A velünk vagy közvetlen közelünkben élő madárfajok egy része bámulatos gyorsasággal képes alkalmazkodni a környezetünkben végbemenő változásokhoz. Az elmúlt csaknem száz évben egymás után jelentek meg a délről érkező, új területeket meghódító madárfajok.
A FÉNYES SIKERŰ HALVÁNY GEZE
A halvány geze, egy aprócska, szürkésbarna tollazatú, nem is különösebben szép hangú énekesmadár a Balkán-félsziget felől történő terjeszkedésével érte el a Kárpát-medencét, Magyarországot, ahol is Szeged környékén 1959-ben találták meg első fészkét. Vajdaságban azonban, ahol mindig is éltek rátermett ornitológusok, már húsz évvel korábban felfedezték az új jövevényfajt.
Csornai Richárd (1903–1984) szikicsi (Lovćenac) születésű gyógyszerész, vadász, ornitológus a zentai földbirtokos Rudics Lőrinc lányát vette feleségül, és életének legtermékenyebb tíz évét töltötte el Zentán 1930 és 1940 között. Ekkor sokat járta, kutatta a természetet, rendszeresen vadászott, és jelentős madártani felfedezéseket tett a Tisza mentén. A harmincas években szemtanúja volt a madárvilágunkban lejátszódó gyors és nagy méretű változásoknak. Ekkortájt jelent meg vidékünkön egy apró énekesmadár, a nagy érdeklődést kiváltó halvány geze.
A zentai Schmidt Pál egykori díszmadártenyésztő, aki mellesleg tojásgyűjtő is volt, a Tisza menti füzesekben már 1928-ban begyűjtötte egy halvány geze fészekalját, amelyet felajánlott a Magyar Madártani Intézetnek. Ez az érdekes kis énekesmadár ezután, a harmincas években lázba hozta a madárvilág kutatóit. Csornai 1930-ban figyelt fel a halvány gezére, ekkor hallotta énekét először, majd 1959-ben arról számolt be, hogy a Carska bara természetvédelmi terület füzeseiben mindenfelé gyakori.
A halvány geze terjeszkedése néhány évtizeddel később az alkalmas füzes élőhelyek meghódításával gyakorlatilag befejeződött. Kaptunk egy új, ma is költő énekesmadarat. Az adai Tóth László (1938–2022) ornitológus barátom a hetvenes években az adai Tisza-parti strand mellett a parti füzesekben rendre megtalálta, nekem is ő mutatta meg a halvány geze fészkét. Laci bácsi tojásgyűjteményében két bizonyító fészekalj található, sőt még egy kakukktojásos halványgeze-fészekaljat is begyűjtött. (Később a tojásgyűjtést betiltotta a természetvédelmi hatóság.)
Tóth László és Csornai Richárd múlt század 60-as éveiben
Napjainkra némileg megcsappant a halvány geze fészkelőállománya a Tisza mentén. Az erdőgazdaság kivágta a füzesek nagy részét, és helyükbe nyárfákat telepítettek. Ezek az ültetvények az énekesmadarak számára sem költésre, sem táplálkozásra nem alkalmasak. Ahol megmaradt a parti fűzbokorállomány, ott továbbra is otthon van a balkáni jövevény, a halvány geze.
Frank Zoltán adai születésű, Óbecsén élő lelkes madarásznak, aki Tóth Laci bácsival kezdett madarászni, a közelmúltban sikerült lefotóznia a halvány gezét:
– Május közepére térnek vissza Afrika középső részén található telelőterületeikről, majd május második felében kezdenek énekelni a fészkelőterületet foglaló hímek. Ilyenkor csónakkal a part közelében haladva hallható a halvány geze hímek jellegzetes éneke. Alkalmas füzes parti erdősávokban egymástól néhány száz méterre énekelnek. Adával szemben a bánáti oldalon, Padénál sikerült lefotózni a gyalogakácon éneklő hím halvány gezét – számolt be érdekes, sikeres madarász-fotós túrájáról Frank Zoltán.
Éneklő halvány geze a Tisza menti erdő szélén (Fotó:Frank Zoltán)
BALKÁNI FAKOPÁNCS ÉS BALKÁNI GERLE
A XX. század elején a közismert balkáni gerléhez hasonlóan a balkáni fakopáncs, más néven balkáni tarka harkály is délről kezdte meg hódító útját északi irányban. Zenta környékén 1928-ban lőtték le a balkáni fakopáncs első példányát (akkoriban még nem volt alkalmas fotófelszerelés, az új és ritka fajok megjelenését bizonyító példánnyal kellett alátámasztani). Annak köszönhetően, hogy Csornai éppen ezekben az években élt Zentán, és ekkor volt a legaktívabb, a változásokról, az új fajok megjelenéséről elsők között értesítette az ornitológus társakat és intézeteket.
A balkáni fakopáncs sikeres és tartós hódítása nyomán ma is rendszeres fészkelő madár a parkokban, kertekben, még az utcai fasorokban is megtalálható. Rokona, a nagy fakopáncs inkább az erdőkben, az emberi településektől távolabb költ, így a két rokon faj nem konkurál egymással.
A Kárpát-medencében majdnem kereken száz évvel ezelőtt jelent meg egy szürke „eminenciás” galambfaj, az ugyancsak a Balkánról észak felé terjeszkedő balkáni gerle. Óriási és gyors terjeszkedése a XX. század közepén zajlott. Eredetileg csak Törökországtól Indiáig költött. Az 1900-as években aztán lassan terjeszkedni kezdett a Balkán-félszigeten északi irányba. Vidékünkön a balkáni gerle 1935 és 1937 között telepedett meg. Vajdaságban és Magyarországon 1930-ban észlelték először. Elsősorban az emberi településeket keresi, a falvakban, ahol háziállatokat tartanak, a jószágnak kiszórt szemes takarmányból is előszeretettel fogyaszt. Igazi városlakó fajjá vált, szívesen telepszik meg parkokban, ahol csapatokba verődve éjszakázik, s kijár a mezőgazdasági területekre táplálkozni. Az embertől távolabb, a szabad természetben ritkán találkozni vele, legfeljebb, amikor nagy csapatokban portyázik a napraforgó-ültetvényeken, ahol a ritka és vonuló vadgerlék is társulnak hozzájuk. A balkáni gerle állandó madarunk, télire sem vonul el, ilyenkor az állattartó telepek, magtárak köré csoportosul, ahol talál táplálékot.
A balkáni fakopáncs délről települt be hozzánk (Gergely József felvétele)
EGY ÚJABB SIKERES GALAMB TÉRHÓDÍTÁSA
Néhány éve egyik zentai ismerősöm arról számolt be, hogy az erkély korlátjára szerelt virágládában egy termetes galambféle rakott fészket, azonnal tudtam, nem lehet más, mint a szédületes gyorsasággal terjeszkedő örvös galamb. Az elmúlt alig 10-15 év alatt feltűnően megszaporodott a lakott területen megtelepedő és fészket rakó, egyébként vonuló, a telet a Földközi-tenger medencéjében töltő örvös galambok száma. A korábban félénk, embert kerülő madárból egy csapásra városlakó és egyre gyakrabban áttelelő madár lett.
Magyarországi madarász ismerősöm, Bankovits Attila évtizedek óta tudományos alapossággal figyeli, tanulmányozza az örvös galamb urbanizálódását. A legnagyobb termetű galambfélénk, az örvös galamb az 1930-as években – amikor a balkáni gerle európai hódító útja során megérkezett a Tisza mentére – még csak elszórtan jelentkezett tágasabb falusi környezetben, fás-bokros üdülőterületeken.
Az 1980-as években örvös galamb csak lakott településtől távolabb, erdőfoltokban, a bánáti legelőkön, pusztákon vadászok által ültetett akácos-vadrózsás-vadszilvás telepítésekben, az Aranka menti erdősávokban, ártéri erdők peremén költött, saját és madarász kollégáim megfigyelései szerint.
Az 1990-es években már Budapest nagyobb parkjaiban is rendszeresen költött, jelentős állománynövekedése volt tapasztalható minden költésre alkalmas területen, út menti fasorokban, ligetekben, parkokban. Az örvös galamb városiasodása az ezredforduló tájékán gyorsult fel, és azóta is intenzíven tart.
A 2000-es évek óta már a sűrűn lakott, magas házakkal beépített nagyobb városokban sem tart az ember közelségétől, holott húsz évvel korábban még fejvesztve menekült, ha meglátott bennünket természetes élőhelyén. Már a forgalmas utak, járdák mentén, a füves tereken is békésen szedeget, vékony gallyakat gyűjt a fészke megépítéséhez.
Városiasodásával fészekrakási viselkedése is változáson ment keresztül. Míg korábban kizárólag fákon, nagyobb bokrok sűrűjében, a fák törzsének hónaljhajtásaiban rakott fészket, addig manapság már az említett virágládához hasonlóan, a balkáni gerlék mintájára kihasznál minden alkalmas, időjárástól viszonylag jól védett zugot, fal- vagy ablakpárkányt a fészke megépítésére.
Városlakóvá lett nagy testű örvös galamb (Gergely József felvétele)
Milan Ružić, a Szerbiai Madártani és Madárvédelmi Egyesület igazgatója a napokban arról számolt be, hogy Újvidéken már nem csak a parkok, lakótömbök közti magasabb fák, bokrosok fészkelő madara az örvös galamb:
– Az elmúlt 10-15 évben szemtanúi voltunk Újvidéken az örvös galamb látványos városi térhódításának, ami egyébként Európa nagy részére jellemző. A városi életformához való alkalmazkodás iskolapéldája ennek a nagy testű, találékony madárnak a térhódítása. Ügyesen alkalmazkodnak az épületek adta fészeképítési lehetőségekhez. Továbbra is elsősorban fákon fészkelnek, de akár a járda felett mintegy 5 méter magasan átívelő hővezetékpár kínálta fészekrakási lehetőséget is ügyesen kihasználják – mondta az egyesület igazgatója.
