A Kuckóban minden(ki) megfér

Két évtizeddel ezelőtt jegyezték be hivatalosan Nyugat-Bácska első regionális jellegű civil szervezetét, amelynek a Kuckó Gyermeksarok nevet adták a doroszlói alapítók. Fiatal szülők, pedagógusok és elhivatott közösségi emberek nevéhez fűződik a civil szervezet léte, kezdeti tevékenysége, amely a közösségi igényekre figyelve hamar kiterjedt az egész térségre. Játszóházak, felnőttképzések, tájékoztatás, minden korosztálynak szóló közösségi események, gyerektáborok, kirándulások, tanulmányutak jellemzik a Kuckó húsz évét, amelyről Pelt Ilona alapítóval beszélgettünk.
 

Hogyan emlékszel vissza a kezdetekre, a motivációra, amely elvezetett a Kuckó Gyermeksarok megalapításához?  

– Úgy kezdődött, hogy fiatal doroszlói anyukák voltunk, és azzal szembesültünk, hogy a gyermekeink, akik akkor 4–5 évesek lehettek, nem tudtak állami óvodába járni, mivel annyi gyermek volt a faluban, hogy kevés lett az óvodai férőhelyek száma. Ennek apropóján beszélgettünk, hogy létrehozhatnánk egy intézményt vagy szervezetet, nem is igazán tudtuk, mire van lehetőségünk. Mindenesetre államilag nem volt támogatott, hogy bölcsőde működjön a faluban, így jött az ötlet, hogy alapítsunk egy civil szervezetet, majd ennek érdekében összefogott tizenkét szülő. Voltak pedagógusok, akik szintén mellénk álltak, nagy hálával tartozom ezért például Varga Szabó Szilviának, aki azóta is heti több alkalommal tartja a játszóházat. Nem kevesebb, mint huszonöt gyermek jött, és fontos kiemelni, hogy voltak köztük olyanok is, akik vegyes házasságból érkeztek hozzánk, azzal a céllal, hogy a magyar nyelvet elsajátítsák. Igazán jó kis csapat verbuválódott, hatékony vezetőség alakult ki akkor is és később is, amikor átadtam az elnöki posztot L. Móger Tímeának. Bekapcsolódtak a fiatal anyukák, a fiatal generációk tagjai. Ugyanígy hálával tartozunk Turkál Mariannának, aki a kreatív és a színjátszó csoportokat alakította meg és vezette hosszú időn át. Ma már 25 és 30 évesek azok, akik az első ,,kuckósok” voltak. Ők is szívesen emlékeznek vissza azokra az időkre, amikor ott kuporogtunk a doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület öltözőjében, ahol Mókus Tünde gondnokságával kialakítottunk egy helyiséget játszóházi célra.

Hogyan terjedt ki az egyesület tevékenysége egész Nyugat-Bácskára?

– Jöttek a különböző felkérések, megfogalmazódtak a közösségi igények, hogy például tanulnának a gyerekek szerb nyelvet, a felnőttek a számítástechnikai ismeretek elsajátítását igényelték stb. Szerveztünk egy népes tábort a Doroszló–Szentkúton, ahol a Bácsból, Vajszkáról, Palánkáról érkező, magukat magyarnak valló, a nyelvet azonban nem beszélő családokból érkező, valamint az itteni magyar ajkú gyermekek ismerkedtek egymással. Az itteni magyarok szerbül, a bácsiak pedig magyarul tanultak, mindezt kötetlenül, játékos formában. Nagy siker volt továbbá az is, hogy Nyugat-Bácskában is megszerveztük az Óvodás Színjátszó Találkozót. Mindez nagymértékben megmozdította a felnövekvő generációk tagjait, az óvodapedagógusokat, a szülőket, egyszóval szinte a közösségek egészét. Ugyancsak meghatározó eseménysorozatként említeném a Nagyjaink Nyomdokain elnevezésű tanulmányi kirándulást, amelyet a térség általános iskolás gyermekei számára szerveztünk meg, az oktatási intézményekkel és a pedagógusokkal együttműködve.   

Jelentős áttörést hozott továbbá 2016 januárjában a Nyugat-Bácska Portál megalapítása. Az internetes felülettel párhuzamosan a legnépszerűbb közösségi oldalon is jelen vagyunk. Ennek köszönhetően a nyugat-bácskai magyar közösségek által szervezett események, eredmények pillanatok alatt nemcsak régiós vagy vajdasági, hanem Kárpát-medencei, sőt világszintű figyelmet is kaptak. ,,Láthatóvá” váltak ezek a közösségek, és a tagjaik értékelték azt, hogy hallathatnak magukról, viszontlátják magukat a helyi hírekben, a képeken. A programok köre azután még tovább szélesedett, más korosztályok és tevékenységek számára is segítséget nyújtott a Kuckó. Ma már köreinkbe tartozik a Doroszlói Keresztény Magyar Nyugdíjas Egyesület, továbbá lehetőségeinkhez mérten támogatjuk a doroszlói Alvég Teke Klub sport-, illetve közösségi tevékenységeit is.  

Az önszerveződésre való készség a térség közösségeinek, elődöktől örökölt sajátja, és ha mindezt párosítjuk a jelenkori kihívásokkal, akkor nagyon is indokolt a minél gazdagabb tevékenységi kör, valamint a generációk tagjai közötti híd megteremtésének szándéka.  

– Így van. Ha Doroszlót vesszük tekintetbe, említést kell tennünk arról az időszakról, amikor a helyi közösség tanácsának összetétele megváltozott, és sok más magyar jellegű esemény mellett a Nyári Napok szervezését is a civil szféra, azon belül is a Kuckó vette át, vitte tovább. Volt kerékpártúra a Doroszló-Bike klubbal együttműködve, illetve más hasonló jellegű művelődési, közösségi eseménysorozat is. Mindent összevetve, a legkisebbekkel kezdtünk foglalkozni, háromévestől ötéves korig, aztán kibővítettük a tevékenységet az alsó tagozatosokra, folytattuk a felnőttképzéssel, majd így átlépve a falu határát, átmentünk Bácsba, Bezdánba is. Ez utóbbi településen folyamatos játszóházas foglalkozásokkal vagyunk jelen Sipos Erzsébetnek és Ibisity Eberling Angélának köszönhetően. Aztán ott voltunk Bácsgyulafalván is a szerb nyelv oktatásával, Zomborban a nyugat-bácskai óvodások Luca-napi találkozójával, majd a nemesmiliticsi, csonoplyai, regőcei, őrszállási kisgyerekeket bevonva a Mikulás-várással is. Szinte felsorolhatatlan a sok program, amelyet a húsz év alatt megvalósítottunk. A Kuckóban mindenki megfér, ,,felmelegedhet”, és akár játszva, tanulva vagy (re)kreatívan, de megtalálja a helyét. Mindez nagyon fontos, mert a falvakban, a kis közösségekben talán az önszerveződés az a megtartó tényező, amelyre a jövőben is építeni lehet. Az elődöktől örökül kapott értékek továbbvitele, fejlesztése, alapvető szándék a nyugat-bácskaiakban. Azt gondolom, hogy a szocializálódásunk, az önkéntesség, amely jellemzi az itt élő magyar közösségeket, egyedülálló. Magát Nyugat-Bácskát, mint fogalmat, illetve a régióban való gondolkodást akkor hoztuk be igazán a köztudatba, amikor egy másik civil ernyőszervezettel, a Dunatájjal elkészítettük a térség fejlesztési tervét, elkezdtünk komolyabban is régióban gondolkodni. Át kellett lépni bizonyos korlátokat, amelyekkel akkoriban rendelkeztünk, így például, hogy kinek szebb a népviselete, vagy ki járja jobban a csárdást, stb. 2007–2008-ban már látszott, hogy egyre kevesebb gyermek születik. Sőt, olyan kiélezett szituációban találtuk magunkat, hogy bizonyos falvanként az adott évben mindössze egy-egy gyermek jött világra. Tudtuk, hogy ezekre a felnövő gyerekekre nem kis feladat hárul. Ők lesznek azok, akik felöltik a népviseletet, éltetik a kultúrát, a nyelvet stb. Mindez pedig úgy lehetséges, ha a településeinket meg tudjuk őrizni, az pedig csak összefogás által valósulhat meg, átlépve a korlátainkat, együttműködésben, a települések határain túl is. Azt gondolom, hogy mindez sikerült, és így, civilként a húsz év legnagyobb sikerének azt mondanám, hogy megértették, együtt képezünk igazán erőt, legyen az Kuckó vagy bármilyen más civil szerveződés, illetve művelődési egyesület, ezekben van az értéke ennek a régiónak. Olyan emberek élnek itt, akik becsülettel dolgoznak, akik felismerik a közösség igényeit, akiknek fontos a saját településük, ugyanakkor a másikat is tisztelik. Azt gondolom, hogy ez a legmeghatározóbb ebben a tájban, ettől különlegesek itt az emberek és ezért jó velük, értük dolgozni.