Gunarasról a koktél-világbajnokság dobogójára

Bús Attilával az egyetemi évek alatt ismerkedtünk meg, már akkor is foglalkozott koktélkészítéssel. Lelkesen mesélte az iskolában, hogy milyen koktélokat készített otthon, több-kevesebb sikerrel. Azóta számos versenyen és megmérettetésen vett részt, amelyeken kiemelkedő sikereket ért el. A hobbijából hivatás lett, és a koktélkészítés világa ma már hozzátartozik a mindennapjaihoz. Bús Attilát a szakmáról, a versenyekről és az előtte álló kihívásokról kérdeztem. Sikerei és elhivatottsága jó példaként szolgálnak azok előtt, akik hasonló módon képzelik el a jövőjüket.

Mikor és hogyan kezdtél el először koktélozással foglalkozni? Egyáltalán honnan hallottál erről a szakmáról?
– Nagyjából tizenkét évvel ezelőtt kezdtem el komolyabban foglalkozni ezzel az egésszel, miután elkészítettem az első meggylikőrt, amely igen nagy sikert aratott a barátaim körében. Azután elkezdtem újabbnál újabb receptek után kutatni, és akkor találkoztam először a koktélokkal. Emlékszem, hogy megvettem az alapanyagot a Pina Coladához, elkészítettem, a végeredmény azonban borzasztóan rossz lett. Nagyon bántotta az egómat, és úgy éreztem, meg kell tanulnom a szakma alapjait ahhoz, hogy megfelelően el tudjam készíteni ezt a koktélt.

Hol sajátítottad el a koktélkeverés alapjait?
– Szegeden tanultam meg ezt a szakmát a Bols Mixerakadémián, ahol egy nagyon inspiráló első mentorom volt, Fülöp Attila, aki nem mellesleg versenyzett is abban az időben. Nagyon felnéztem rá, és úgy gondolom, hogy rengeteget tudtam tanulni tőle. A mai napig nagyon hálás vagyok neki, mert az ő inspiráló személyisége nélkül nem tartanék ott, ahol most tartok.

Hosszú évek óta foglalkozol ezzel a tevékenységgel, a kezdetekkor mi fogott meg benne leginkább?
– Ezt nehéz néhány mondatban megfogalmazni, mert számomra ez egy igazi szerelemszakma. De ha mindenképpen ki kellene emelnem valamit, akkor elsőként talán az utazási lehetőségeket és a szakmai kapcsolatokat emelném ki. A napokban számoltam össze, hogy ennek a tevékenységnek köszönhetően már tizennégy különböző országba jutottam el vendégként, munkásként vagy versenyzőként, ami óriási dolog számomra. A szakmai kapcsolatokról nem is beszélve, hiszen rengeteg olyan ajtó nyílt ki előttem, amilyenekről tizenkét évvel ezelőtt álmodni sem mertem volna.

Melyik volt az első igazi versenyed és miért kezdtél el versenyezni?
– Az első nagy versenyem 2014-ben volt Budapesten, mégpedig az év legrangosabb és legnehezebb versenye, a Magyar Koktél Bajnokság, amely az IBA (International Bartender Association) Koktél Világbajnokságának a magyar selejtezője. Szóval rögtön a legmélyebb vízbe ugrottam bele, ráadásul mentőöv nélkül, ahol hemzsegtek a cápák. Nem is kell mondanom, hogy rögtön széttéptek, ez azonban nagyon motiválóan hatott rám. Úgy éreztem, közéjük akarok tartozni, egy akarok lenni közülük. Szerintem ez volt az, ami a leginkább arra ösztönzött, hogy elkezdjek versenyezni.

Hosszú évek óta jársz különböző megmérettetésekre, milyen sikereket értél el?
– Hűha, erről tényleg listát kellene vezetnem. Nagyon sok versenyen részt vettem az elmúlt nyolc évben, és azt ki kell emelnem, hogy az esetek túlnyomó többségében, talán 90 százalékában nem értem el dobogós helyezést. Négy eredményemre vagyok különösen büszke, a 2017-ben megnyert Trophy Montenegró európai versenyen elért első helyezésre, arra, hogy ugyanebben az évben képviselhettem Magyarországot a Stolichnaya elit® Art of Martini koktél világbajnokságon Ibizán, a 2022-ben sikeresen megnyert Magyar Bajnoki címre, valamint arra, hogy tavaly bronzérmes tudtam lenni a Rómában megszervezett IBA Koktél Világbajnokságon.

Decemberben részt vettél a koktél világbajnokságon. Mesélj erről egy kicsit, hol rendezték meg, hány napig tartott és milyen koktéllal, illetve prezentációval készültél a versenyre?
– A világbajnokságot minden évben másik országban rendezik meg, tavaly Rómában került erre sor. Ez egy négynapos rendezvény volt, ami három különböző fordulóból állt. Az első fordulóban nekem és csoportomnak, amibe sorsoltak, kötelezően kellett használni egy olasz Grappát, és én egy másik olasz klasszikus koktélból indultam ki, mégpedig a Negroniból. Ennek egy változatát készítettem el grappával, vörös vermuttal, Camparival, kókuszvízzel és fahéjas sóoldattal. Moneta di Fortuna névre kereszteltem, ami szó szerinti fordításban szerencseérmét jelent. Pont olyat, mint amiket Róma legszebb szökőkútjába dobálnak, a Fontana di Trevibe.
n Milyen út vezetett a világbajnoki bronzéremig?
– Nekem már az is nagy eredmény, hogy egyáltalán kijutottam és képviselhettem Magyarországot. Az első megmérettetésen sikerült benne lennem a legjobb háromban, így tovább jutottam az elődöntőbe, ahol három újabb megmérettetés volt: érzékszervi teszt, tudásfelmérő és gyorsasági tesz. Az érzékszervi teszten kétszer egy percünk volt megállapítani, hogy az elénk rakott tizenkét folyadéknak milyen íze és szaga van. Talán ez volt számomra a legnehezebb. A tudásfelmérőn arra voltak kíváncsiak egy teszt formájában, hogy mennyire vagyunk képben a koktéltörténelemmel, a trendekkel és a sztenderdekkel. Az utolsó kihívás pedig öt különböző koktél elkészítése volt hét perc alatt, amelyeket a százöt fajta koktélból kaptunk meg a színpadon. Ez után a három kihívás után ismét sikerült továbbjutnom a legjobb háromba, és a döntőben újra megmérettetni magam a többiekkel. Nagy büszkeséggel töltött el, hiszen itt már tudtam, hogy dobogós helyezést értem el. A napokon át tartó versenyzés eléggé kifárasztott, ezért nem tudtam a legjobb formám hozni, így végül a bronzérem lett az enyém, amelyre azonban ugyanolyan csillogó szemekkel tekintek, mintha aranyból lenne.

Melyik a kedvenc koktélod, illetve melyeket szereted leginkább készíteni?
– Erre a kérdésre mindig azt szoktam felelni, hogy amelyiket aktuálisan elém rakják. De komolyra fordítva a szót, a kedvenc koktélom az a Paloma, az utóbbi időben ugyanis engem is beszippantott a tequila és a mezcal hatalmas népszerűsége. Elkészíteni pedig mindig a Negronit szerettem a legjobban, mert körülbelül 30 másodperc alatt készen van és hatalmas klasszikus ital.

Ki az a mester, vagy kik azok a mesterek, akinek, vagy akiknek a munkásságára felnézel?
– Ez időszakosan mindig más személy volt. A legelső mentorom, Fülöp Attila volt számomra a legmeghatározóbb személy, mert ő motivált abban, hogy egyre jobb és jobb legyek, illetve abban is, hogy kezdjek el versenyezni. Nélküle nem ismerhettem volna meg Simone Caporalet, Simone Bodinit vagy akár a nagy „Maestro” Salvatore Calabreset, a legnagyobb inspirációt azonban mindig is azok a versenytársak adták, akikkel éveken keresztül együtt versenyeztem. Ők motiváltak a legjobban, mert jobb akartam lenni náluk.

Mik a jövőbeli terveid? Meddig szeretnél még versenyezni?
– A mostani beszélgetésünk közben még Ausztriában, Bécsben tevékenykedem, ám hamarosan újra Magyarországra, Budapestre költözöm. Ennek az okát még sajnos nem fejthetem ki, mert az új munkaadóm hétpecsétes titokként kezeli. Annyit viszont elmondhatok, hogy márkanagykövet leszek Magyarország egyik legnagyobb cégénél. Annál, amely a téli időszakban egy hatalmas piros kamionnal reklámozza magát. Úgy érzem, hogy ez az a pozíció, amiért az elmúlt tizenkét évben dolgoztam. Még két versenyen fogok részt venni terveim szerint, Európa legnagyobb és legrégebbi versenysorozatán, a IWCC-en (International Winter Congress), amit az ausztriai Pörtschachban szerveznek meg, és a Graham’s Port ausztriai kvalifikációján. Ha a kvalifikációt megnyerem, akkor természetesen Portóban is versenyzek még egyet a nemzetközi döntőn, ám nem szeretek ennyire előre rohanni, majd meglátjuk, mit hoz az élet.

Mit tanácsolnál azoknak, akik most vágnának bele ebbe a szakmába? Mi a siker titka?
– Szerintem azok, akik szeretnének belevágni ebbe a szakmába, mindenképpen legyenek bátrak és semmiképpen ne féljenek attól, hogy esetleg hibázni fognak. Ez is egy szakma, ezt is meg kell tanulni. A siker titka ugyanaz, mint minden más szakmában: a kitartás. Mindig eggyel többször kell felállni, mint ahányszor elesünk. Szóval lényegében nincs is titok, csak kitartónak kell lenni és aztán a sikerek jönnek maguktól.