2024. augusztus 25., vasárnap

Találkozások napja

Finom ételek, ismerős arcok, népes társaság, jó hangulat. Ha nyár, akkor falunap, ha falunap, akkor buli. Tavaly nyáron történt, hogy egy ismert magyar énekes volt az esti sztárvendége annak a falunapnak, ami legközelebb áll a szívemhez, s ha csak tehetem, elmegyek az ünnepségre. A futballpályát megtöltő több generációs közönség tagjai, bár a világítás hagyott némi kivetnivalót, a sötétben is, egymáshoz közel érve könnyen megismerték egymást. Ölelés, mosolygás: de régen láttalak, hogy vagy mostanában? Számomra is sokat jelent látni a korombeli boldog nagyszülőket unokáikkal, vagy a szüleimhez egykor közel álló barátokat. Koncert közben – egy jól ismert sláger elhangzásakor, amit az ezernél több ember lelkesen énekelt – , egy hosszú évek óta nem látott régi ismerős került mellém, akivel nagyon sok szép, meghatározó gyerekkori élmény összeköt. Találkozásunkról rövid telefonos videó is készült, azt néztem most újra, micsoda öröm a viszontlátás öröme, az érdeklődés a másik hogyléte iránt, kis tánc, boldog mosoly a fotón. Ugyan nem költöztünk messzire, de egyikőnk sem él már a szülőfaluban, így több év is elmúlik, mire valahol összefutunk, s erre legjobb alkalom a falunap, a szép gyermekévek helyszíne.

Nagyon jó volt az a pár perc, a fotó és a kis videó is emléket állít ennek a röpke találkozónak. Gondolom, minden falunapon történik hasonló. Mivel szinte mindig ugyanazon a hétvégén tartják, így a külföldön élők is tudják úgy időzíteni a szabadság egy részét – ha akarják –, hogy a falunapon otthon legyenek.

S így lesz valóban a találkozások napja a falunap, amiért nagyon jók ezek az ünnepek, talán azt is mondhatjuk, hogy jeles nap a település naptárában.

A munka, a betakarítás jellemzi a nyári falusi hétköznapokat, az évnek ebben a szakaszában kell a mezőgazdasági munkák zömét elvégezni – erre a hétvégére azonban megváltozik a hangulat a településen. Megtelik a főtér, a kirándulóhely, szól a zene, érkeznek a vendégek, az elmaradhatatlan főzőversenynek köszönhetően finom illatok terjengenek a levegőben, a közös étkezés is összehozza a családokat, baráti társaságokat. Az is jellemző a környékünkön, hogy a véradókat kitüntetik, sok helyen kiosztják a faludíjat az arra érdemes falubelieknek, s általában számba veszik, hogy mi történt az elmúlt egy évben. Több éves hagyomány szerint zajlanak az események, a programok elsősorban a helyi lakossághoz szólnak, de mindig szeretettel várják a környező és testvértelepülésekről a vendégeket, a külföldön élőket is.

Van, ahol egész hétvégén tart a buli, így van ez szülőfalumban is: péntek délután nyílt fitneszedzés, este retró diszkó, szombaton délelőtt horgászbajnokság és amatőr szakácsok főzőversenye, a kezdetektől a legjobb babgulyást keresik a tó körüli kiserdőben, délután ingyenes lángos várja a falu szép fekvésű játszóterén az embereket, a gyerekeket pónilovaglás, arcfestés, majd a falunapi rendezvénysorozatot helybeli amatőr képzőművészcsoport kiállítása teszi ünnepélyessé. A focipályán felállított szabadtéri színpadon a művelődési műsorban fellépnek a helybeli és környékbeli néptánccsoportok, majd a méltán népszerű tűzijáték után DJ áll a keverőpult mögé, vagy koncert következik. Vasárnap ökumenikus táborzáró istentiszteletet tartanak a református templomban. Ekkor ér véget ugyanis az egyhetes gyermektábor, és a templomban bemutatásra kerülnek a megtanult énekek, megköszönik a tábor kisegítőinek az önzetlen munkát.

Az elmúlt közel húsz évből van számos szép faluünnepi emlékem, hiszen munkaügyben körbejártam nem egyszer a község településeinek rendezvényeit. A falusi templombúcsú, a kenyérszentelő, a szüreti nap, kukoricanap hasonló élményeket nyújt. Egy falunapi ünnepségen ettem először például bográcsos kakaspaprikást. Osztrák barátnőm éppen nálam vendégeskedett, és velem tartott a rendezvényre, s nem győzött csodálkozni a mezítlábas, félmeztelen futkározó, vidám gyerekeken, a három nyelvű dalokon, muzsikán, melyre táncra is perdültek a faluház füves udvarán a lelkes helybeliek. A népünnepély közös ebédje ejtette azonban leginkább ámulatba: a bográcsokban főtt ízes, illatos étel, melyekből jól lakott egy-egy baráti társaság, de jutott bőven a „bejelentetlen” vendégeknek is. Mondta is, ennyi vidámságot, jókedvet, barátságos embert és finom falatot nem látott egy helyen, pedig a fél világot bejárta.

Május és szeptember közepe között sorjáznak a falunapok, búcsúk, különböző faluünnepek. Kint lenni a szabadban és együtt mulatozni, szórakozni a barátokkal egyértelműen jó dolog. A trend ugyan változik, azonban vannak jól bevált programok, amiken kár változtatni. A szervezők, a település vezetői tudják, ahhoz, hogy a falunap igazi érték legyen, izgalmas programokkal, élményekkel kell szolgálni minden korosztály számára. Így a jó falunap színes programot biztosít nemcsak a felnőtteknek, de a fiataloknak és gyerekeknek egyaránt. Elmaradhatatlan sláger a légvár, de nincs falunap csillámtetoválás, vagy arcfestés nélkül sem. S ha a gyerekek jól érzik magukat, akkor mindenki más is.

Jó, ha a hagyományápolás, a népi kézművesség is szerepet kap, lehet például gólyalábat, zsákban ugráslást kipróbálni, gyöngyöt fűzni, nemezelni is.


 

A Wikipédia kissé hivatalos megfogalmazása szerint

a falunap új keletű képződmény. A 20. század, különösen a szocializmus időszaka a magyar nyelvterület egészén (vidékenként azonban eltérő mértékben) a faluközösségek felszámolódását okozta. Egyszersmind a népi kultúra lokális színeinek az elszürkülését hozta magával. A falunap a rendszerváltás kezdeti éveiben jött létre, új keletű hagyományként.

Elsősorban a helyi vezetőség kezdeményezte a faluhelyen szokásos felekezeti ünnepségek (búcsúk) elhalásával, illetve tetszhalottá válásává, egy olyan össznépi találkozást, ahol minden a településen lévő lakos családjával együtt tartalmas szórakoztató ünnepségen vehet részt.

Persze objektív és szubjektív lehetőségek határozzák meg a nap tartalmát. Közös jellemzőjük, meghatározó elemük az egyének, a helyi közösségek tagjainak, civil szervezeteinek aktív részvétele a rendezvényen a tervezésben és a megvalósításban is. S, ha lelkes a szervezőgárda, akkor valódi népünnepély kerekedhet egy-egy falunapból.

Sokan talán lekicsinylik, legyintenek rá... Miért is kell szórakozásra költeni egy amúgy is szegényes költségvetésű településnek? De amikor egyre jobban elnéptelenednek a falvak, az ilyen rendezvény adhat olyan érzést, miszerint jó itt élni, hiszen összetartó a közösség. Másrészt viszont sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy nyaralásra, különböző fesztiválokra utazzanak, és számukra különösen sokat jelent a helybeli kikapcsolódás lehetősége.

Jó, hogy sztárfellépők is emelik a hangulatot, de nem csak ismert fellépőkkel lehet kellemessé tenni a programot, a helyi produkciók, a gyerekek, unokák fellépése, sportolók, alkotók, az önkéntes tűzoltók bemutatkozása szintén nagy élményt jelent. A falunapok tehát nem csak a szórakozásról szólnak, magasabb rendű céljuk is van. A közösségépítésre, a hagyománytiszteletre értékvesztett világunkban pedig igencsak nagy szükség van.

Nyitókép: Kazinczy Paszterkó Diana felvétele