A nem romlandó ételek rövid listáját a méz vezeti, üveg edényben évezredekig is változatlanul fennmarad. A legegészségesebb táplálékot adó apró méhek milliárdjai dolgoznak azért, hogy megédesíthessük a reggeli citromos teánkat, hogy a nagymama unokáival karácsonyra mézes süteményt, angyalkákat, csillagokat készíthessen. A méhek maguknak készítik a mézet, az ember ebből vesz el magának. Május 20-án lesz a méhek világnapja.
A méz a legegészségesebb természetes étel, és gyógyhatású anyagokat is tartalmaz. A méz sokoldalúságát a természettel együtt élő ember hamar felismerte. A mézgyűjtés a vadméhektől megbecsült foglalkozás volt. Sőt napjainkban India trópusi vidékein egyes eldugott falvak lakói az erdei méhek méztermésétől függnek, a sikeres gyűjtőutak határozzák meg mindennapi életüket. Csoportosan járják a sűrű erdőt, ahol nem ritka a tigristámadás, szó szerint az életüket kockáztatják, hogy mézet gyűjtsenek, aminek az eladásából fenn tudják tartani családjukat, szerény életvitelüket.
A híres-hírhedt római birodalomban a sokat csatározó légiók sebesült katonáinak gyógyításában jelentős szerep jutott a méznek. A súlyos sérüléseket szenvedett légiósok vágott és szúrt sebeit a korabeli katonaorvos kitisztította, forró vassal kisütötte, utána pedig a sebbe mézet öntött és lezárta. A méz baktériumölő, fertőtlenítő hatású és nedvszívó is egyben, szór szerint gyógyír a sebekre. Közismert továbbá a méhszúrás reumatikus bántalmakra gyakorolt jó hatása. A méhpempő egy igazi csodaszer.
A természet az évmilliók során a méhekre és a többi beporzó rovarra bízta a virágos növények beporzását, vagyis a megtermékenyítését, a pollen, azaz a virágpor átvitelét a porzóról a termőre, mert csak ekkor várható, hogy a virágos növények termést hozzanak. Ettől a virágokban lezajló apró mozzanattól függ, hogy lesz-e mit ennie az egyre duzzadó, a Föld javait egyre gyorsabb ütemben felélő emberiségnek.
A média rendszeresen beszámol a méhek és a többi beporzó tömeges pusztulásáról. Az éghajlatváltozás és a túlzott vegyszerhasználat nyomán pusztul a beporzó rovartársadalom. Ha a jelenlegi ütemben fogynak a beporzók, a rovarok beporozásától függő növények terméshozama lecsökken, az élelmiszerárak pedig elszabadulnak.
David Goulson, a sussex-i egyetem biológia professzora már tíz évvel ezelőtt felhívta a figyelmet a beporzók vészjósló fogyatkozására. Az élelmiszernövényeink háromnegyede jórészt a beporzóktól függ, beleértve a legtöbb gyümölcsöt és zöldséget, és olyan élvezeti cikkeket is, mint a kávé. A beporzás ezernyi vad rovarfajtól, poszméhektől, legyektől és bogaraktól függ. Oly mértékű a méhek fogyása a világban, hogy például Kínában, a szecsuáni alma- és körtetermesztők már ecsetet használnak, hogy beporozzanak minden egyes virágot. Kénytelenek így tenni, mert az igen intenzív gazdálkodás, mely során erős növényvédő szereket használtak, szinte minden méhet kiirtott. Ugyanezen okból Brazíliában a maracuját manapság már gyakran kézzel porozzák be.
Lehetetlen megbecsülni, hogy mennyi beporzó maradt, és azt sem, hogyan változott a számuk az idők során. Azt sem tudjuk, mennyire van szükségünk ahhoz, hogy biztosítsuk a jó termést és az egészséges vadvirág-állományokat. Annyi biztos csak, hogy már több poszméhfaj egyszerűen eltűnt, kipusztult, a házi méhek száma pedig sok országban jelentősen csökkent. Különösen az USA-ban, a méhészek egyre nehezebben tudják életben tartani a méhcsaládjaikat.
Véletlenül terjesztettük el a méhek új parazitáit és kóros betegségeit a világ minden táján. Angliában például sok poszméh bélparazitákkal fertőződött meg, melyek eredetileg az ázsiai házi méhektől származnak, míg a házi méheket az ázsiai varroa atka pusztítja. A „modern” mezőgazdaság a legtöbb vadvirágot eltüntette vidéken, így a beporzóknak hosszabb utat kell megtenniük, míg táplálékot találnak. Sokuk növényvédő szerek keverékeivel szennyeződött, a legújabb tanulmányok 35 különböző növényvédő szert mutattak ki a házi méhek élelemraktáraiban. Nem csoda tehát, ha a beporzók száma vészesen fogy.
A világméretű élelmiszer-termelés évtizedek óta fenntarthatatlan irányba halad. A Föld lakosságának száma egyre nő. Ahhoz, hogy legyen mit ennie az emberek milliárdjainak, 2050-re meg kellene duplázni az élelemtermelést világszerte. Folytatjuk az esőerdők kiirtását, hogy még több földet használatba vehessünk, és egyre nagyobb terméshozamot próbálunk kifacsarni a meglévő földekből azáltal, hogy igen erősen vegyszerezzük és műtrágyázzuk a talajt, hatalmas monokultúrás gazdaságokat hozunk létre.
Az erőfeszítések ellenére vészesen romlik a talaj minősége. A mezőgazdaságban használt módszerek gyors eróziót okoznak a termőtalajban, amit elmos az eső, elhord a szél, ezért a megművelt földek 40%-a már leromlott. Várható, hogy 50–60 éven belül sok országnak alig marad termőföldje. Az öntözött száraz földek gyorsan kimerülnek. Az öntözési gyakorlatból kifolyólag, a sóképződés, a szikesedés már India méretű területet, 320 millió hektárt érint.
Az éghajlatváltozás az üvegházhatású gázok kibocsátása nyomán valószínűleg katasztrofális terméskiesést és pusztulást okoz majd. A vizek halállománya kimerülőben, a felgyorsult fajkihalás olyan fajokat érint, melyeknek elengedhetetlen szerepük van a tápanyagok visszaforgatásában, a szén elraktározásában, a termőtalaj létrehozásában, a kártevők féken tartásában, és persze a növények beporzásában.
Régen a bányászok kalitkában kanárikat vittek magukkal a bányába, mert a veszélyes gázokra (metán, szén-monoxid) ezek a madarak érzékenyebbek, és hamarabb megölik őket, mint az embereket. Így a kanárik halálukkal figyelmeztették a bányászokat a veszedelmes gázokra.
A méhek is olyanok, mint a kanárik a szénbányában – figyelmeztetnek bennünket, hogy meg kell találnunk az élelemtermelés azon módját, amivel nem pusztítjuk el környezetünket, amelytől létünk függ.
Nyitókép: Gergely József felvétele
