi számunkban Bácsalmásra és az ott található Csauscher-házra helyeztük a hangsúlyt, amely hamarosan százéves, és jobb sorsra érdemes. Elhanyagolt, rossz állapotban van, holott Bácsalmás központjában egy szép ékszerdoboz lehetne. Fel kellene újítani.

Miért érdemes a vadászatnak különszámot szentelni?

– Úgy gondolom, hogy a vadászat kapcsán sok a tévhit és a sztereotípia. Ezeket próbáljuk meg eloszlatni. Sokan úgy képzelik, hogy a vadászok csak kegyetlenül leölik az állatokat és ennyi. Ha azonban túlszaporodik a vad, komoly károkat okozhatnak, például a mezőgazdaságban. A vadorzók elleni küzdelem pedig égetően fontos, mert ők tényleg minden ok nélkül, csak a saját kedvükre pusztítanak. Szerintem meg kell ismerni az igazi vadászokat. Ők odafigyelnek a vadállományra, gondozzák az állatokat, ellátják a sérült vadat. Ez egy nagyon összetett feladat, ezért is áldozunk rá egy különszámot.

Mely témák foglalkoztatják leginkább a szerzőket, és mennyire lelkesek?

– Település- és szerzőfüggő. A szerzők tulajdonképpen az érdeklődési körükhöz igazítva döntik el azt, hogy mit fognak kutatni. Aki például a történelemben jártas, az inkább a múltbéli történésekre fókuszál, de mindenkit más mozgat meg. Ez benne a legszebb, hogy rengeteg a lehetőség és szinte kimeríthetetlen a forrás. A szerzők lelkesek, érdeklődők, és ezért is nagyon hálás vagyok. Senkit sem kell külön nógatni, esetleg valakiket a lapzártára emlékeztetni.

Tisztában vagyunk-e azzal, hogy mi van körülöttünk? Milyen értékeket rejtenek a kisebb-nagyobb településeink?

– Nem vagyunk tisztában. Bevallom őszintén, főszerkesztőként én is rengeteg, számomra új dolgot tudtam meg a Bácsországnak köszönhetően. Azelőtt vajmi kevés ismeretem volt például az egyházaskéri fokhagymatermesztésről, és az is nagyon izgalmas, hogy mekkora harcok dúltak ott a vasúti töltés miatt a szovjet és a német csapatok közt 1944 őszén. Minden településen találhatók érdekességek. Nagyon izgalmas például a zentai posta története is, vagy a zombori gyógyszertáraké. Rengeteg részlet van, ami akár a helyieket is meglepi. Ebből is látszik, hogy milyen sok értékünk van, mennyire gazdag a múltunk. Sok helyszín, épület van, ami mellett elmegyünk szinte nap mint nap, de csak akkor tudjuk meg igazán mit rejt, amikor valaki erre felhívja a figyelmünket. A legfontosabb történésekről, helyi jellemzőkről elég alapos ismeretekkel rendelkezünk, legyen szó a zentai csatáról vagy a szabadkai szecesszióról, de amikor kicsit jobban belemélyedünk vagy körülnézünk, sok minden más is feltárul. Az értékeink megismerése kimeríthetetlen. Biztos vagyok benne, hogy valaki mindig talál majd valami érdekeset, amit megoszthat másokkal a Bácsországon keresztül.

Dr. Mészáros Zoltán történész legutóbb egy tanácskozáson azt észrevételezte, hogy az érdeklődést illetően a helytörténet kutatása van fellendülőben, a történelem pedig most kicsit alulmarad...

– Főszerkesztőként én is ezt tapasztalom. Leginkább valóban helytörténeti írások érkeznek. Talán épp azért, mert a szerzők felfedezték ezt a lehetőséget, ami kiaknázatlan és fontos. Amikor a szerzők felvetnek egy-egy témát és megkérdezik foglalkozzanak-e vele, mindig arra buzdítom őket, hogy mindenképpen. A helytörténet nem könnyű, de mivel helyi jellegű, talán megfoghatóbb, mint egy történelmi téma, amivel sokan, sokféleképpen és sok oldalról megközelítve foglalkoznak, és ami rettentően zavaros is lehet. Mondjuk egy épület történetének vagy egy személy életének a tanulmányozása mégsem annyira bonyodalmas, mint egy nagy történelmi eseményé. Ez lehet a másik ok. Ezek a helytörténeti kutatások ugyanakkor alapot adhatnak további, még mélyebb kutatásokhoz.

Hogyan áll össze egy-egy lapszám? Mi alapján szelektálod az írásokat?

– Mindenképpen szem előtt tartom a területi lefedettséget, hogy legyenek írások Nyugat-Bácskától Bánátig, Szabadka környékéről, a Tiszavidékről is, egyszóval minden térség képviselve legyen. Elvégre mindenfelé vannak olvasóink, és fontos az, hogy amennyiben őket, az életüket érintő írásokat kapok, akkor azok meg is jelenjenek. Ugyanakkor valamikor külön kiemelünk egy-egy települést. Örülök, hogy sikerült nagyobb teret adni Bácskossuthfalvának, de más településeket is szeretnénk bővebben bemutatni. A témák sokszínűségét is szem előtt tartom, hogy foglalkozzunk helytörténettel, művelődéssel, népszokásokkal, hagyományokkal, vallással, természettel, sőt a sporttal is. Alkalomhoz illő írásokat is közlünk, a mostani számban a karácsonyról is szó van. Valamikor megpróbálom úgy összeállítani a szövegeket, hogy leírjunk egy ívet. Mintha autóval elindulnánk valahonnan, útközben betérnénk néhány helyre, hogy megnézzük ott mi történik, a végén pedig kicsit kirándulunk a természetbe vagy sportolunk. Ez így egyszerűen hangzik, de rá kellett jönnöm, hogy egyáltalán nem az. Megtörténik, hogy eltervezek valamit, de nem stimmel. Azután megpróbálom másképp, de úgyse jó. Amikor pedig valahogy mégis sikerül, érkezik még egy írás, amit érdemes betenni a lapba, és kezdhetek mindent előröl. A végén persze minden kialakul, miután eleget törtem a fejemet.

Főszerkesztőként egy nagy kalandba vágtál bele másfél éve. Mi volt az elképzelésed? Mik az eddigi tapasztalatok?

– A fő célom az volt – és továbbra is az –, hogy a Bácsország minél több olvasóhoz eljusson, és megnöveljük az előfizetők számát. Sok mindenbe bele kellett tanulnom, technikai dolgokba, amikkel korábban nem foglalkoztam, felvenni a kapcsolatot a szerzőkkel, a tavalyi évet pedig az élőújságoknak szenteltük. Tizenhárom helyszínen voltunk, Zomborban, Csonoplyán, Topolyán, Bácskossuthfalván, Szabadkán, Csantavéren, Horgoson, Magyarkanizsán, Zentán, Tordán, Muzslyán, Kishegyesen és Bácsfeketehegyen. Megérte törekedni, a nyár folyamán be is bizonyosodott, hogy megnövekedett az előfizetőink száma. Emellett persze vannak olyanok is, akik külön vásárolják meg a számokat, a célunk mégis inkább az előfizetők gyűjtése, mert azt szeretnénk, ha minden olvasónkhoz biztosan eljutna minden szám. Reméljük, hogy sikerül még jobban megnövelnünk a számukat. A másik cél a szerzők számának a növelése. Nagy örömünkre visszatértek hozzánk régi szerzők, és fiatalok is írnak. Szeretnék még több fiatal szerzőt, mert kell az utánpótlás.

Az internet világában élünk. Mégis ennyire fontosak az élőújságok?

– Igen azok, és szinte mindenhol telt ház fogadott bennünket. Először én is kicsit tartottam tőlük, de nagyon jól sikerültek. Igyekeztünk az adott településhez igazítva érdekessé tenni. Mindenhol egy rövid bevezetőt tartottam, utána pedig átadtam a szót helyi előadóknak, akik helybeli témára tartottak egy kis előadást. Csonoplyán plusz székeket kellett behozni, annyira megörültek annak, hogy magyar nyelvű rendezvényről van szó. Muzslyán is nagy volt az érdeklődés. Régi és új olvasók eljöttek. A Bácsországot egyelőre egyébként is csupán nyomtatott formában lehet olvasni, az interneten csak a régi írások találhatók meg, a honlapunk felújításra szorul, de már vannak elképzelések. Ami engem illet, fontosabbnak tartom a nyomtatott sajtót. Nem hiába mondják, hogy annak van egy varázsa, ezt én is így gondolom. Nagy figyelmet fektetünk a képekre, illusztrációkra, témától függően a térképekre, hogy az újság minél tetszetősebb is legyen.

Hogyan jut el a Bácsország az olvasókhoz?

– Egy lapszám ára 300 dinár, egy évre az előfizetés 1200 dinár. Egy szám megközelítőleg 70–80 oldalon jelenik, de akár százon is. Megvásárolható a szabadkai Grafoprodukt nyomdában is, hiszen ott nyomtatják, valamint a tejpiacon. Igény szerint egy-egy településre eljuttatjuk, de a legbiztosabb az előfizetés. Érdeklődni a barath.gabor89@gmail.com címen lehet. A régebbi számokból kifogytunk, de a tavalyi évből még esetleg maradt néhány szám.